T. I. 2019.09.17 11:40 Frissítve: 2019.09.17 12:19

Férfi kézi: Most sokkal jobban értékelem a rangadókat – Lauge

Ljubomir Vranjes külön kérésére érkezett Veszprémbe, a svéd tréner menesztése után akár ki is bújhatott volna szerződéséből Rasmus Lauge, de inkább a kihívást és az új környezetet választotta – minderről a dán olimpiai bajnok maga beszélt egy hazájában adott interjúban.

Rasmus Lauge élvezi a játékot Veszprémben (Fotó: Koncz György)

Lauge elárulta, nem lett volna muszáj, hogy egykori flensburgi edzője, Vranjes távozása után is Veszprémbe igazoljon, hiszen külön az ő közbenjárása miatt fogadta el a magyar klub ajánlatát.

Vranjes menesztésekor lehetőségem lett volna kilépni a szerződésből, de aztán arra jutottam, még így is remek lehetőség és sportszakmai szempontokból is érdekes kihívás kipróbálni egy teljesen új közeget – idézte a dánok világ- és olimpiai bajnok balátlövőjét a DR Sporten.

Lauge esetében már 2018 márciusában bejelentették, hogy 2019 nyarától a Veszprémhez igazol. A sors iróniája, hogy Vranjest fél évvel később menesztette a klub. A kézilabdázó utólag amondó, jó döntést hozott azzal, hogy állta a szavát, eddig ugyanis bejöttek a számításai Magyarországon David Davis irányítása mellett is.

Davis nagyon kemény edző, de úgy érzem, jó munkát végez. Így pedig könnyebb elfogadni, hogy keménykezű. Tudja, hogy mi a cél. Mindannyian tudjuk, hogy mennyire hiányzik a Bajnokok Ligája-trófea a klubnak.”

Lauge ráadásul a korábbi évekhez képest sokkal jobban élvezi a kiemelt mérkőzéseket.

„Az igazán nagy meccsek ritkábbak, de jobban élvezem őket, mint a múltban. A Flensburgban és a Kielben szerda-szombat ritmusban jöttek a küzdelmes mérkőzések. Végül kicsit sem izgultam, ahogy jöttek a fontos meccsek és kimentem a pályára. Most sokkal jobban értékelem a rangadókat, átérzem, hogy igazán fontosak.”

A dán játékos 2013 és 2019 között szerepelt Németországban, a Kiellel kétszer, a Flensburggal egyszer nyert bajnoki címet, miközben a dán válogatottal 2012-ben Európa-bajnok, 2016-ban olimpiai bajnok, majd idén világbajnok is tudott lenni.

Lauge kétéves szerződést kötött a Veszprémmel, a hétvégi Motor Zaporizzsja elleni BL-nyitányon több emlékezetes megmozdulása is volt, és végül négy gólt lőtt az ukránoknak

2019.10.20 15:05:20

Kézilabda B. L.

A házigazda a második félidőben visszajöhetett volna a mérkőzésbe, de Mikler lehúzta a rolót.

2019.10.19 19:13:09

Kézilabda nemzetisport.hu

Az ETO minden mezőnyjátékosa gólt lőtt, a Krim sokáig jól helytállt, de a végére elfáradt.

2019.10.19 17:08:32

Kézilabda MURÁNYI DOMONKOS

Az első félidőben Nilsson, a másodikban Lauge parádézott, a címvédő szkopjei alakulat ismét nagy verést kapott.

2019.10.19 13:59:50

Kézilabda B. Á.

Az első félidőben semmi nem jött össze, a másodikban már hengereltek Klujber Katrinék.

2019.10.16 19:19:44

Kézilabda R. Gy.

Igyekezett az Érd, de ez is kevés volt a kiváló formában játszó hazaiak ellen.