Férfi kézi BL: nagy visszatérő segíthet a KIF Koldingnak

Vágólapra másolva!
2015.03.03. 11:41
null
Stefansson 41 évesen visszatérhet a pályára
A dán Politiken napilap beszámolója szerint 41 évesen visszatérhet a pályára minden idők egyik legjobb átlövője, Ólafur Stefánsson. A kiváló balkezes játékost a KIF Kolding-Köbenhavn kereste meg, hogy Kim Andersson sérülése miatt segítsen a csapatra váró feladatok, különösen a horvát PDD Zagreb elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő sikeres megvívásában.

 

Stefansson igent mondott a felkérésre, és az edzések során dől el, valóban tud-e segíteni a csapatnak. A Kolding is megerősítette, az elkövetkező napokban tesztelni fogják az izlandi klasszist. Az elmúlt idényben a Valur Reykjavík edzőjeként dolgozó 196 cm magas játékos 2013 óta van csapat nélkül (legutolsó klubjával, a Lekvijával katari bajnok lett), így a megegyezés nem ütközne semmilyen átigazolási tiltásba.

Stefansson a 2008-as pekingi olimpián ezüst-, a 2010-es ausztriai Európa-bajnokságon bronzéremhez segítette válogatottját, amelyben mintegy húsz idény alatt 318 alkalommal 1511 gólt szerzett. Utolsó meccsét 2012. augusztus 8-án játszotta a nemzeti csapatban, amikor a londoni olimpia negyeddöntőjében Izland drámai körülmények között, kétszeri hosszabbításban 34–33-ra kikapott a mieinktől.

A 2002-es BL-döntőben, a Magdeburg színeiben viszont éppen egy magyar csapat, a Fotex KC Veszprém vesztét okozta. Az első találkozón – amikor a németek 23–21-re kikaptak – kilenc gólt dobott, majd a magdeburgi visszavágón hét találattal vette ki részét a 30–25-ös, azaz a végső sikert is jelentő diadalból.

Később a spanyol Ciudad Real (jelenleg Atlético Madrid) együttesével 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben Bajnokok Ligáját nyert. Két-két olimpián és Eb-n választották be a torna All Star-csapatába, hazájában négyszer volt az év sportolója.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik