Férfi kézi BL: tanítvány a mester ellen – ezt mondta egymásról Davis és Dujsebajev

Vágólapra másolva!
2019.06.01. 09:45
null
David Davis (jobbra) mosolyogva állta az újságírók rohamát (Fotó: EHF)
Tíz évvel ezelőtt együtt nyertek Bajnokok Ligáját a Ciudad Real férfi kézilabdacsapatával, most három különböző együttessel vannak ott a kölni final fourban. A spanyolokat akkor Talant Dujsebajev irányította, aki most a korábbi játékosa, David Davis által felkészített Veszprémmel találkozik az elődöntőben (kezdés: 15.15, Tv: Sport1, élőben az NSO-n). A spanyol-kirgiz szakembernek Roberto García Parrondo is tanítványa volt, ő most a másik párosításban a Vardar Szkopjét igyekszik sikerre vezetni a Barcelonával szemben. A pénteki médianapon egymásról is kérdeztük Dujsebajevet és Davist.

A kézilabdás hétvége egyik sztorija kétségtelenül az azóta már megszűnt Ciudad Realhoz fűződik, miután a final fouron részt vevő négy edzőből hárman is részesei voltak a spanyol csapat fénykorának. A tíz évvel ezelőtti BL-győztes együttesnek (az volt a Ciudad harmadik elsősége négy éven belül) Talant Dujsebajev volt az edzője, míg a keretében ott volt David Davis és Roberto García Parrondo is. A szombati Veszprém–Kielce elődöntő előtt egymásról is kérdeztük a két szakembert.

A szememben David volt a legfontosabb játékos a csapatban – vágott egyből a közepébe Dujsebajev. – Nem őt tartották a legnagyobb sztárnak, de hatalmas küzdő volt, és mindig a szívét is kitette a pályára, mindent megtett a csapatért. Védekezésben is nagyon hasznos volt, különösen öt plusz egyes formációban, amikor ő játszotta a zavarót.”

A 2014 óta a Kielcét irányító korábbi magyar kapitánynak felvetettük, látta-e a potenciált két játékosában, hogy idővel az edzői pályán is sikeresek lehetnek.

Parrondóval és még más játékosokkal együtt már korán elkezdtek fiatalokkal foglalkozni, szóval megvolt rá az esély, hogy a karrierjük befejezése után edzőként folytathatják. David sokat tanult a Vardarnál, az orosz és az egyiptomi válogatottnál végzett munkájából, így nem volt tapasztalatlan, amikor kinevezték Veszprémben, bár az igaz, hogy nagy ugrást jelentett számára ez a lehetőség. Eddig azonban kiválóan élt vele, fantasztikus munkát végzett a csapattal, amit jól mutat, hogy most itt vannak Kölnben.”

A Veszprém élére októberben kinevezett Davis is csak elismerően szólt korábbi mesteréről, látszott, hogy sokat köszönhet neki.

Első edzői évében rögtön megnyerte a Bajnokok Ligáját a Ciudad Reallal, és összesen három BL-trófeát szereztünk együtt. Jól megtanulta, hogyan kell eljutni a csúcsra, és ott is maradni. Talant mindent tud a kézilabdáról, kiváló szakember, aki remekül tud motiválni.”

„Ami engem illet, már viszonylag hamar eldöntöttem, hogy a visszavonulásom után edző szeretnénk lenni, de arra nem számíthattam, hogy ilyen hamar eljutok a final fourba, vagy hogy egyáltalán meglesz a lehetőségem egyszer a végső győzelemért harcolni. Most, hogy itt vagyok, szeretném megragadni a csapattal együtt az esélyt, mert sosem lehet tudni, mikor lesz megint hasonló sanszunk.”

Ilyen volt a pénteki nyitó buli

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Sokan kérdezték a 2016-os döntőről Dujsebajevet (Fotó: EHF)
Sokan kérdezték a 2016-os döntőről Dujsebajevet (Fotó: EHF)

Dujsebajevnek egyébként főleg arról kellett beszélnie a pénteki médianapon, miként nyert csapata a negyeddöntőben tíz góllal Kielcében a Paris SG ellen, majd hogyan kapott ki kilenc góllal a visszavágón. A spanyol-kirgiz mester játékosai lelkierejével, fegyelmezett játékával magyarázta a sikert, a mínusz kilencről szólva pedig a sorozatterhelést és a játékosai sérüléseit hozta fel. Természetesen nem kerülhette el a 2016-os döntőre vonatkozó kérdéseket sem:

A BARCA EDZŐJÉNEK MINDEGY, KI JÖN SZEMBE VASÁRNAP

Nem bánnám, ha a játékosaim kevesebbszer hallanák, hogy ők a nagy esélyesek, mert Kölnben ezt szinte életveszélyes kijelenteni – válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére a Barcelonát irányító Xavier Pascual, akinek a mosolya azért árulkodott, hogy a hízelgő vélemények még sincsenek túlságosan ellenére. – Mást se láttunk az utóbbi években, csak azt, hogy a favorit már az elődöntőben vagy a fináléban elvérzett. Az idény legtöbb meccsén viszont tényleg jól teljesítettünk, a kisebb visszaesések után korrigáltunk. Ha döntőbe jutunk, mindegy, ki lesz ellenfelünk. A Veszprémet és a Kielcét is kitűnően ismerjük. Igaz, ők is bennünket. Meglepetésre, új taktikára egyik ellenfelünkkel szemben sem számítok, de az biztos, hogy az idény végén minden játékosnak az utolsó erejét kell összeszednie.”

Annyi bajunk volt ebben az idényben, hogy tényleg kisebb csoda a kölni részvételünk. Hogy mi történt három éve a fináléban, amikor hetesekkel nyertünk a Veszprém ellen, az ma senkit sem érdekel. Mindkét keret fele kicserélődött, más időket élünk. Mi inkább abból építkezünk, hogy a PSG legyőzésével jutottunk túl a negyeddöntőn.”

Davis korábban arról beszélt, a lehető legveszélyesebb csapatot kapták az elődöntőben, ezt a véleményét pedig Kölnben is megerősítette nekünk.

Komolyan gondoltam a sorsolás után, hogy a Kielce a legnehezebb ellenfél reagált a veszprémi edző. – Egyrészt, mert kiejtették a favoritnak tartott PSG-t a negyeddöntőben, másrészt mert változhat az idő és a csapat, de Talant mindig eljut a final fourba, nagyon tapasztalt edző. Bonyolult lesz a szombati meccs, mert a lengyelek kiválóan támadnak, nekünk azonban meg kell találnunk a módját, hogy megállítsuk őket. Ha revansot akarnánk venni vagy bosszút állni a három évvel ezelőtti döntőért, az nem lenne jó taktika. Inkább azért kell küzdenünk, hogy bejussunk a döntőbe. Rajtam nincs semmilyen nyomás, nem voltam itt a megelőző final fourokon a veszprémi csapattal. ”

A Kielcében Michal Jurecki és Daniel Dujshebaev sérült, veszprémi oldalon Iman Jamali és René Toft Hansen hiányzik, de mind a négyen itt vannak Kölnben a csapatukkal. A lengyeleknél kihagyta a pénteki nyitó bulit Luka Cindric, akinek izomproblémája van.

A két csapat eddig 11 alkalommal találkozott az első számú európai kupasorozatban, és a Veszprém nyolcat nyert meg ezekből a találkozókból, ebben benne van az idei szezon csoportköre is, ahol a magyar csapat hazai pályán 29–27-re, idegenben pedig 36–35-re győzött.

Sterbik Árpád és Nagy László a hetedik final fourján vesz részt, előbbi ötödik trófeájára hajt, míg a visszavonuló jobbátlövő a harmadikra, miután 2005-ben és 2011-ben már nyerni tudott a Barcelonával. A sorozat gólkirályi címét korábban kétszer is begyűjtő, és a pályafutását Nagyhoz hasonlóan befejező Momir Ilicsnek kilenc gólra van ahhoz szüksége a hétvégén, hogy Kiril Lazarovot beérve a négyes döntők legeredményesebb játékosa legyen, jelenleg 56 találatnál jár.

Ami a másik elődöntőt illeti, a szkopjei Roberto Parrondo edző, a volt szegedi jobbszélső azt mondta, csapata ismeri a receptet a Barca legyőzésére, de ehhez olyan tökéletesen kell játszania, mint a Szeged elleni negyeddöntő első meccsének hajrájában.

A Vardarnak jó hír, hogy a klub új szponzorokat talált, és eddigi orosz mecénása sem száll ki teljesen a támogatói körből. Így együtt maradhat a néhány hete már oszlásnak induló csapat, csupán három négy játékos távozik, akik már aláírtak más klubhoz az új idényre.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN, LANXESS ARÉNA)
DÖNTŐ – JÚNIUS 2.
Vezeti:Lars Geipel, Marcus Helbig (németek)18.00(Tv:Sport1)
A 3. HELYÉRT – JÚNIUS 2.
Vezeti:Duarte Santos, Ricardo Fonseca (portugálok)15.15(Tv:Sport1)
ELŐDÖNTŐ – JÚNIUS 1.
Telekom Veszprém–Kielce (lengyel)
Vezeti:
Gjorgji Nacsevszki, Szlave Nikolov (északmacedónok)
15.15(Tv:Sport1)
Barcelona (spanyol)–Vardar Szkopje (északmacedón)
Vezeti:
Zigmars Sondors, Renars Licis (lettek)
18.00(Tv:Sport1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik