Férfi kézi: Dujsebajev követi Mocsait a válogatott élén - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.08. 14:38
null
Talant Dujsebajev (középen) munkáját Bartók Csaba (balra) és Sótonyi László segíti (Fotó: MTI)
A Magyar Kézilabda-szövetség sajtótájékoztató keretében mutatta be a férfiválogatott új szövetségi kapitányát, Talant Dujsebajevet. A 46 éves tréner – akinek lehetséges kinevezéséről már korábban írtunk – a lengyel Kielce irányítása mellett vállalta el a munkát, férfi nemzeti csapatunk első külföldi szakvezetőjeként. Megbízatása 2017 januárjáig, a franciaországi világbajnokság végéig szól, másodedzője a csurgói Sótonyi László lesz.

A franciaországi vb végéig kinevezett Dujsebajevre nem kisebb feladat vár, mint férfiválogatottunkat kijuttatni Rióba. Ehhez kiemelkedő eredményt kell elérnie legjobbjainkkal a 2015-ös lengyelországi Eb-n, majd az olimpiai selejtezőn. Könnyebb lenne a dolga, ha csapatunk ott lenne a januári katari vb-n, de ez a hajó a szlovénok elleni selejtezőn elment. Az Eb-kvalifikáció a hónap végén megkezdődik: a csapat október 29-én a portugálokat fogadja, majd november 2-án Ukrajnába látogat – a kvartett negyedik tagja Oroszország, s két együttes jut ki a kontinenstornára –, igaz, utána fél év szünet következik.

Dujsebajev másodedzője a csurgói Sótonyi László lesz: a 44 éves szakember válogatott kézilabdázóként szerepelt a spanyol bajnokságban, mint edző pedig évek óta hazai első ligás női és férficsapatokat dirigál. A másodedző bővebben is beszélt a Somogyi Hírlapnak, az interjút ide kattintva olvashatják. Bartók Csaba csapat-koordinátorként vesz részt a válogatott munkájában. Mindketten megfordultak játékosként Spanyolországban, így segíteni tudnak a kommunikációban, illetve általuk a stábnak állandó képviselete lesz itthon.

NÉVJEGY: TALANT DUJSEBAJEV
Születési idő, hely: 1968. június 2., Frunze (Szovjetunió, Kirgizisztán)
Állampolgársága: orosz, spanyol
Klubjai játékosként: CSZKA Moszkva (szovjet/orosz, 1976–1992), Santander (spanyol, 1992–1997), Nettelstedt (német, 1997–1998), Minden (német, 1998–2001), Ciudad Real (spanyol, 2001–2007)
Klubjai edzőként: Ciudad Real/Atlético Madrid (2005-2013), Kielce (lengyel, 2014-)
Válogatottsága/góljai: Szovjetunió; Független Államok Közössége (7/47); Oroszország (133/726); Spanyolország (158/569)
Legjobb eredményei játékosként: olimpiai bajnok (1992), 2x olimpiai 3. (1996, 2000), világbajnok (1993), 2x Eb-2. (1996, 1998), Eb-3. (2000), Bajnokok Ligája-győztes (1994), EHF-kupa-győztes (1993), City-kupa-győztes (1998), 3x spanyol bajnok (1993, 1994, 2004), 2x a világ legjobb játékosa (1994, 1996)
Legjobb eredményei edzőként: 3x BL-győztes (2006, 2008, 2009), 4x spanyol bajnok (2007, 2008, 2009, 2010), 4x spanyol Király-kupa-győztes (2008, 2011, 2012, 2013), 3x Super Globe-győztes (2007, 2010, 2012), lengyel bajnok (2014), Lengyel Kupa-győztes (2014)

„A tárgyalások során olyan szakembert ismertünk meg Dujsebajev személyében, akinek hozzáállása, elképzelései garantálják számunkra, hogy minden erejével a magyar válogatott sikeréért fog dolgozni. Szerződése eredménykövetelményeket is tartalmaz, a csapatnak ki kell jutnia a 2016-os Eb-re, jogot kell szereznie az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételre és ki kell jutnia a 2017-es vb-re” – mondta el Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke. Mint hozzátette, az új kapitánynak még nincs olimpiai bajnoki címe edzőként...

Megtiszteltetés, hogy egy kézis nagyhatalmat képviselhetek a jövőben. Köszönetet mondok mindenkinek, aki bízott bennem, és aki hozzájárult, hogy két ilyen egykori klasszissal dolgozhatok egy csapatban. Bízom benne, hogy a segítőimmel ki tudjuk javítani a jelenlegi helyzetet, és tovább tudunk lépni. Nagyon nehéz lesz kijutni az olimpiára, de amíg a minimális esélyünk megvan, mindent bele fogunk adni. Nem akarok arrogáns lenni, realista vagyok, mindent megteszünk, hogy elérjük a céljainkat. Folyamatosan kapcsolatban leszek a segítőimmel, az utolsó pillanatig álmodni fogunk" – mondta székfoglalójában Dujsebajev.

„Sok szövetség megkeresett az elmúlt években, de még fiatal vagyok, ezért mindenkinek azt mondtam, szükségem van a napi munkára, így csak a klubban végzett munkám mellett tudom vállalni. Sok pozitív példa van, Pastortól Sigurdssonig, össze lehet egyeztetni a kettőt. Ahol én születtem, nem is létezik a kézilabda. Nem félek a feladattól, tudom, honnan jöttem, és hogy ki vagyok" – tette hozzá az új magyar kapitány, akinek a Kielcével kötött szerződése lehetővé teszi, hogy válogatottnál is dolgozhasson. Vetési szerint főállásúként is lehet rosszul csinálni, és másodállásban is lehet kiválóan.

Dujsebajev: Azonnali eredmény kell!

Dujsebajev elmondta, a mai világban bármelyik meccsről hamar információt tud szerezni. Az elején a keret kialakításánál számít két kollégájára, de Juan Carlos Pastorral (Szeged) is felvette már a kapcsolatot, és Antonio Carlos Ortegával (Veszprém) is fog beszélni.

„Rövidesen leadjuk a 28-as listát a szövetségnek a selejtezőre, a véglegeset kicsit később hozzuk nyilvánosságra, mert vannak sérültek. Az utolsó pillanatot is kihasználjuk. Október 26-án találkozom először a kerettel. A legfontosabb, hogy a következő két mérkőzést megnyerjük. Nem leszünk ott a vébén, így év végén tudunk eleget dolgozni. A győztes mentalitást várom el, a tétmeccseket kell megnyerni!" – avatott bele kicsit, milyen lesz a Dujsebajev-féle válogatott.

Duishebaev győztes mentalitást vár a csapattól (Fotó: Korponai Tamás)
Duishebaev győztes mentalitást vár a csapattól (Fotó: Korponai Tamás)

A kirgiz származású, még a Szovjetunióból indult és 1992-ben az utódállamok közös csapatával olimpiai bajnok, 1996-ban és 2000-ben viszont már spanyolként atlantai és sydneyi bronzérmes egykori klasszis irányító edzőként is megmaradt annak, ami játékosként jellemezte: öntörvényű zseninek. Mint a Ciudad Real, majd a „telephelyváltás" után az Atlético Madrid trénere, majdnem tíz éven át gyakorolt folyamatos nyomást a játékvezetőkre és az aktuális rivális idegeire. Idén januárban általános meglepetésre szerződtették Kielcébe – a kedvéért új pozícióba mozdították a lengyel sportági legenda Bogdan Wentát –, megbízatása ott három és fél évre, 2017 nyaráig szól.

Mocsai Lajossal, az MKSZ felnőttválogatottakért felelős szakmai igazgatójával jól ismerik egymást. Egyrészt Dujsebajev játékosa volt 16 évvel ezelőtt a legeredményesebb magyar kézilabdaedzőnek Nettelstedtben, de trénerként is többször álltak szemben egymással a BL-ben, amikor a Veszprém és a Ciudad Real csatázott. Mint Vetési elmondta, Mocsai is rábólintott erre a stábra.

„A szövetségnek, a klubomnak és Talantnak is köszönöm a lehetőséget. Ez jó a Csurgónak is, csak annyit kértek, ne menjen a klubmunka rovására. Olyan közös munkát szeretnénk végezni, ami előre viszi a válogatott ügyét. Mindhárman irányítók voltunk, könnyen szót fogunk tudni érteni. Izgalmas időszak előtt állunk, labdáról labdára harcolva fogunk haladni" – nyilatkozta a másodedző Sótonyi.

A sajtótájékoztató végén ünnepélyesen aláírták az új kapitány szerződését, és egy „Szeretem a kézilabdát” feliratú piros-fehér-zöld sálat is adtak neki ajándékba.

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNNYAL KÉSZÜLT HOSSZABB INTERJÚT A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJÁK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik