Férfi kézi Eb: Norvégiával kezdjük, Portugáliával fejezzük be a középdöntőt

T. I.T. I.
2020.01.15. 22:52
null
A magyar válogatott továbbra is Malmőben játszhat majd (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Férfi kézilabda-válogatottunk a norvég, osztrák, svéd közös rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjében a 2. csoportban a norvégok és a svédek mellett a Ljubomir Vranjes irányította szlovénokkal és a franciákat búcsúztató portugálokkal találkozik. Íme, a menetrend.

Jó hír, hogy a mieinknek nem kell majd utazniuk, ugyanúgy a Malmö Aréna ad majd otthont az összecsapásainknak, mint azt az első csoportkörben is tette. A magyar válogatott január 17-én lép pályára először a középdöntőben, az ellenfél a szintén két ponttal induló – a D-csoport élén záró – Norvégia lesz.

Két nap pihenő után a korábbi magyar szövetségi kapitány, Vranjes és Szlovénia következik, majd január 21-én a házigazda svédek. A második csoportkör utolsó fordulójában Portugália lesz Mikler Rolandék ellenfele.

A középdöntőből a csoportok első két-két helyezettje jut az elődöntőbe, míg a harmadik helyezettek küzdenek meg az 5. helyért.

Az 1. csoport mérkőzéseit Bécsben játsszák, a helyosztóknak pedig Stockholm lesz a házigazdája.

Arról, hogy a magyar válogatott továbbjutása mit jelenthet az olimpiai kvalifikáció szempontjából, ITT OLVASHAT bővebben!

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
Január 17., péntek, 18.15:
Norvégia–Magyarország
Január 19., vasárnap, 16.15: Szlovénia–Magyarország
Január 21., kedd, 20.30: Magyarország–Svédország
Január 22., szerda, 16.00: Portugália–Magyarország

KÖZÉPDÖNTŐ – INNEN KEZDIK A 2. CSOPORTBAN
1. Norvégia 1 1 34–28 +6 2
2. MAGYARORSZÁG 1 1 24–18 +6 2
3. Szlovénia 1 1 21–19 +2 2
4. Svédország 1 1 19–21 –2 0
5. Portugália 1 1 28–34 –6 0
6. Izland 1 1 18–24 –6 0

 

Legfrissebb hírek

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
5 órája

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33