Férfi kézi NB I: a Cegléd két góllal kikapott Szegeden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.06. 19:30
A Mol-Pick Szeged hazai pályán 32–30-ra nyert a Cegléd ellen a férfi kézilabda NB I keddi mérkőzésén.

A Szeged két napja a Barcelonát látta vendégül a Bajnokok Ligájában, ezen a héten vasárnap pedig a Kolding otthonában lép pályára az elitsorozatban. Juan Carlos Pastor vezetőedző ezért újra pihenőt adott néhány játékosának, a Ceglédet Balogh Zsolt, Jonas Källman és Niko Mindegía nélkül fogadta a Tisza-parti alakulat.

Távollétükben Marko Csuruvija villogott a leginkább (kilenc gólig jutott a szerb balszélső), összességében azonban a Szeged korántsem volt olyan összeszedett, mint például a Barca ellen. Ezt a Cegléd majdnem maximálisan ki is használta, az utolsó percig nyílttá tette az összecsapást, ám a bravúros pontszerzés végül is nem sikerült Kökény István csapatának.

Távollétükben Marko Csuruvija villogott a leginkább (kilenc gólig jutott a szerb balszélső), összességében azonban a Szeged korántsem volt olyan összeszedett, mint például a Barca ellen. Ezt a Cegléd majdnem maximálisan ki is használta, az utolsó percig nyílttá tette az összecsapást, ám a bravúros pontszerzés végül is nem sikerült Kökény István csapatának.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
9. FORDULÓ

MOL-PICK SZEGED–CEGLÉDI KKSE 32–30 (18–16)
Szeged, 700
néző. V: Nagy F., Túróczy
SZEGED: Wyszomirski – Prodanovics 2, ANCSIN 6, BOMBAC 6 (4), Zubai Sz. 2, Ilyés 1, CSURUVIJA 9. Csere: Sierra (kapus), Blazevic, Hegedüs, Thiagus Petrus 1, A. García 3, Fekete B. 1, Vranjes 1. Edző: Carlos Pastor
CEGLÉD: V. Abramovics – Országh 2, GRBOVICS 8, Tóth N. 2, Borsos 2, Lepsényi 2, Hódi 1. Csere: Mojszilov, Bősz (kapusok), I. PERISICS 7 (1), BÍRÓ B. 3 (2), KUN 3, Sipeki. Edző: Kökény István
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–2. 8. p.: 3–4. 12. p.: 7–5. 17. p.: 10–8. 22. p.: 13–12. 27. p.: 17–13. 34. p.: 19–19. 40. p.: 23–20. 48. p.: 24–24. 52. p.: 28–25. 55. p.: 29–28. 58. p.: 32–29
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor:
– Azt hittük, hogy elég felmenni a pályára és miénk a két pont. Ilyen mentalitással lehetetlen előrelépni. Remélem, a vasárnapi Bajnokok Ligája-mérkőzésen a szebbik arcát mutatja a csapat.
Kökény István: – Végig szorossá tettük a mérkőzést, a Szeged nem tudott bennünket felőrölni. Csapatom valamennyi tagját dicsérni tudom megalkuvás nélküli küzdeni tudásáért.

AZ ÁLLÁS
1. Mol-Pick Szeged 8 8 270–204 +66 16
2. Balatonfüredi KSE 8 6 1 1 220–178 +42 13
3. Csurgói KK 9 6 1 2 237–218 +19 13
4. Grundfos Tatabánya KC 8 5 2 1 220–176 +44 12
5. Váci KSE 8 3 2 3 211–238 –27 8
6. Orosházi FKSE 7 2 3 2 177–170 +7 7
7. Ceglédi KKSE 8 2 3 3 213–215 –2 7
8. Eger Eszterházy SZSE 8 3 5 171–209 –38 6
9. Balmazújváros KK 7 2 1 4 169–177 –8 5
10. B. Braun Gyöngyös 7 2 1 4 165–177 –12 5
11. Mezőkövesdi KC 7 1 2 4 160–182 –22 4
12. Komló 8 2 6 189–224 –35 4
13. PLER Budapest 7 7 156–190 –34 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik