Férfi kézi: ha Sterbiken múlna, sohasem vonulna vissza

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 08:08
null
Sterbik Árpád cáfolta a visszavonulásáról szóló híreket (Fotó: Tumbász Hédi)
Váratlanul járta be a kézilabda világát Sterbik Árpád visszavonulásának híre, hogy aztán kérdésünkre a Telekom Veszprém világklasszis kapusa maga zárja rövidre a témát.

 

Mint megírtuk, a macedón gol.mk internetes sportportál szellőztette meg, hogy Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém világklasszis kapusa nem hosszabbítja meg a szerződését, és az idény végén befejezi sikeres pályafutását. Először felhívtuk a magyar klubot, amely nem kívánta kommentálni a hírt, majd elértük a szerdai edzés után magát a játékost is, aki igencsak meglepődött visszavonulásának hírén.

„Nem tudom, honnan vették az információt, mert az biztos, hogy ilyet én nem mondtam senkinek, és amúgy sem döntöttem el semmi ilyesmit – mondta Sterbik a Nemzeti Sportnak. – Sőt, ha rajtam múlna, sohasem vonulnék vissza, bár nyilván jól tudom, egy nap kell. De amíg fizikailag bírom és Veszprémben szükség van rám, maradok. Márpedig jól érzem magam, így nincs semmi probléma, ami elgondolkodtatna.”

A spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok, klubjaival eddig négyszeres Bajnokok Ligája-győztes Sterbik idén novemberben tölti be 40. életévét, és azt azért elismerte, hogy ebben a korban az ember fejében időnként tényleg megfordul, hogy talán már nem bírja annyira, és elég volt, de aztán másnap megint tele van energiával.

Két évtizedes profi pályafutása alatt hat klubban szerepelt, úgy érzi, lenyugodott, és már nem tervez nagy kirándulásokat a kézilabda világában. A Veszprémnek 2018-as visszatérése után segített a kapusigazolásokban is, mert a magyar bajnoknál hosszú távon gondolkodnak, és nem szeretnék, ha a kapusok sűrűn váltanák egymást.

„Sportolóként a magam Föld körüli útján már túl vagyok, ezért nem valószínű, hogy Veszprémből még másik klubba megyek – fogalmazott Sterbik, aki szerint veszprémi kötődésén kívül van ennek másik oka is. – Én nem akarok levezetésként csak úgy »kézilabdázgatni« valahol. Nekem kell a napi izgalom, a sorozatos bajnoki és a BL-meccsek feszültsége. Ez annyit jelent, hagy vagy a legmagasabb szinten csinálnom, vagy sehogy sem. Egyedül azt nem szeretném, ha a közönség vagy a fiatal játékosok azt kérdezgetnék rám mutogatva, hogy ez az idős figura mit keres itt. Ezt nem tehetem meg sem velük, sem saját magammal szemben, ezért ha egyszer úgy érzem, már nem megy, azonnal azt fogom mondani, vége.”

A kapus úgy gondolja, visszavonulásának híre onnan indulhatott ki, hogy a macedón sportportálnál kissé túlkombinálták a dolgokat, ugyanis a jövő nyáron érkezhet a posztra Veszprémbe a spanyol válogatott Rodrigo Corrales a PSG-től, így már négy kapus lenne a keretben. Szerinte ebből sakkozták ki, hogy Sterbik Árpád valószínűleg visszavonul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik