Férfi kézi: kilenc góllal nyertünk a szlovákok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.29. 19:31
null
Bánhidi Bencével nem bírtak a szlovákok (Fotó: Földi Imre)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–26-ra nyert a szlovákok ellen, ezzel bejutott az Érden zajló Provident Karácsony Kupa döntőjébe.

 

Sok ismerős találkozott egymással a pályán, hiszen a szlovákok 16 fős keretéből tízen a magyar NB I-ben játszanak. Közülük az egri Radoslav Antl szerezte a vendégek első gólját, a 8. percben, 4–0-s magyar vezetésnél. Ezután kiegyenlített játékot láthatott az érdi csarnok közönsége, és bár volt nagyobb is a különbség a két csapat között, a szünetben néggyel vezettek a mieink.

BALOGH ZSOLT SÉRÜLÉSSEL KÜZD
„Jó mérkőzést játszottunk Szlovákia ellen, négy edzésen vagyunk túl, örülünk az eredménynek. Fáradt a csapat az őszi terhelés miatt, így ennek megfelelően forgattam a játékosokat, Nagy László ezért nem lépett pályára, Balogh Zsolt pedig kisebb sérüléssel küzd. Csehország ellen pénteken ismét remek alkalmunk lesz a fejlődésre és a gyakorlásra” – nyilatkozta Xavier Sabaté a hazai szövetség honlapjának.

A második félidőben sokáig tartották a lépést a szlovákok, a hajrához közeledve azonban kezdett elhúzni a magyar csapat. Amelyben Xavi Sabaté szövetségi kapitány igyekezett mindenkinek nagyjából ugyanannyi játéklehetőséget adni. Biztató volt Bánhidi Bence beállóban mutatott játéka, a vége felé pedig Lékai Máté tündökölt leginkább. Nagy László ezúttal nem lépett pályára – Sabaté holnap már beveti a tervei szerint –, de nélküle is kilenc góllal sikerült nyerni.

A pénteki döntőben a Bahreint öt góllal legyőző Csehország lesz a mieink ellenfele.

FÉRFI KÉZILABDA, PROVIDENT KARÁCSONY KUPA, ÉRD
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 35–26 (17–13)
Érd, 1400
néző. Vezette: Nikolov, Nacsevszki (macedónok)
MAGYARORSZÁG: FAZEKAS – Harsányi, Ancsin 3, BÁNHIDI 5, Ligetvári, Zubai 1, Iváncsik G. 3. Csere: MIKLER (kapus), CSÁSZÁR 6 (3), BODÓ 4, Dzsamali 2, Juhász Á. 3, LÉKAI 5, Szöllősi Sz. 2, Schuch, Gulyás 1. Szövetségi kapitány: Xavier Sabaté
SZLOVÁKIA: Paul – VOLENTICS 6 (4), Holdos 1, DURIS 3, Dudás 2, Mikita 1, Antl 2. Csere: Hanták, Petro 2, CIGÁN 3, Urban 3 (1), Briatka 3, Mazák. Szövetségi kapitány: Martin Lipták
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–0. 12. p.: 7–4. 17. p.: 12–6. 21. p.: 13–8. 28. p.: 17–11. 33. p.: 19–15. 40. p.: 22–18. 50. p.: 28–21. 55. p.: 33–23.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Xavier Sabaté:
– Örömmel láttam, hogy tovább javult a csapatjátékunk, pedig az utóbbi két napban nagyon feszes erőnléti edzések is szerepeltek a programunkban. Ennél többet jelenleg nem várhatok az együttestől. Nyolc edzésen és öt edzőmérkőzésen kell összeraknunk a világbajnokságra utazó csapatot.
Martin Lipták: – A magyaroknak megint nagyon erős a csapatuk, még Nagy László nélkül is, aki pedig vezéregyénisége a gárdának. Császár nagyszerűen játszott, a hat nullás védekezésük már összeállt, a támadásaik színesek. Nekünk még sokat kell fáradoznunk a fiatalok beépítésén.


KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Csehország–Bahrein 28–23 (16–12)

December 30., péntek:
14.00: a 3. helyért, Bahrein–Szlovákia (Tv: M4 Sport)
16.00: döntő, Magyarország–Csehország (Tv: M4 Sport)

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
BORBÉLY Ádám (Telekom Veszprém), FAZEKAS Nándor (Balatonfüredi KSE), MIKLER Roland (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: GULYÁS Péter (Telekom Veszprém), HARSÁNYI Gergely (Grundfos Tatabánya KC)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Telekom Veszprém), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya KC), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Telekom Veszprém), SZÖLLŐSI Szabolcs (Grundfos Tatabánya KC), ZUBAI Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), DZSAMALI Iman (Meskov Breszt, fehérorosz), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélső: IVÁNCSIK Gergő (Telekom Veszprém)

Szövetségi kapitány:
Xavier SABATÉ
Edző: DEBRE Viktor

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik