Férfi kézi: Mahét műteni kell, hónapokig nem számíthat rá a Veszprém

Vágólapra másolva!
2019.11.23. 15:56
null
Kentin Mahéra négy hónap kihagyás vár (Fotó: Török Attila)
Műteni kell Kentin Mahé sérült térdét, így előreláthatólag négy hónapig nem számíthat rá a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata – közölte hivatalos honlapján a bakonyi klub.

Mahé október elején MRI-vizsgálaton vett részt, amelyen megállapították, hogy hetek óta van egy repedés a térdkalácsa alatti szalagban. Ezt követően több mint egy hónapig PRP-terápiát alkalmaztak, vagyis a saját vérből kivont plazmát fecskendezték a sérült testrészbe, ezzel gyorsítva annak gyógyulását. Ezután háromhetes pihenő következett, de továbbra is komoly fájdalmai voltak.

Mahé Franciaországba utazott felülvizsgálatra, és a kontroll után úgy döntöttek, hogy a lehető leggyorsabb, teljes gyógyulás érdekében megműtik a térdét – számolt be róla a telekomveszprem.hu. Az operációt jövő héten szerdán hajtják végre, az irányító teljes felépülése várhatóan négy hónapot vesz igénybe.

Mindez azt jelenti, hogy Kentin Mahé legközelebb március végén, április elején térhet vissza a pályára, tehát lemarad a januári Európa-bajnokságról is.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Lékai Máté is sérült Veszprémben, akkor elmondhatjuk, hogy irányítóban különösen megnőtt Petar Nenandics felelőssége, mellette még a dán Rasmus Lauge segíthet be a poszt megoldásában a következő időszakban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik