Férfi kézi NB I: 19 lőtt gól bőven elég volt a Tatabányának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.03. 19:50
A Tatabánya hazai pályán gólszegény mérkőzésen 19–15-re nyert a Mezőkövesd ellen a férfi kézilabda NB I nyitó fordulójában. A Szeged és a Csurgó hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert nagy különbséggel.

A Vladan Matics által irányított Tatabánya igencsak vérszegény támadójátékot produkált, ám a 19 lőtt gól is elég volt a győzelemhez. A vendég Mezőkövesdnek ugyanis még több problémája volt az ellenfél kapuja előtt, az első félidőben 6, a másodikban 9 gólt szerzett mindössze.

Amilyen kevés találatot láthattak Tatabányán, olyan sokat Szegeden. Juan Carlos Pastor vezetőedző több védekezési variációt is gyakoroltatott csapatával, a vendég ceglédiek ezt kihasználva 15-ször mattolták a Tisza-partiakat az első 30 percben. A Szeged végül 43 gólnál állt meg, alaposan kiszolgálta tehát közönségét.

Az előző idény bronzérmese, a nyáron Iváncsik Tamással, Uros Vilovszkival, Borbély Ádámmal és Ligetvári Patrikkal megerősített Balatonfüred végig kezében tartotta a PLER elleni idegenbeli meccsét, végül 32–20-ra diadalmaskodott.

Az újonc Komló a szünetben még csak egygólos hátrányban volt Csurgón, ám az esélyesebb hazaiak a második félidőben már egyértelműsítették az erőviszonyokat.

Amilyen kevés találatot láthattak Tatabányán, olyan sokat Szegeden. Juan Carlos Pastor vezetőedző több védekezési variációt is gyakoroltatott csapatával, a vendég ceglédiek ezt kihasználva 15-ször mattolták a Tisza-partiakat az első 30 percben. A Szeged végül 43 gólnál állt meg, alaposan kiszolgálta tehát közönségét.

Az előző idény bronzérmese, a nyáron Iváncsik Tamással, Uros Vilovszkival, Borbély Ádámmal és Ligetvári Patrikkal megerősített Balatonfüred végig kezében tartotta a PLER elleni idegenbeli meccsét, végül 32–20-ra diadalmaskodott.

Az újonc Komló a szünetben még csak egygólos hátrányban volt Csurgón, ám az esélyesebb hazaiak a második félidőben már egyértelműsítették az erőviszonyokat.

MOL-PICK SZEGED–CEGLÉDI KKSE 43–28 (20–15)
Szeged, 800
néző. V: Medve, Nagy L.
SZEGED: Wyszomirski – PRODANOVICS 5, Zubai Sz. 3, Blazevic 1, Ilyés 1, BOMBAC 6, Vadkerti A. 1. Csere: Sierra (kapus), Balogh Zs. 6 (3), Vranjes 2, ANCSIN 6, ROBLEDO 5, Parrondo 4, Velky 2 (2), Fekete B. 1. Edző: Carlos Pastor
CEGLÉD: Bősz – ORSZÁGH 5 (1), Perisic 1, Bíró 3, Antal Sz. 2, LEPSÉNYI 5, Lászlai 1. Csere: Mojszilov, Nagy L. (kapusok), Sipeki, HEGEDŰS M. 3, Hódi 1, Tóth N., Takács B. 2, NIKOLICZA 5 (1), Bányai. Edző: Kökény István
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–3. 12. p.: 9–5. 20. p.: 12–8. 26. p.: 17–13. 35. p.: 23–17. 44. p.: 30–20. 50. p.: 34–23. 56. p.: 39–26
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor:
– A védekezésünkben az öt plusz egyes és a hatos falas formációt is kipróbáltuk – az utóbbi volt eredményesebb.
Kökény István: – Egy félidőn át tartottuk a lépést a Pickkel, szünet után motiváltan játszó ellenfelünk egyértelművé tette győzelmét.

CSURGÓI KK–SPORT36 KOMLÓ 30–22 (14–13)
Csurgó, 800
néző. V: Sanaly, Temesi
CSURGÓ: MIJATOVICS – Gebhardt 2, Oláh G. 2 (1), PUHOVSZKIJ 4, Szöllősi 4, OSZTRUSKO 7, Nagy M. 4. Csere: Herbert G., Borsos T. 1, Orbán B., Lele 3 (3), Ratajec 2, Pallag, Kovacsics F., Füstös A. 1. Edző: Sótonyi László
KOMLÓ: Selymes – Győri P.1, Szögi B. 3, Szöllősi B. 4, Rattimic 2, Véber 1, Hadromerovic 2. Csere: Péter-Szabó 6 (6), Granic, Laufer, Kun 1, Marcsek, Nagy Z., Sebestyén, Oszlár 2, Kiss B. Edző: Farkas Attila
Az eredmény alakulása. 4 perc: 3–0. 9. p.: 6–2. 15. p.: 9–5. 18. p.: 9–8. 21. p.: 12–9. 26. p.: 13–13. 40. p.: 18–13. 43. p.: 20–16. 47. p.: 24–17. 54. p.: 27–20. 58. p.: 29–22
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László:
– Átestünk a tűzkeresztségen, a legfontosabb feladat volt, hogy győzzünk, ezt teljesítettük, de sok munka vár még ránk.
Farkas Attila: – A Csurgó ellen újoncként azt gondolom, nem vallottunk szégyent, látjuk a hibáinkat, ezeket próbáljuk kijavítani.

GRUNDFOS TATABÁNYA KC–MEZŐKÖVESDI KC 19–15 (9–6)
Tatabánya, 700
néző. V: Bán, Szloska
TATABÁNYA: PAUL – Törő 2 (1), BODÓ 6, MAZÁK 2, Perics 2, DIAZ 2, Pásztor 4 (2). Csere: DÉNES, Katzirz 1, Musavi, Bartók. Edző: Vladan Matics
MEZŐKÖVESD: LISZKAI – Szepesi 2, Radnic 1, Pavlovic, TRIVKOVIC 3, Dzono 4, Vasics 1. Csere: Lokodi 2, Grünfelder, Purghaszemi 2, Cuzic, Nakhajenka, Terenyi, Pálos, Molnár F. Edző: Skaliczki László
A mérkőzés alakulása: 6. perc: 2–1, 11. perc: 2–3, 27. perc: 8–5, 36, 11–7, 48. perc: 13–12, 54. perc: 16–13, 57. perc: 16–15.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics:
– Nehéz szülés volt, illetve ilyen nehéz meccset vártam. Ha a ziccereinket belőjük, könnyebb lehetett volt. A végén jobban koncentráltunk, és hatalmas szívvel védekeztünk.
Skaliczki László: – Két jól védekező csapat találkozott. Úgy gondolom, hogy a végén tudatosabban, jobb teljesítményt nyújtó Tatabánya megérdemelten nyert.

PLER-BUDAPEST–BALATONFÜREDI KSE 20–32 (6–14)
Lőrinci Sportcsarnok, 300
néző. V: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
PLER: KRÁNITZ – Gyene 1, Leimeter, Rédai 1, Kocsi 5, Vadkerti G. 3, Auth 1. Csere: Tóth M. (kapus), Laurencz 4 (1), BAK 4 (2), Csontos, Tóth P., Stranigg, Bohács 1, Sinkovits. Edző: Hutvágner István
BALATONFÜRED: SZÉKELY M. – Iváncsik T. 4, Grigorjev 3, Vilovszki 4, SZÖLLŐSI Balázs 4 (2), ZDOLIK 4, Kovacsics 1. Csere: Komendánt (kapus), Gerdán, Bánhidi 5, FALUVÉGI 4, Juhász K. 1, Németh B., Ligetvári, Gábori 2, Kis Á. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 10. p.: 1–6. 23. p.: 5–8. 42. p.: 14–24. 57. p.: 18–30
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Hutvágner István:
– Megéreztük egyetlen átlövőnk hiányát, ami rányomta bélyegét a mérkőzésre, de nekünk még nem most kell kiugróan teljesítenünk.
Csoknyai István: – A védekezéssel és a kapusteljesítménnyel elégedett lehetek, nagyon jól összeálltunk, támadásban a harminckét lőtt gól ellenére kis bizonytalanságot éreztem. Látszik, hogy az út elején járunk még.

AZ NB I ALAPSZAKASZÁNAK MENETRENDJE
1. FORDULÓ, A SZERDAI PROGRAM
PLER Budapest–Balatonfüred
20–32 (6–14)
Szeged–Cegléd 43–28 (20–15)
Csurgó–Komló 30–22 (14–13)
Tatabánya–Mezőkövesd 19–15 (9–6)
Korábban játszották: Orosháza–Balmazújváros 32–23
A TELJES PROGRAM ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik