Férfi kézi BL: Ilyen színpadon könnyű játszani – Sterbik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.16. 07:17
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Telekom Veszprém hazai pályán 40–28-ra legyőzte az ukrán Motor Zaporizzsját. A találkozó után a parádézó kapussal, Sterbik Árpáddal beszélgetett az NSO Tv stábja, illetve ott jártunk a két csapat sajtótájékoztatóján is.

A Telekom Veszprém kapusa, Sterbik Árpád szerint mindenki nagy kedvvel ment bele a mérkőzésbe.

„Mindenki tudja, hogy az első BL-meccs nem könnyű, nehéz megkezdeni a szezont. Az új játékosok is nagyon nagy energiát fektettek be ezen a találkozón. Akik ismerték a hangulatát ennek a csarnoknak, azok is nagyon várták a meccset. Szerintem mindenki megpróbálta a maximumot nyújtani, de a Zaporizzsja nehezen támadható és kivédekezhető csapat. Okosan támad, a védelemben pedig kemény.”

A veszprémiek vezetőedzője, David Davis szintén azt emelte ki, hogy az első BL-meccs mindig nagyon nehéz.

„Még akkor is, ha már egész sok találkozót játszottunk a bajnokságban. Hiába a bajnokság az elsődleges célunk, mégiscsak a BL a legszebb liga. A srácok koncentráltak voltak, jó csapatot alkottak a mai mérkőzésen. Magas tempóban szerettünk volna játszani, de sajnos az arénában nagyon meleg volt, így a törlés miatt folyamatosan akadozott a játék.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT
TELEKOM VESZPRÉM–MOTOR ZAPORIZZSJA (ukrán) 40–28 (17–13)
Veszprém, 5019
néző. Vezette: Marín, Seradilla (spanyolok)
VESZPRÉM: STERBIK – P. Nenadics 3, TÖNNESEN 6, B. Blagotinsek 1, Borozan 3, A. Nilsson 2, Strlek 2. Csere: Cupara (kapus), Gasper Marguc 3, LAUGE 4, Lékai, Moraes 1, Mahé 2 (1), Jahja 2, GAJIC 6 (2), MANASZKOV 5. Edző: David Davis
MOTOR: Kirejev – Kubatko 1, Doncov 1, PUHOVSZKIJ 6, Babicsev 3, MALASINSKAS 6 (1), Deniszov. Csere: Komok (kapus), Gurkovszkij 1, Kus, Doroscsuk 3, Zsukov, Jaanimaa 1, Szoroka 1, Vujovics 4, Kravcsenko 1. Edző: Mikola Sztepanec
Az eredmény alakulása. 5. perc: 5–3. 9. p.: 7–4. 15. p.: 8–7. 18. p.: 12–9. 23. p.: 14–12. 33. p.: 20–13. 37. p.: 22–16. 43. p.: 27–17. 50. p.: 31–22
Kiállítások:
8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik