Férfi kézi BL: minden idők legjobb PSG-je vár a Veszprémre

Pincési LászlóPincési László
Vágólapra másolva!
2017.05.31. 15:15
null
A PSG legnagyobb ászai: Nikola Karabatic, Mikkel Hansen, Thierry Omeyer (Fotó: Twitter)
Június 3–4-én Kölnben ismét megpróbálkozik azzal a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, hogy története legnagyobb sikerét elérve megnyerje a Bajnokok Ligáját. A sorozatban negyedszer négyes döntőbe jutó együttes a Paris Saint-Germainnel játszik a fináléért, és az utóbbi éveket figyelembe véve talán a legerősebb francia kerettel találja magát szembe.

 

A PSG aranykora 2012-ben kezdődött, amikor a futballcsapat mellett a kézilabdába is beszállt a Qatar Sports Investments, amely felismerte, hogy a labdarúgáshoz képest itt aprópénzért tud világsztárokból álló együttest összevásárolni.

A párizsiak addig nem sok vizet zavartak a francia kézilabdasportban: ugyan 1996-ban Riszto Magdincev irányításával bajnoki ezüstérmet szereztek, 2007-ben Francia Kupát nyertek (2001-ben és 2008-ban a fináléban kaptak ki), a Ligakupában pedig kétszer is döntőt vívhattak (2005, 2006), mégis a legjobbkor jött az új befektető.

A csapat 2009-ben kiesett az élvonalból, majd azonnal visszakerült, de aztán a 11., utóbb a 12., éppen bennmaradó helyen zárt. 2012-ben megérkezett a katari tulajdonos, és hozta Philippe Gardent-t, aki játékosként világbajnok volt, míg edzőként éppen akkor vezette második bajnoki címéig a Chambéryt.

GARDENT KEVÉS VOLT A SZTÁROKHOZ

A PSG költségvetése (euró)
2012–13
9 223 780
2013–14
13 580 000
2014–15
14 760 000
2015–1616 200 000
2016–1717 409 813

Az első évben a tulajdonos 9.2 millió eurót szánt a költségvetésre, Gardent pedig bőkezű, gáláns ajánlatokkal bombázhatta a legjobbakat. A majdnem kieső, és európai kupában nem is induló klub olyan világklasszisokat szerződtetett, mint a Londonban pont akkor olimpiai bajnoki címet nyerő Didier Dinart, Luc Abalo, Samuel Honrubia, továbbá a spanyol Jose Manuel Sierra és Antonio García (akik néhány hónappal később, 2013 januárjában világbajnokok lettek), az izlandi Róbert Gunnarsson, a szerb Mladen Bojinovics, illetve a 2011-ben a világ legjobbjának választott dán Mikkel Hansen.

Ilyen háttérrel a PSG 24 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel simán megnyerte a bajnokságot, és a szurkolók még azt is megbocsátották, hogy a Francia Kupa döntőjében a Montpellier hét góllal elverte (28–35).

Jött az újabb szezon, és az újabb nagy nevek: a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok Daniel Narcisse, valamint a horvát Igor Vori és Jakov Gojun, no meg Császár Gábor. Az első igazi repedések ekkor kezdtek megmutatkozni, a közben 13.58 millió euróra hízó költségvetéssel ugyanis a PSG nem elég, hogy pofonokat kapott a BL-ben (a negyeddöntőben a Veszprém kettős győzelemmel búcsúztatta), de a bajnokságban sem tudta megvédeni a címét. Márpedig az hogy néz ki, hogy egy ilyen büdzsével rendelkező csapatot a kis Dunkerque maga mögé utasítson?

A szakma szerint Gardent edző egyszerűen nem bírt a sztárokkal, az öltözőben és a pályán sem tudott olyan tiszteletet kivívni, amivel a legjobbá tehette volna a gárdát. Sorsa már akkor megpecsételődni látszott, ám végül kapott egy harmadik szezont, amelyben összejött a bajnoki cím és a kupagyőzelem, de a BL-ben ismét végállomást jelentett a nyolc között a Veszprém.

PÁRIZSBAN ÖSSZEÁLLT A KIELI SIKERCSAPAT

Gardent repült (hivatalosan persze nem így kommunikálták, mert ezzel egy időben alá is írt a Toulouse-hoz), és jött Zvonimir Serdarusic, aki hazacsábította egykori kedvencét, Nikola Karabaticot, és segítőnek maga mellé vette Staffan Olssont. A Kiel korábbi legendás trénere 1993 és 2008 között 11 bajnoki címet és BL-t nyert a német együttessel, és volt tapasztalata abban, hogyan kezeljen egyszerre több világklasszist. Annak idején nem volt könnyű összehangolnia Steffan Lövgrent, Marcus Ahlmot, Kim Anderssont, Olssont és Karabaticot, viszont benne megvolt az a plusz, ami elődjében nem.

karabatic629
karabatic629

 

A VÉGSŐ BARCELONA-SIKER MÉG ILLÚZIÓ
A kölni final four másik elődöntőjében a kilencszeres győztes Barcelona és a története első elődöntőjére készülő Vardar csap össze. A katalánok számára a BL az egyetlen értékelhető sorozat, a gazdasági válság hatására kiáramló klasszisok miatt nem csupán a női, de a spanyol férfibajnokság színvonala is visszaesett. A Barca az elmúlt négy szezont százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg, a Liga Asobalban 121 mérkőzés óta hibátlan, legutóbb 2013. május 18-án kapott ki (33–31-re a Ciudad de Logronónál).

 

A Bajnokok Ligájában azért kiderült, hogy Xavi Pascual együttese nagyon komoly erőt képvisel, a csoportját megnyerte, a négyes döntőig 16 mérkőzést vívott, és minden hazai meccsét hozta, egy döntetlen (Kiel 27–27) mellett csupán kétszer kapott ki (PSG 26–33; Kiel 26–28). A kiegyensúlyozottságra jellemző, hogy legeredményesebb játékosa, a szezon végén távozó macedón Kiril Lazarov 76 gólig jutott, és ezzel a góllövőlista 10. helyén áll csupán. Valero Rivera 67, Victor Tomás 54, a tunéziai Vael Dzsalluz 53 találatig jutott.

„Óriásit harcoltunk ebben a szezonban, szinte hihetetlen, hogy eljutottunk Kölnbe. Tudom, hogy a játékosok apait-anyait beleadnak majd, meglátjuk, ez elég lesz-e a győzelemhez. A végső siker egyelőre illúzió. Igaz, augusztusban sem hitte volna senki, hogy ennyire erős csapatunk lesz” – nyilatkozta Xavi Pascual, a katalánok edzője az utolsó spanyolországi sajtótájékoztatón.

A legnagyobb húzása egyértelműen a világ legjobbjának szerződtetése volt, Nikola Karabatic olyan személyiség a pályán és azon kívül egyaránt, aki képes kezelni a hanyagságot, mellette nem lehet kiengedni és lazítani. Ráadásul támadásban és védekezésben egyaránt szenzációs, a Gardent-féle „sok gólt szerzünk, de sokat is kapunk” játék után végre meglátszott a szervezettség az együttesen.

Hogy Karabatic visszatért volna-e Franciaországba, ha nem egykori mestere hívja, nem tudni, mindenesetre vele formát öltött az edző–csapat kapcsolat legfontosabb láncszeme: levette a szervezés terhét Mikkel Hansen válláról és irányításával teljesen új dimenziót kapott a PSG.

A tavalyi bajnoki arany és két hazai kupadöntő után megvalósult a katari álom: a PSG bejutott a final fourba, ahol ugyan kikapott a Kielcétől, de a Kiel legyőzésével legalább a harmadik helyet megcsípte.

ARANYÉREM MINDEN IDŐK LEGERŐSEBB FRANCIA BAJNOKSÁGÁBAN

A nyáron, ha lehet, még tovább erősödött a keret, a költségvetés átlépte a 17 millió eurót. Ebbe belefért a németek balszélsője, Uwe Gensheimer, a svéd beálló, Jesper Nielsen, illetve jobbátlövőként a horvát Luka Stepancic, valamint a 21 éves korára vb-aranyéremmel büszkélkedő Nedim Remili. A bajnoki aranyérem és a Ligakupa már a párizsiaké, a BL-ben csak Barcelonában és Kielben szenvedtek vereséget – a Nantes és a Mol-Pick Szeged ellen egy-egy döntetlen is becsúszott –, a Veszprémet pedig a csoportkörben mindkétszer legyőzték.

„A legbizarrabb úgy bajnokságot nyerni, hogy otthon ülsz a feleségeddel és a lányoddal a kanapén” – nyilatkozta Thierry Omeyer, miután a nagy rivális Nantes montpellier-i győzelmével kiderült, a PSG behozhatatlan előnnyel vezet.

psg629
psg629

 

GYIBIROV: NEM NÉZŐNEK MEGYÜNK KÖLNBE

A Vardarnál idén végre beérett a korábbi sok munka, a szkopjeiek előbb megnyerték a SEHA-ligát, majd történetük során először bejutottak a final fourba. Áprilisban a klub orosz elnök-tulajdonosa, Szergej Szamszonyenko gyakorlatilag megfenyegette az EHF-et, hogy ha rossz bíráskodást tapasztal (célozva a három évvel korábbi, furcsa negyeddöntős kiesésre), megvonja a támogatást a klubtól. Erre végül nem került sor, az együttes a B-csoport megnyerése után kettős győzelemmel lépett túl a német Flensburgon.

Ami még előny lehet: a Vardart egy spanyol edző, Raúl González irányítja, aki nagyon jól ismerheti az ellenfelet. „Nem tudom, jó vagy rossz ez nekünk, ám abban biztos voltam, hogy a Veszprémet el kell kerülnünk az elődöntőben. A Barcelona kiváló csapat, de megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni. Ha úgy játszunk, mint a Flensburg ellen, akkor lesz esélyünk a győzelemre” – mondta a macedónok edzője.

A csapat egyik legjobbja, Timur Gyibirov a végső sikert sem tartja elképzelhetetlennek. „Játszani megyünk Kölnbe, és nem nézőnek. Az utolsó járattal fogunk hazatérni” – ígérte az orosz szélső.

Mocsai Lajos, a Veszprém korábbi edzője szerint egykori csapatának van esélye a döntőbe jutásra. „Amíg a párizsiaknak hét olyan emberük van, akik igazán nemzetközi szintűek, a Veszprémnek a duplája. Ami még érdekes, hogy nem látom, a Mikkel Hansen, Nikola Karabatic játékkapcsolatból olyan játékminőség alakulna ki, amiből ha felkészül a Veszprém, akkor ne győztesként hagyja el a pályát” – nyilatkozta a DIGI Sport egyik reggeli adásában.

Arról viszont nem szabad megfeledkezni, hogy az utóbbi évek talán legerősebb bajnokságát – amelyből a Nantes BL-nyolcaddöntős, a Montpellier negyeddöntős, a Saint-Raphaël pedig az EHF-kupában négyes döntős volt – úgy nyerte meg, hogy az eddigi 24 fordulóból 23-szor nyert, mindössze Nantes-ban kapott ki decemberben.

ABALO: A VESZPRÉM A TAPASZTALTABB

Luc Abalo pályafutása során ötödször jutott el a kölni négyes döntőbe, győznie azonban még a nagy reform előtt, 2008–2009-ben, az utolsó hagyományos sorozatban tudott a Ciudad Reallal. Úgy érzi, tavalyhoz képest is sokat lépett előre a PSG, és sokkal nagyobb az esély a végső győzelemre.

„Tavaly azt mondtam, hogy senkik voltunk, mert sohasem játszottunk még előtte Kölnben, nem nyertünk semmit a PSG-vel. De idén már csapatként is több tapasztalatunk lesz. A Szeged elleni negyeddöntőben bizonyítottuk, és felépítettünk valamit, amely alapján nem szabad pánikolnunk. Minden helyzetben nyugodtak maradunk. Ez történt a Szeged ellen, de Flensburgban vagy Veszprémben is. Ezen pillanatok mutatják, hogy felnőttünk” – nyilatkozta a Paris Saint-Germain kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok jobbszélsője.

abalo629
abalo629

 

Abalo szerint annak ellenére, hogy a csoportkörben kétszer is felülmúlták a magyarokat, ez nem feltétlen jelent mentális előnyt az elődöntőre.

„Nem támaszkodhatunk erre a két győzelemre, akkor kell nyernünk, amikor a legfontosabb. A Veszprém sok olyan játékossal rendelkezik, aki tudja, milyen egy fontos mérkőzés. A Nagy Lászlóhoz hasonló kézilabdázók még sohasem játszottak rosszul Kölnben. Azt is mondhatnám, hogy ellenfelünk tapasztaltabb, mint mi.”

Úgy véli, a final four mindig különleges esemény. „Vannak nagyon erős csapatok, akik elfáradhatnak a hosszú szezon végére, és jöhetnek olyan esélytelenek, akik május végére váltanak csúcssebességre. Sokszor jártam már Kölnben, pontosan tudom, hogy az esélyes státusz semmit sem jelent. Nem érkezhetünk meg úgy Németországba, hogy azt higgyük, már elvégeztük a munkát. Nagyon szeretnék ott nyerni. Legalább egyszer!”

FÉRFI KÉZILABDA BL
FINAL FOUR (KÖLN, LANXESS ARÉNA)
DÖNTŐ – JÚNIUS 4.
Vezeti: Lars Geipel, Marcus Helbig (németek) 18.00 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – JÚNIUS 4.
V: Matija Gubica, Boris Milosevic (horvátok)
15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – JÚNIUS 3.
TELEKOM VESZPRÉM–PSG (francia)
V: Szlave Nikolov, Gjorgji Nacsevszki (macedónok)
15.15 (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n)
Vardar Szkopje (macedón)–Barcelona (spanyol)
V: Václav Horácek, Jirí Novotny (csehek)
18.00 (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik