NAGY PÉTER 2020.05.17 08:09 Frissítve: 2020.05.17 08:21

Férfi kézi: Darnyi volt a példaképe, Pastor jobbkeze lett, vezetőedző lenne

Öt nyelven beszél a Szeged férficsapatának másodedzője, aki 14 éves koráig úszásban jeleskedett, ám a családi hagyományoknak megfelelően végül kézilabdában futott be karriert. Marko Krivokapicsot sokan csak Juan Carlos Pastor jobbkezeként ismerik, pedig a 44. életévét a napokban betöltő zentai születésű szakember élete jócskán bővelkedik fordulatokban.

Marko Krivokapics (Fotó: Szabó Miklós)

 

– Nemcsak másodedzőként, hanem tolmácsként is megállja a helyét, miután Juan Carlos Pastor vezetőedzőnek és az idegenlégiósok egy részének is ön fordít Szegeden. Ezt teherként éli meg?
– Nem, habár ez elején nagyon sokat szenvedtem. A magyart és a spanyolt sem anyanyelvi szinten beszélem, ezért voltak nehéz perceim, amikor Szegedre kerültem, most viszont egyre jobban megy. Persze ezt a tudást nem az iskolapadban szereztem, így tökéletes fordítást ne várjon tőlem senki! Ez is a munkám része, szívesen segítek az újságíróknak, a játékosoknak és a klub alkalmazottainak. Élvezem, ahogy az edzősködést is.

SZÓ-TÁR
DARNYI TAMÁS. Kölyökként ő volt a példaképem, én is kétszáz és négyszáz vegyesen úsztam, olyan akartam lenni, mint ő, sokat edzettem, dolgoztam ezért. A mai napig szeretem az úszást, mindig követem a versenyeket.

ZENTA. A szülővárosom ontja a híres sportolókat: a kézilabdakapus Sterbik Árpád, a labdarúgó Nikolics Nemanja, a teniszező Györe László és az úszó Szabó Szebasztián is itt született, és nagyon sok birkózó származik innen. Ma már inkább község, miután egyre többen hagyják el Zentát.
MISTER.
A mester spanyol megfelelője. Minden edzőmet így hívtam, Juan Carlos Pastorra pedig különlegesen igaz ez a megszólítás. Annyira ráragadt, hogy most már Magyarországon is sokan csak így ismerik.

– Hány nyelvet beszél?
– Jugoszláviában nőttem fel, az édesanyám magyar, apám szerb. Fiatalon angolul tanultam, majd amikor Madeirára kerültem, elsajátítottam a portugált. Igaz, ennek már tizenhat éve, ám Thiagus dos Santossal így is jól megértettük egymást, sokat viccelődtünk, amikor a mi játékosunk volt. Az aktív pályafutásomat végül Spanyolországban fejeztem be. Ha jól számolom, öt nyelvet beszélek.

– Igaz, hogy sokáig úszott, és viszonylag későn, tizennégy évesen kezdett el kézilabdázni?
– Kevesen mondhatják el magukról, hogy olyan szerencsések, mint én. Gyerekként nagyon jól úsztam, sokszoros országos bajnok voltam. Egy idő után azonban jöttek a harmadik, negyedik, ötödik helyek, én pedig onnantól kezdve nem tudtam megújulni, fejlődni a szülővárosomban, Zentán. Úgy éreztem, napi négy-öt órás edzésekkel nem akarok a középmezőnyben végezni. Vízilabdára váltottam, majd a nagybátyám nyomdokaiba léptem, és kézilabdázni kezdtem. A negyedosztályban játszottam, amikor a játékvezető felfigyelt rám, és megkereste az egyik élvonalbeli edző ismerősét Cservenkán: „Figyelj, itt van ez a tehetséges gyerek, a nagy Krivokapics unokaöccse, nézzétek meg!” Megnéztek, eljöttek a szüleimmel megbeszélni a részleteket, akik nagyon bátrak voltak, mert elengedtek az ismeretlenbe. Tizenhat sem voltam, amikor leigazolt egy első ligás klub.

– Hamar bekerült a jugoszláv válogatottba, noha életének ez a szakasza mégsem a sikerekről, hanem a háborúról, bombázásokról marad emlékezetes.
– Édesanyám egyik nap felhívott: „Vigyázz, kisfiam, mennek a repülők!” Bácskapalánkán voltam, úgy százharminc kilométernyire az otthonomtól, azt hittem, viccel. Abban a pillanatban felnéztem az égre, s meghallottam a hatalmas robajt, ahogy megindul az első támadás. Folyamatosan figyeltük a tévét: mikor kell elbújni, hol várható a következő csapás – így teltek a napjaink. Háborúnak nem nevezném, mert nem harcoltunk senkivel, inkább állandóan menekültünk. Szörnyű volt ezt megélni, a mai napig nem értem, miként történhettek meg azok a dolgok, miért nem vontak eddig senkit felelősségre. Az akkori bombázások utóhatásait még mindig érezni Szerbiában. Az én családom megúszta, szerencsére senkit nem veszítettünk el.

Nagy Kornéllal is megküzdött játékosként (Fotó: imago images - Cordon Press/Diario AS)

 

– Melyik volt játékos-pályafutásának legmeghatározóbb időszaka?
– Spanyolországban ment a legjobban a kézilabda, ahová kétezertizennégyben igazoltam. Granollersben nagyon jól játszottam, sok lehetőséget és felelősséget kaptam. Harminckettő már elmúltam, amikor szerződtetett a Valladolid, ahol Pastor lett az edzőm. Nem gondoltam, hogy ilyen idősen tudnak nekem újat mutatni, de tévedtem: hihetetlen fejlődésen mentem keresztül pályafutásom utolsó szakaszában. Van Valladolidban egy lakásom, ha tehetjük, nyáron vagy télen elmegyünk oda a családdal. Egyszer talán vissza is költözünk...

– Hét évvel ezelőtt Juan Carlos Pastor segítőjeként érkezett Szegedre, aki magával hozta Spanyolországból. Milyen a kapcsolata a Misterrel?
– Nem sokan ismerik közelről, mert távolságtartó, de ez nem azt jelenti, hogy rossz ember. Rengeteg időt töltünk együtt, ezért itt, Magyarországon kerültem vele szorosabb kapcsolatba. Nagyon fegyelmezett, profi és egyenes. A véleményét szemtől szemben közli, ami nem mindig népszerű, főleg, ha egy játékossal nem hosszabbít szerződést. Az ő filozófiája, hogy az igazságot mindig el kell mondani, akármennyire is nehéz. Éppen ezért tartja a három lépés távolságot, így a döntését nem befolyásolhatja semmi. Én nem vagyok képes arra, amire ő. Edzőként a legjobbtól tanulok. Kevesen látják úgy a kézilabdát, ahogy ő: egyből tud reagálni mindenre, látja a következő lépést, még a részleteket is tökéletesre fejleszti.

Krivokapics első Magyar Kupa-sikere a Szegeddel 2019-ben (Fotó: Földi Imre)

 

– Az öccse, Milorad hosszú éveken keresztül játszott hazánkban, sőt a magyar válogatottban is szerepelt. Önnek nem voltak ilyen ambíciói?
– Nagyon örülök, hogy édesanyám révén a testvérem képviselte a magyar színeket. Mindenkinek szíve joga eldönteni ezt a kérdést, nálunk, a családban ebből sohasem volt vita. Mindig is támogattam Miloradot, aki ráadásul így egy Európa-bajnokságon is részt vehetett Magyarországgal. Sokszor játszottunk egymás ellen, de a válogatottban egyszer sem – biztosan furcsa érzés lett volna...

– Mikor jön el az idő, hogy saját csapata legyen?
– Előbb-utóbb szeretnék vezetőedző lenni, várom, hogy egy nap valaki felkér egy ilyen munkára. Jó lenne kipróbálni magam, kíváncsi vagyok, megállnám-e a helyem. Büszke vagyok arra, hogy mindent magamtól értem el, nem voltak kapcsolataim, nem „tolt” be senki semmilyen pozícióba. A sorsnak köszönhetem a mostani pozíciómat, mert nem így terveztem a karrierem. Játszottam a válogatottban, a Bajnokok Ligájában, nyertem nemzetközi kupát, van egy imádni való családom – mi mást kívánhatnék?

1994
„18 évesen a jugoszláv élvonalban szereplő Jugovics Kacs együttesében, ahol többek között öcsémmel, Miloraddal és Sterbik Árpáddal is együtt játszottam.”
2005
„Ez a kép Katar ellen készült a tunéziai világbajnokságon, amelyen az ötödik helyen zártunk Szerbiával. Mindig is büszke voltam, amikor a hazámat képviseltem egy világversenyen, örülök, hogy válogatott lehettem.”
2009
„Valladolidi időszakom egyik legnagyobb sikere volt, amikor a KEK-döntőben idegenben lőtt több góllal legyőztük a német Nordhornt.”

2020.05.29 20:51:29

Kézilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Ha a szerződések rendben voltak jogilag, nehezen értelmezhetők az indulatok.

2020.05.25 19:44:09

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Az utóbbi időben alig-alig lőhetett gólt, mégis rajongtak érte a szurkolók. A veszprémi gladiátor a veszélyhelyzet alatt is tanult magyarul.

2020.05.14 10:22:29

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT

Emily Bölköt szenvedélyről, fiatalon megtapasztalt elvárásokról és a Fradinál rá váró kihívásokról is kérdeztük.

2020.05.10 20:06:04

Kézilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nyugodtan okoskodhatok, míg az elnöknek és a szervezetének okosnak kell lennie.

2020.05.08 07:53:53

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, ROSKA EMESE BOGLÁRKA

INTERJÚ. A győri kézisek szerény zsenije gyerekként jókislány-típus volt, és még most is zavarba jön, ha a képességeit méltatják.