Férfi kézi BL: „Egy héten három-négy meccset is játszhatnának”

NEDELYKOV TAMÁS (KÖLN)NEDELYKOV TAMÁS (KÖLN)
Vágólapra másolva!
2019.05.31. 18:09
null
Az EHF-nél nem örültek a topjátékosok kampányának, de nyitottak a további párbeszédre
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő pénteki médianapján került sor a „Handball Talks” névre hallgató konferenciára a Flora Kölnben. A második szekcióban vitatták meg a topjátékosok által a közelmúltban indított kampányt.

 

Mint beszámoltunk róla, április elején világklasszis kézilabdázók fogtak össze, és egy kampányvideóban számos problémára hívták fel a sportág irányítóinak figyelmét. Michael Sahl Hansen, az Európai Kézilabdázók Uniójának (EHPU – European Handball Players Union) elnöke az NSO-nak akkor elmondta, a kölni négyes döntő alkalmával biztosan leülnek egyeztetni az EHF vezérkarával. Végül ebből egy sokkal szélesebb körű megbeszélés is kerekedett, és a harmadik alkalommal megrendezett Handball Talks keretében egy panelbeszélgetés foglalkozott a felmerült témákkal.

A kerekasztal-beszélgetésen Hansenen kívül ott volt Mikael Appelgren, a Rhein-Neckar Löwen kapusa, Martin Schwalb korábbi játékos, edző, televíziós szakértő, Kamil Novak, a FIBA európai ügyvezető igazgatója és Martin Hausleitner, az EHF főtitkára.

Michael Wiederer, az EHF elnöke bevezetőjében kiemelte, a sportág sokat fejlődött az utóbbi évtizedben, de professzionalizáció terén még mindig nem járnak ott, ahol szeretnének. A játékosok által felvetett problémák nem hatottak az európai szövetség számára az újdonság erejével, maguk is foglalkoznak már velük, így csak örülnek a párbeszédnek.

Azt hiszem, a mostani idény végéig 90-95 meccset játszottam le, ami elég sok. Biztos sokan emlékeznek arra a tavalyi esetre, amikor egy nap kellett volna játszanunk a Kiellel a bajnokságban és idegenben a Bajnokok Ligájában. A magam részéről mindkettőn szívesen részt vettem volna, de nem tudom magam kettévágni” – jegyezte meg Appelgren.

Hausleitner elárulta, az EHF-ben nem örültek a topjátékosok kampányának, mert úgy érzik, eddig is fontos lépéseket tettek a játékosok minél szélesebb körű bevonása felé. Az unió ugyanakkor egy jó közvetítő szerv ahhoz, hogy könnyebben eljussanak a játékosokhoz.

„Az EHF-ben sem csak aktakukacok ülnek, sok a volt játékos a profikat képviselő bizottságban – jelentette ki a főtitkár. – Minden érintettet igyekeztünk bevonni az új naptár kialakításába, hogy csökkentsük a játékosokra jutó terhelést. Hamarabb véget ér az idény, a ligáknak meghatározott időpontig be kell fejeződniük és még folytathatnám a sort. Szóval történtek már fontos lépések, de még tovább kell dolgoznunk.”

Hansen szerint a helyzetet nehezíti, ha valahol beavatkoznak, az egy másik érintettre hathat negatívan.

„A célunk, hogy a legjobb játékosok ott legyenek a vébéken és Eb-ken, meg akarjuk előzni, hogy a nagy terhelés miatt lemondják a válogatottságot. Sokan külön edzéstervet kapnak a válogatott stábjától és a klubjuktól, amit nehéz összehangolni. Mi kapcsolatba léptünk a játékosokkal, és megkérdeztük, mit akarnak, ezt továbbítjuk az EHF felé.”

A korábban a Hamburgot irányító Schwalb érdekes felvetéssel állt elő: „Szerintem a játékosok képesek 80-90 meccset lejátszani egy idényben, sőt, szerintem lehetne heti 3-4 találkozó. Ezáltal le lehetne rövidíteni a szezont, később kezdődhetne, és hamarabb lenne vége, több időt adva a pihenésre.”

Novak a kosárlabdával párhuzamba állítva megemlítette az Euroliga átalakítását, amely után a klubok nem mindig engedik el a játékosokat a válogatottba. Minden kompromisszumra nyitottak vagyunk, szeretnénk megóvni a játékosokat, hogy a válogatottaknak is minden nyáron legyen öt hét szabadságuk.”

Hausleitner ehhez kapcsolódva a 2020-as, több országban megrendezésre kerülő kézi Eb-t hozta fel példaként, ahol a szervezőknek charter járatot kell biztosítaniuk a csapatoknak, hogy ne legyenek hosszú buszutak, több idő maradjon a regenerációra. „A végső cél közös, hogy a termék, maga a játék még vonzóbb legyen.”

A beszélgetésből is látszódott, hogy elindult egyfajta párbeszéd a felek között, de biztos, hogy kemény munkára lesz még szükség a jövőben, hogy minden fél számára optimális megoldást találjanak a felvetődő kérdésekre – már ha létezik ilyen.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN, LANXESS ARÉNA)
DÖNTŐ – JÚNIUS 2.
Vezeti:Lars Geipel, Marcus Helbig (németek)18.00(Tv:Sport1)
A 3. HELYÉRT – JÚNIUS 2.
Vezeti:Duarte Santos, Ricardo Fonseca (portugálok)15.15(Tv:Sport1)
ELŐDÖNTŐ – JÚNIUS 1.
Telekom Veszprém–Kielce (lengyel)
Vezeti:
Gjorgji Nacsevszki, Szlave Nikolov (északmacedónok)
15.15(Tv:Sport1)
Barcelona (spanyol)–Vardar Szkopje (északmacedón)
Vezeti:
Zigmars Sondors, Renars Licis (lettek)
18.00(Tv:Sport1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik