Férfi kézi Eb: a norvégok ráijesztettek a spanyolokra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.14. 21:55
null
Mikkel Hansen (feltett kezekkel) 9 gólt lőtt az osztrákok ellen (Fotó: Reuters)
A norvég válogatott a második félidő közepén még két góllal vezetett Spanyolország ellen, ám végül 27–25-re kikapott a férfi kézilabda Európa-bajnokság B-csoportjában, amelyben a magyar csapat is szerepel. Az A-csoportban a házigazda dánok négy góllal nyertek Ausztria ellen.

A norvégoknak sikerült az, ami a magyar csapatnak két napja nem, mégpedig féken tartani a spanyolokat. Ebben nagy szerepe volt Ole Erevik kapusnak, ám ibériai „kollégája”, José Sierra még nála is kevesebb gólt kapott az első félidőben, a vb-címvédő így 12–8-as előnnyel vonulhatott pihenőre.

Az északiak repülőrajtot vettek a szünet után, a 42. percben 16–15-re már ők vezettek, a 48. percben pedig még közelebb voltak a bravúrhoz (21–19).

A spanyolok azonban még időben ébredtek, és Tomás, valamint Canellas vezérletével visszavették a vezetést. Kis előnyüket a véghajrában megőrizték, így a 40 százalékkal védő Erevik és a 7 gólt szerző Myrhol remeklése sem hozott pontot a norvégoknak. A spanyoloknál Tomás 8 gólig jutott, Sierra pedig 50 százalékkal védett.

Az A-csoportban a dánok hatgólos előnyt szereztek az első félidőben Ausztria ellen, így azt is megengedhették maguknak, hogy a második 30 percet lazábbra vegyék. A nyitó napon a csehek ellen tízgólos győzelmet arató osztrákok mindenesetre most sem vallottak szégyent, csak néggyel kaptak ki a torna egyik fő esélyesétől.

FÉRFI KÉZILABDA EB, DÁNIA
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Norvégia–Spanyolország 25–27 (8–12)
Ld:
Myrhol 7, Hansen, Lindboe 4-4, ill. Tomás 8, Canellas 7

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Magyarország–Izland 27–27 (16–15)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 2 2 61–52 +9 4
2. Izland 2 1 1 58–53 +5 3
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 54–61 –7 1
4. Norvégia 2 2 51–58 –7 0

 

A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Ausztria–Dánia 29–33 (12–18)
Ld:
Hermann 5, Szilágyi, Wilczynski 4-4, ill. Hansen 9, Nöddesbo 5

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Macedónia–Csehország 24–24 (10–11)

Ld: K. Lazarov 12, Mirkulovszki 3, ill. Horák 8, Jícha 6

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 2 2 62–50 +12 4
2. Ausztria 2 1 1 59–53 +6 2
3. Macedónia 2 1 1 45–53 –8 1
4. Csehország 2 1 1 44–54 –10 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik