Férfi kézi EHF-kupa: búcsúzott a Füred, a Budakalász és a Tatabánya is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 21:25
null
Nagy csatában maradt alul a Tatabánya a Chambéryvel szemben (Fotó: tatabanyahandball.com)
Az első mérkőzés után a visszavágón is legyőzte a Balatonfüredet a Granollers (26–27) a férfi kézilabda EHF-kupa 3. selejtezőkörében, így a spanyol együttes kettős győzelemmel jutott főtáblára. Hasonlóan kettős vereséggel esett ki a Budakalász a szintén spanyol Helvetia Anaitasuna ellen. A Tatabánya hazai győzelme után Franciaországban kikapott a Chambérytől, így egy magyar csapat sem jutott be a csoportkörbe.

 

Mint ismert, hazai pályán a Granollers hét góllal legyőzte a Balatonfüredet a párharc első felvonásán, a magyar csapattól emberfeletti bravúr kellett volna a továbbjutáshoz. A Balaton-parti mérkőzésen is a spanyolok akarata érvényesült, a szünetben a vendégeknél volt az előny. A fordulás után jól kezdtek a hazaiak, fordítottak, de a fór hamar elillant. A Granollers újra magához ragadta a kezdeményezést, és Varsandán utolsó másodperces gólja ellenére is eggyel nyerni tudott, ezzel a csoportkörben folytathatja.

A spanyol csapatok túl erősnek bizonyultak a magyarok számára: a Budakalászt a Helvetia Anaitasuna búcsúztatta szintén kettős győzelemmel. Jól kezdett a magyar csapat, a szünetben 12–12-es állást mutatott az eredményjelző a Polideportivo Anaitasunában. A második félidőt a házigazda bírta jobban, a hat gólig jutó Gabriel Ceretta vezérletével 26–21-re megnyerte a mérkőzést, és ezzel együtt a párharcot is.

A Tatabánya egygólos előnnyel utazhatott a visszavágóra a Chambéryhez. A párharc második felvonásának első félideje kevés gólt hozott (9–8), a Le Phare házigazdája volt előnyben 30 perc játékot követően. A fordulás után jól tartotta magát a Bányász, de végül kétgólos vereséget szenvedett, így a Chambéry jutott fel a főtáblára. A magyar csapat válogatott játékosa, Juhász Ádám nyolc gólt ért el.

FÉRFI KÉZILABDA, EHF-KUPA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

BALATONFÜREDI KSE–FRAIKIN GRANOLLERS (spanyol) 26–27 (12–13)
Balatonfüred, 500
néző. V: Ersov, Pavljukov (oroszok)
BALATONFÜRED:
FAZEKAS – Hornyák 3 (3), Kasparek 1, Németh B., TOPIC 4, SZITA 3, Bóka 2. Csere: Andó (kapus), Gerdán, Déber, Máthé 1, Varsandán 2 (1), Karvatski, Debreczeni 1, SZEMJONOV 8, Kemény. Edző: Csoknyai István
GRANOLLERS: OLIVEIRA – Cabanas 3, Ferrer, FIGUERAS 6, Garcia, BERNATONIS 5, Resina 2 (1). Csere: Guardia (kapus), Porras, Perez 1 (1), Valera 1, CANELLAS 3, Rakocija, FERNANDES 5, Prat 1 (1), Marquez. Edző: Rama Garcia
Az eredmény alakulása. 4. perc:
2–0. 8. p.: 2–2. 12. p.: 5–3. 15. p.: 7–4. 20. p.: 9–6. 22. p.: 9–9. 27. p.: 10–11. 33. p.: 14–13. 40. p.: 17–16. 44. p.: 18–18. 53. p.: 19–23. 58. p.: 23–25
Kiállítások:
6, ill. 4 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG

Csoknyai István:
– Szerettünk volna hazai pályán győzni, de még a minimális célunkat sem tudtuk elérni. Fiatal csapatomnak kemény diónak bizonyult a jól védekező spanyol gárda.
Rama Garcia:
– Tudtam, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, ezért nagyon örülök, hogy ismét győztünk. Kiváló védekezésünknek köszönhetjük továbbjutásunkat.
Továbbjutott:
a Granollers, kettős győzelemmel, 55–47-es összesítéssel

CHAMBÉRY (francia)–GRUNDFOS TATABÁNYA 23–21 (9–8)
Chambéry, 2000
néző. V: Mitrevszki, Todorovszki (macedónok)
CHAMBÉRY: GENTY – MELIC 8 (2), Marescot, Paturel 1, Obranovics 1, Traoré 1, Minel 4. Csere: Bannour, Tritta 3, BRIFFE 5. Edző: Ivica Obrvan
TATABÁNYA: Székely M. – Harsányi, Vrankovics 1, Ilyés, JUHÁSZ Á. 7, Vranjes 3 (1), Vujovics 1. Csere: Iancu (kapus), Sipos A., Grigoras 3, Bozsovics 3, Szöllősi Sz., Pásztor Á. 3 (1), Dénes. Edző: Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 16. perc: 4–5. 28. p.: 8–8. 47. p.: 19–18
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Ivica Obrvan:
– Őrületes izgalmak közepette ért véget a kiélezett csata, és némi szerencsével jutottunk tovább a kiválóan felkészített Tatabánya ellen.
Vladan Matics: – A szünet előtt jól védekeztünk, a kapusunk is kitett magáért, de a támadójátékunk sajnos akadozott. Apró hibákon múlott egy-egy gól, és a végjátékban önhibánkon kívül maradtunk alul és estünk ki. Ez méltatlan a sporthoz.
Továbbjutott: a Chambéry (47–46-os összesítéssel)

ANAITASUNA (spanyol)–CYEB BUDAKALÁSZ 26–21 (12–12)
Pamplona, 2000
néző. V: Kjaer, Pedersen (dánok)
ANAITASUNA: NORDLANDER – Gaston 1, Dos Santos 2, Adarraga 1, Barricart 1, MOTA 2, CHOCARRO 1. Csere: Hernández (kapus), NANTES 3, Ugarte 2, AGUIRREZABALAGA 1, CERETTA 6, Balenciaga 1, Goni 2, Etxeberria 3. Edző: Aleman Ibarrola
BUDAKALÁSZ: VÁCZI – Tóth Á. 3, Reznicek 2, KONCZ 6, Mazák 2, Nagy B. 1, Bohács. Csere: Boros, Tamási (kapusok), Czina, Leimeter, Nemes 2, Sutka 2, FEKETE 3, Sinkovics. Edző: Forgács Gyula
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–6. 26. p.: 8–11. 47. p.: 20–17
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/3, ill 1/1
MESTERMÉRLEG
Aleman Ibarrola:
– Nyugodtan vártuk a visszavágót, és az első félidőben túlságosan is nyugodtak voltunk. A végén már nem volt gondunk, mert újra jobban játszottunk.
Forgács Gyula: – A játékunkkal elégedett vagyok, erre lehet építeni a jövőben. Sajnos több sérültünk el sem jöhetett a visszavágóra, amelyen a szünetig végig vezettünk. Kapusunk kiemelkedően védett, Koncz András és Fekete Dávid játéka is tetszett.
Továbbjutott: Anaitasuna (kettős győzelemmel, 61–48)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik