Férfi kézi BL: „csak” a Szkopjét kell legyőznie a Szegednek a főtábláért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.16. 11:28
null
A Szegednek megduplázódtak az esélyei (Fotó: Mirkó István)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) Bécsben meghozta a Pick Szeged számára kedvező döntést. A magyar csapat Metalurg Szkopje elleni oda-visszavágós párharcának győztese egyből a Bajnokok Ligája főtáblájára kerül.

Az Atlético Madrid múlt heti csődje és megszűnése után egy hely szabaddá vált a Bajnokok Ligája főtábláján. A spanyol csapat pótlását pedig magyar szempontból kedvező módon oldotta meg a nemzetközi szövetség.

Eredetileg egy szabadkártyás tornán a Metalurg Szkopjéval játszott volna kvázi elődöntőt a magyar csapat, majd továbbjutás esetén a Montpellier–Wisla Plock összecsapás győztesével ki-ki meccset vívhatott volna a főtábláért.

Szerencsére azonban egy lépcsőfokkal kevesebbet kell megmásznia a Szegednek: a Metalurg Szkopje elleni párharc sikeres megvívásával ugyanis egyből a főtáblára kerül. (A Montpellier–Wisla Plock párharc győztese szintén a főtáblára jut).

Andorka Sándor, az EHF versenybizottságának magyar tagja a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a párharc első mérkőzése Szkopjében lesz, míg a visszavágót Szegeden rendezik. Ez is kedvezhet a magyar csapatnak. A másik párosításban Montpellier-ben lesz az első találkozó.

A mérkőzéseket augusztus 28. és szeptember 1. között kell megrendezni. A szabadkártyás selejtezőpárharcok vesztesei az EHF-kupa 3. fordulójában folytathatják.

FÉRFI KÉZILABDA BL, 2013–2014
CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT: MKB Veszprém (magyar),
CO Zagreb (horvát), Szentpétervár (orosz), Rhein-Neckar Löwen (német), Celje (szlovén), a 3. selejtezőcsoport győztese
B-CSOPORT:
THW Kiel (német), Kielce (lengyel), Montpellier/Wisla Plock, KIF Kolding (dán), Dunkerque (francia), a 4. selejtezőcsoport győztese
C-CSOPORT:
Barcelona (spanyol), PSG (francia), Vardar Szkopje (macedón), Thun (svájci), Pick Szeged/Metalurg Szkopje, a 2. selejtezőcsoport győztese
D-CSOPORT: Aalborg (dán), Gorenje Velenje (szlovén), Flensburg (német), Naturhouse La Rioja (spanyol), az 1. selejtezőcsoport győztese, Füchse Berlin/Hamburg

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik