A Mocsai-csapatnak nem volt esélye a világbajnok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.12. 18:09
null
A magyar szurkolóknak nem sok okuk volt az örömre vasárnap Aalborgban (Fotó: Kibédi Péter)
A magyar férfi kézilabda-válogatottnak nem volt esélye a pontszerzésre első mérkőzésén a dániai Európa-bajnokságon, 34–27-es vereséget szenvedett a világbajnok spanyoloktól.

Egyenlőtlen erők küzdelmét hozta az első negyedóra, a magyar csapat próbálkozásait könnyedén blokkolták le a spanyolok, akik ebből könnyedén indultak, de felállt fal ellen sem nagyon jöttek zavarba. Mikler Roland nem sok segítséget kapott a társaitól, legtöbbször kiszolgáltatott helyzetbe került, de néhány bravúrt így is bemutatott.

Mocsai Lajos időkérése sem használt, egy kettős emberelőny után már 9–3-ra vezetett a világbajnoki címvédő. Ezt követően azonban több mint öt percig nem találtak be a spanyolok, és hullámvölgyüket kihasználva 10–9-re feljöttünk.

Az első félidő utolsó tíz perce aztán megint nem a mieink szája íze szerint alakult, egy gólt lőttek csak, és 17–10-es hátránnyal vonultak pihenőre.

Császár Gábor dob kapura a spanyol Viran Morros (balra) és Gedeon Guardiola között (Fotó: MTI)
Császár Gábor dob kapura a spanyol Viran Morros (balra) és Gedeon Guardiola között (Fotó: MTI)

A második játékrészben már eredményesebben támadtunk – Iváncsik Gergő és Lékai Máté volt leginkább dicsérhető –, ám a védekezés továbbra sem akart összeállni, az ibériaiak nem egyszer bántóan könnyedén törtek át a falunkon. Így pedig nem volt esélyünk arra, hogy ismét szorossá tegyük az összecsapást.

Vadkerti Attila jól szállt be a padról, a másik szélen pedig Szalafai Gábor megszerezte első gólját nagy világeseményen (majd a meccs végén a másodikat is). Ezeknek örülhettünk, annak már nem, hogy 34–27-es vereséget szenvedtünk. Ez persze az utóbbi évek eredményei alapján nem meglepetés, és azt már az Eb előtt sejthettük, hogy a magyar csapat sorsa az Izland és Norvégia elleni mérkőzéseken dőlhet el. Válogatottunk kedden 18 órától az izlandiak ellen folytatja dániai szereplését.

Mocsai Lajos: Néhány játékosnak vissza kell szerezni a sportformát és a magabiztosságot.

FÉRFI KÉZILABDA EB, DÁNIA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT (Aalborg)
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 34–27 (17–10)
Aalborg, 4000
néző. Vezette: Krstic, Ljubic (szlovénok)
SPANYOLORSZÁG: SIERRA – TOMÁS 5 (1), MAQUEDA 2, R. Entrerríos 3, G. Guardiola 3, Canellas 1, Rivera 4 (1). Csere: Pérez de Vargas (kapus), Morros, A. García 2, Gurbindo 1, ROCAS 5 (3), Sarmiento 2, Ugalde 2, ANDREU 4
MAGYARORSZÁG: Mikler – Gulyás P. 2, Zubai Sz., Ilyés 1, SCHUCH 2, Nagy K. 1, IVÁNCSIK G. 6. Csere: Tatai (kapus), Császár 2 (2), Ancsin 1, Mocsai T. 2, Putics 1, LÉKAI 4, Szalafai 2, Vadkerti A. 3, Szöllősi Sz.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–0. 11. p.: 7–2. 15. p.: 9–3. 19. p.: 9–7. 22. p.: 10–9. 36. p.: 18–13. 40. p.: 22–17. 45. p.: 26–18. 48. p.: 29–21. 53. p.: 30–23. 57. p.: 30–25
Kiállítások: 6, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/2

KORÁBBAN

Izland–Norvégia 31–26 (16–10)

AZ B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 1 1 34–27 +7 2
2. Izland 1 1 31–26 +5 2
3. Norvégia 1 1 26–31 –5 0
4. MAGYARORSZÁG 1 1 27–34 –7 0

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

60. perc: Rivera gyors indításból talál be, majd Tatai védése után Szalafai is eredményes. Az utolsó másodpercekben még Rivera is betalál szép támadás végén. 34–27
59. perc: Maqueda harcol ki hetest, ráadásul emberhátrányban fejezzük be a meccset, mivel Vadkertit kiküldik. Tomas bevágja a hetest, közte hat ismét. 32–26
58. perc: García óriási átlövésére Putics válaszol, a magyar játékos első gólja a találkozón. 31–26
57. perc: Ilyés Ferenc átlövése utat talál a jobb alsóba. 30–25
56. perc: Szép magyar támadás végén Vadkerti dobja be ziccerét. 30–24
55. perc: Sarmiento átlövését védi Tatai, Schuchot blokkolják.
54. perc: Guardiolát küldik ki Lékairól, a megítélt hetest Putics elhibázza.
53. perc: Az időkérés után emberelőnyös spanyol találat, Gurbindo a szerzője. 30–23
52. perc: Ancsintól is elveszik a labdát belemenésért. Ilyés túl hevesen reklamál, amiért kiküldik két percre. A spanyolok időt kérnek.
51. perc: Tatai fontos védést mutat be, a túloldalon Ancsin lő hatalmas kapufát egy szép lövőcsel után.
50. perc: Szalafai Gábor első góljával szépítünk. 29–23
49. perc: Emberelőnybe kerülünk, Maqueda a kiállított, Putics ellen belemenést fújnak.
48. perc: Mocsai Lajos időt kér. Lékai lövését blokkolják, a spanyol kontra végén Tomas eredményes. A túloldalon Vadkerti gyűjti be a kipattanót és dobja a spanyol kapuba. 29–22
47. perc: Vadkerti Attila szép indításból eredményes, García a túloldalon a léc alá bombáz. 28–21
46. perc: Schuch is betalál, Andreu révén azonban gyorsan érkezik a spanyol válasz. 27–20
45. perc: Iváncsik remek ejtése utat talál a spanyol kapuba. 26–19
44. perc: Lékai durrant mellé talpról, Andreu harcosan befordul és gólt dob. 26–18
43. perc: Mikler helyett Tatai a kapuban, támadásban rossz magyar lövés. Rocas büntet, a szélről emeli át a szegedi kapust. 25–18
42. perc: Szép bejátszás, Gulyás a magyar gólszerző. Rocas a szélről talál be, ismét hat közte. 24–18
41. perc: Entrerrios egyéni akció végén talál be, szép betörés volt egy lövőcsel után. Ráadásul Ancsint kiküldik két percre. Csőstül jön a baj. 23–17
40. perc: Maqueda erőtlen, de pattogós lövése becsapja Miklert. Ancsin elejti a labdát, de Lékai visszaszerzi, majd Iváncsikot indítja, aki megszerzi ötödik gólját a meccsen. 22–17
39. perc: Ancsin remek gólt szerez, de gyorsan jön a válasz, Maqueda bejátszásával Andreu eredményes. Lékai rögtön reagál egy találattal. 21–16
38. perc: Gulyás lövését blokkolják, de marad nálunk a labda. Iváncsik révén közelebb zárkózunk, öt közte. Jön is a válasz, Entrerrios a gólszerző. 20–14
37. perc: Rocas bevarrja a hetest, Tatai nem tud védeni. 19–13
36. perc: Mocsait gólja után kiállítják két percre. Emberhátrányban gólt szerzünk, egy eladott labdából Iváncsik Gergő eredményes ziccerből. 18–13
35. perc: Mikler újabb védése után marad a labda a spanyoloknál, majd megszerezzük, támadásban pedig Mocsai eredményes. 18–12
34. perc: Mikler Roland véd bravúrral lábbal. Támadásban elveszik a labdát tőlünk.
33. perc: Jó védekezés, labdát szerzünk. Támadásban nem megy, Mocsai lövését blokkolják.
32. perc: Ugalde gyors indításból eredményes, a túloldalon Lékai válaszol. 18–11
31. perc: Mi kezdjük a második félidőt, ám gyorsan elveszik tőlünk a labdát.

1. FÉLIDŐ

30. perc: Újabb gyors spanyol kontra, amelynek végén Ugalde eredményes. Ezzel véget ér az első félidő. 17–10
29. perc: Andreu harcosan fordul be beállóban és dob gólt. 16–10
28. perc: Sarmiento szerencsés gólt szerez, Mikler támasztó lába mellett pattog be a labda a kapunkba. 15–10
27. perc: Ilyés veszíti el a labdát támadásban, Guardiola pedig betalál a gyors indítást követően. Bosszantó hibák ezek. 14–10
26. perc:
A túloldalon Lékai válaszol egy kipattanót begyűjtve. 13–10
25. perc:
Mocsai ellépi támadásban, majd a spanyolok gólt szereznek.
24. perc: Maqueda közeli lövését bravúrral védi Mikler. Andreu harcol ki hetest, Puticsot kiküldik két percre. Rocas ezúttal is bevágja a hetest, visszaáll a háromgólos különbség. 12–9
23. perc: Gyorsan jön a spanyol válasz, Maqueda középről ugrik fel és lő gólt. 11–9
22. perc: Schuch Timuzsin hozza fel egy gólra a magyar válogatottat. 10–9
21. perc: Mikler lábbal védi Maqueda lövését, a túloldalon Lékai harcol ki hetest. Császár azonban hibázik, marad a közte kettő.
20. perc: Lékai is bejön és egyből gólt szerez, a kapu bal oldalába zúdít. 10–8
19. perc: Felzárkózunk két gólra, Mocsai Tamás pattint a spanyol hálóba. A spanyolok időt kérnek a magyar gól után. A spanyolok tizedik gólja hetesből születik meg, Albert Rocas talál be. 10–7
18. perc: Ugaldétől elveszik a labdát, támadhatunk.
17. perc: Szép magyar támadás végén Iváncsik Gergő eredményes, jól játszunk emberelőnyben. Iváncsik Gergő rövid időn belül újabb gólt szerez, feljövünk háromra. 9–6
16. perc: Maquedát küldik ki a spanyoloknál, Császárral szemben szabálytalankodik. Újabb hetest is kapunk, Császár ezúttal sem hibázik. 9–4
15. perc: Tomas is bevágja az újabb ziccert, a Barcelona szélsője harmadik gólját dobja a találkozón. 9–3
14. perc: A spanyolok ki is használják a fórt, Rivera eredményes. 8–3
13. perc:
Emberhátrányba kerülünk, Mocsai Tamást küldik ki. Sőt, hogy még nehezebb legyen, Puticsot is kiszórják két percre.
12. perc: A túloldalon mi is hetest kapunk, Putics harcolja ki, Császár Gábor pedig bevágja. 7–3
11. perc: Zubai védekezik belül, hetes a spanyoloknak, Valero Rivera biztos kézzel értékesíti a büntetőt. 7–2
10. perc: Ismét egy gyors spanyol indítás, Tomas pedig ezúttal sem hibázik. Császár eladja a labdát támadásban. 6–2
9. perc: Victor Tomas talál be a jobb szélről, majd egy spanyol kontra végén Mikler Roland mutat be hatalmas bravúrt Rivera lövésénél. 5–2
8. perc: Mocsai Lajos időt kér háromgólos hátrányban. A szusszanásnyi szünet után Nagy Kornél eredményes átlövésből. 4–2
7. perc: Nagy Kornél lövését blokkolják, a túloldalon Guardiola eredményes a kontrából. 4–1
6. perc: Gulyás Péter
szerzi az első magyar gólt. 3–1
5. perc: Iváncsik Gergő ziccerben mehet, magas lövését védi Sierra. Megbabonázott minket a spanyolok kapusa az első öt percben. A túloldalon Raúl Entrerrios talál be. 3–0
4. perc: Ancsin távoli kísérletét védi Sierra, támadhatnak a spanyolok.
3. perc: Joan Canellas veszi be a kapunkat átlövésből, a bal alsóba lő. 2–0
2. perc: Császár Gábor tör be harcosan, lövését azonban védi Sierra. Schuch Timuzsin kap sárgát védekezésben.
1. perc: A piros mezes spanyolok kezdik a mérkőzést, a mieink fehérben a pályán. A spanyolok meg is szerzik a vezetést, egy kipattanóból Maqueda eredményes. 1–0

Szlovén játékvezetői páros vezeti a találkozót.

A csapatok már a pályán, a bemutatás megvolt, jöttek a himnuszok, előbb a spanyol, aztán a magyar.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Spanyolország–Magyarország találkozó a férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik