Férfi kézi EHF-kupa: a Füred kikapott, nehéz helyzetbe került

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.28. 15:55
A Balatonfüred 30–24-re kikapott a vendég német Melsungentől Veszprémben a férfi kézilabda EHF Kupa 3. fordulójában, így a magyar csapat továbbra is nyeretlen, és távol került a továbbjutástól.

A Balatonfüred ezt megelőzően két forduló alatt csupán egy pontot szerzett, a múlt héten a svéd Eskilstuna otthonában döntetlent játszott, míg a nyitó körben 31–19-es vereséget szenvedett a vendég horvát Nexétől.

Mivel a kvartettből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, a magyar csapatnak most mindenképpen pontot s még inkább pontokat kellett volna gyűjtenie a Bundesligában hatodik Melsungen ellen.

Hamar kiderült azonban, hogy ezúttal sincs esély a bravúrra. A németek fokozatosan húztak el, miközben remekül védekeztek. A füredieknek csak fellángolásaik voltak. A második félidőben a két számjegyű vereség elkerüléséért harcoltak a magyarok. Volt már 28–19 is a Melsungennek, amely a hajrában kiengedett, cseresora is szóhoz jutott, a végén még egy büntetőt is elszórakozott, így lehetett „kozmetikázni” az eredményen.

A két csapat jövő szombaton Kasselben találkozik újra.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
BALATONFÜREDI KSE–MT MELSUNGEN (német) 24–30
(9–16)
Veszprém, 1200
néző. V: Boricsics, Markovics (szerbek)
BALATONFÜRED:
Székely – Iváncsik T. 3, Vilovszki 2, Bánhidi 1, Gerdán, LIGETVÁRI 6, Bóka. Csere: Borbély (kapus), Németh B., Juhász K. 2, Győri M. 2, Szőllősi B., Gábori 1, Faluvégi 2, Grigorjev 3, Kovacsics 2. Edző: Csoknyai István
MELSUNGEN:
APPELGREN – SELLIN 5, M. Müller, Fahlgren 2, Danner 3, RNICS 4, Vallendorf 3 (1). Csere: Sandström (kapus), MARIC 8, Schröder 1, Hildebrand 1, P. Müller 2, Boomhouwer 1, Vucskovics. Edző: Michael Roth
Az eredmény alakulása. 2. perc:
1–1. 5. p.: 1–4. 13. p.: 4–7. 20. p.: 7–12. 27. p.: 9–15. 33. p.: 9–18. 36. p.: 12–18. 40. p.: 15–20. 45. p.: 16–24. 53. p.: 18–27
Kiállítások:
2, ill. 2 perc
Hétméteresek:
2/–, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Csoknyai István:
– Reális eredmény született, csoportunk listavezetője ennyivel jobb. Játékosai lényegesen erősebbek, rutinosabbak. Nekünk tanulnunk lehet, és kell is ebből a mérkőzésből. Örömteli, hogy a második félidőt Ligetvári vezérletével megnyertük.
Michael Roth:
– Az első félidőben rendkívül koncentráltan támadtunk és védekeztünk. Tanultunk a legutóbbi, Hamburg elleni hazai bajnoki vereségünkből. Itt biztosan győztünk.

A csoport másik meccsén: Nexe (horvát)–Eskilstuna Guif (svéd) 29–29

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Melsungen (német) 3 3 89–76 +13 6
2. Nexe (horvát) 3 1 1 1 85–76 +9 3
3. Eskilstuna Guif (svéd) 3 2 1 80–84 –4 2
4. BALATONFÜRED 3 1 2 67–85 –18 1

A BALATONFÜRED TOVÁBBI PROGRAMJA
Március 7.: Melsungen–Balatonfüred, 20.00
Március 14.: Nexe–Balatonfüred, 19.00
Március 20.: Balatonfüred–Eskilstuna, 18.15

Az EHF-kupa további eredményeit és a csoportállásokat itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik