Férfi kézi BL: Időben kaptuk a figyelmeztetést – Pastor

Vágólapra másolva!
2020.02.20. 10:46
null
Juan Carlos Pastor szerint ennyi hiba megengedhetetlen (Karnok Csaba/Délmagyarország)
Mint ismert, 34–26-os vereséget szenvedett a Mol-Pick Szeged a Flensburg-Handewitt vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában. Ezzel szinte biztossá vált, hogy a magyar csapat nem lehet csoportelső, s minden bizonnyal a harmadik helyen végez az A-csoportban. Juan Carlos Pastor időben jött pofonról beszélt a klub honlapjának.



„Az első és legfontosabb, hogy huszonöt rossz lövéssel és nyolc labdaveszítéssel nagyon nehéz kézilabdázni. Még kimondani is sok: harminchárom hibát vétettünk, ami rengeteg” – mondta Pastor a németországi zakó okait firtató kérdésre a pickhandball.hu-nak.

A tréner sajnálatát fejezte ki, hogy bár a PSG legyőzésével az együttes megteremtette magának az esélyt a csoportgyőzelemre, ezzel a fájó vereséggel már „nincs opció” odakerülni, ahová a csapat szeretett volna.

„Ha a jövőben egy tétmeccsen így játszunk, akkor nem valósulhatnak meg a céljaink – mondta a tanulságokkal kapcsolatban. – Úgy gondolom, hogy időben kaptunk egy figyelmeztetést. Most mondhatnánk, hogy nem sok időnk volt felkészülni, fáradtak a játékosok. Mondhatnánk bármit, de ez nem lehet kifogás, mert májusban hasonló lesz minden, tétmeccseket vívunk majd akkor is. Ilyen hibába nem szabad beleesnünk. Ez komoly lecke volt.”

A spanyol szakember szerint a kulcs, hogy a gyakorlásokkal ezeket a hibákat kijavítsa az együttes.

„Az a jó, hogy a fiatalok sokat tudtak játszani, sok lehetőséget kaptak, és megmutatták, hogy tudnak ilyen szinten kézilabdázni. Dolgozni, fejlődni kell. Vissza kell hozni a játékosokat arra szintre, amit képviseltek, hiszen most nincs meg az önbizalmuk. Vasárnap a PSG ellen sem voltunk annyira jók, mint ahogy most sem ennyire gyengék a Flensburg ellen. Meg kell találni a helyes utat, visszatalálni rá. Ha az idény előtt valaki azt mondja, hogy harmadikok leszünk a csoportban, talán kiegyeztünk volna vele, de most nagyon fáj, mert megvolt minden esély arra, hogy még ennél is jobb helyen végezzünk” – zárta mondandóját a tréner.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
13. FORDULÓ
A-CSOPORT
SG FLENSBURG-HANDEWITT (német)–MOL-PICK SZEGED 34–26
(17–11)
Flensburg, 4355
néző. Vezette: Gubica, Milosevic (horvátok)
FLENSBURG:
BURIC – Steinhauser 3, Glandorf 3, Golla 2, GOTTFRIDSSON 4, G. Johannessen 2, JÖNDAL 4. Csere: Bergerud (kapus), Heinl, JURECKI 6, Jeppson 4, Schöngert, Wanne 3 (2), Zachariassen 3. Edző: Maik Machulla
SZEGED:
Mikler – Sostaric 1, Maqueda 1, Bombac 2, Bánhidi 3, Bodó 1, J. Källman 4. Csere: Alilovic (kapus), Sigurmannsson, Gaber 1, J. CANELLAS 5, KASPÁREK 4, Henigman, B. Radivojevics 4 (1). Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása: 5. perc:
2–2. 10. p.: 3–5. 13. p.: 5–5. 21. p: 9–9. 27. p.: 14–9. 33. p.: 20–13. 39. p.: 25–16. 48. p.: 29–20. 56. p.: 32–23
Kiállítás:
10, ill. 12 perc
Hétméteres:
3/2, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Maik Machulla:
– Meglepett ez a nagy különbségű győzelem, nem számítottam arra, hogy nyolc góllal leszünk jobbak a Szegednél. Jól felkészültünk a magyarokból, támadásban és védekezésben is remekeltünk, de ezért a sikerért is csak két pontot adnak. Holnaptól már a Bundesligára összpontosítunk.
Juan Carlos Pastor: – Nagyon jól játszott a Flensburg, miközben mi belealudtunk a meccsbe, sok lövést elhibáztunk. Csalódott vagyok a teljesítmény és a végeredmény miatt is. Szerettünk volna hasonló ritmusban játszani, mint a PSG ellen, de erre esélyünk sem volt. Jókor jött ez a pofon, a nyolcaddöntőben nem engedhetünk meg hasonló hibákat, mert akkor kiesünk.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 12 11 1 418–327 +91 22
2. MOL-PICK SZEGED 13 9 2 2 381–340 +41 20
3. Paris SG (francia) 12 9 3 376–338 +38 18
4. Flensburg (német) 13 6 1 6 359–353 +6 13
5. Aalborg Handbold (dán) 12 6 1 5 356–361 –5 13
6. Celje PL (szlovén) 12 3 9 304–363 –59 6
7. Elverum Handball (norvég) 12 1 1 10 312–358 –46 3
8. PPD Zagreb (horvát) 12 1 1 10 286–352 –66 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik