Férfi kézi NB I: 70 gólos meccs, bajnoki döntőben a Veszprém

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.07. 19:21
A Telekom Veszprém 38–32-re legyőzte hazai pályán a Gyöngyöst a férfi kézilabda NB I-ben. A bakonyi együttes ezzel bebiztosította helyét a bajnoki döntőben, amelyben ellenfele ezúttal is a Mol-Pick Szeged lesz.

A Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjére készülő Veszprém tempóját bő tíz percig bírta a Gyöngyös, 8–8-ig remekül tartotta magát a vendégcsapat. Ezt követően azonban sorozatban ötöt lőttek a hazaiak, a 25. percben pedig már tíz volt a különbség, végül a szünetre nyolcgólos fórt épített a Davis-csapat, miután néhány másodperccel a félidő vége előtt épp az exveszprémi Vilovszki Uros talált be.

A fordulás után nem volt más dolga a Veszprémnek, mint tartani az előnyét, és ezt sikerrel tette a bakonyi együttes. Konkoly Csaba legénységének védekezése feljavult a második félidőre, így 36–26 után még öt gólra is fel tudott zárkózni. Az eredmény kozmetikázásánál többre azonban nem futotta a Gyöngyös erejéből, végül 38–32-re győzött a Veszprém.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
TELEKOM VESZPRÉM–HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS 38–32
(22–14)
Veszprém Aréna, 1500 néző. V: Paska, Vastag
VESZPRÉM: Mikler – GAJIC 5, TÖNNESEN 7, BLAGOTINSEK 6, Terzic, Ilics 1, MANASZKOV 5. Csere: Lékai, Szűcs 1, Mackovsek 2, Nenadics 2, Marguc 5 (1), Mahé 1, Strlek 3, Szuharev
Edző: David Davis
GYÖNGYÖS: Tóth M. – Urbán, Markez 1, Duris 4, VILOVSZKI 8, HERCEG 6, VARSANDÁN 6 (2). Csere: Buzogány (kapus), Gerdán, István 2, Sipeki 1, Krivokapics 1, Gábori 1, Ubornyák 1, Gráf, Járos 1
Edző: Konkoly Csaba
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–4. 16. p.: 13–8. 22. p.: 18–10. 26. p.: 20–10. 35. p.: 25–19. 46. p.: 33–26. 57. p.: 36–31
MESTERMÉRLEG
David Davis: –
A Gyöngyös gyors és kreatív kézilabdát játszott, s erővel is jól bírta. Az első félidő nekünk jobban sikerült, mint a második, de összességében elégedett vagyok a csapatom teljesítményével. Jó meccset játszottunk, s ezzel a győzelemmel matematikailag is bebiztosítottuk a második helyünket a tabellán.
Konkoly Csaba: – Az első félidőben kicsit lámpalázasak voltunk, el is húzott a hazai csapat, ezen próbáltunk javítani. A szünet után jóval hatékonyabbak voltunk mind támadásban, mind védekezésben. A második félidőben megmutattuk, hogy mi is tudunk kézilabdázni, és örülök, hogy sikerült csökkentenünk a különbséget.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 24 23 1 836–601 +235 47
2. Veszprém 24 21 3 827–584 +243 42
3. Tatabánya 23 17 2 4 653–574 +79 36
4. Balatonfüred 24 17 7 650–587 +63 34
5. Csurgó 24 15 3 6 676–627 +49 33
6. Gyöngyös 24 12 3 9 640–639 +1 27
7. Dabas 23 9 3 11 591–613 –22 21
8. Komló 24 9 1 14 614–687 –73 19
9. FTC 24 9 15 631–637 –6 18
10. Budakalász 24 6 4 14 592–663 –71 16
11. Eger 24 6 3 15 640–718 –78 15
12. Cegléd 24 6 1 17 578–683 –105 13
13. Mezőkövesd 24 5 3 16 580–688 –108 13
14. Vecsés 24 24 554–761 –207 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik