Végig jobb volt, biztosan nyert Celjében a Veszprém

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.15. 14:54
null
Momir Ilicsék megették uzsonnára a Celjét (Fotó: Veres Viktor, archív)
A papírformának megfelelően győzött a Veszprém Celjében a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában. Bár a meccs előtt nehéz küzdelemre számított a magyar bajnokcsapat, nagyobb megerőltetés nélkül sikerült begyűjtenie a két pontot.

 

 

A Bajnokok Ligája A-csoportjában az eddig csupán egyetlen győzelemmel álló Celjére várt az a lehetetlen küldetés, hogy megállítsa a remek Veszprémet. A meccs előtt a magyar csapatnál úgy vélekedtek, hogy az otthonában rendkívül kellemetlen szlovén gárda veszélyes is lehet.

Nos, mégsem lett veszélyes. A korábban a legerősebb csapatokat is nagy küzdelemre késztető Celje lényegében végig futott az eredmény után. A Nilssont és Zeitzet nélkülöző magyar csapatot nagyjából ezer szurkoló kísérte el, és azt látták, hogy elsősorban Sulic révén már rögtön az elején megugrott a piros mezes csapat az ellenfelétől.

A szlovének mit sem tudtak kezdeni az erős védőfallal, valamint a kiválóan osztogató Nagy Lászlóval, aki az első meccsét játszotta a BL-ben a sérülése után. A félidei hatgólos előny híven tükrözte a két csapat közti különbséget.

A második félidőben már több szerepet kaptak a cserék, de így is tovább hízott a különbség, egészen nyolcig. A szlovének az utolsó negyedórában felpörögtek, mindenképpen szerették volna elkerülni a nagy vereséget. Ez végül sikerült is nekik, hiszen csak három góllal kaptak ki, de a veszprémi győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. 27–30

Ezzel a sikerrel a magyar együttes feljött a csoport második helyére, és legközelebb ismét a Celjével játszik, ezúttal már Veszprémben.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 7. FORDULÓ

CELJE PL (szlovén)–MVM VESZPRÉM 27–30 (11–17)
Celje, 5200
néző. V: Stark, Stefan (románok)
CELJE: Gajic – MLAKAR 4, Janc 3, Poteko 2, ZVIZEJ 6, Dobelsek 1, ZARABEC 4. Cs: Lesjak (kapus), Dujmovic, Patrianova 1, Blagotinsek 1, Kodrin 1, Ivic 3 (1), Marguc Gal 1 (1). Edző: Branko Tamse
VESZPRÉM: MIKLER – G. Marguc 3 (1), NAGY L. 4, Rodríguez 1, SULIC 8, ILICS 7 (1), Ugalde 2. Cs: Schuch, Terzic, Sliskovic 1, Gulyás P. 1, LÉKAI 2, Iváncsik G. 1. Edző: Xavier Sabaté
Az eredmény alakulása. 4. p.: 0–3. 12. p.: 2–8. 20. p.: 5–13. 24. p.: 8–15. 32. p.: 12–19. 44. p.: 18–25. 54. p.: 20–28
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Branko Tamse:
– Csak dicsérhető a Veszprém a győzelemért, teljesen megérdemelt sikert aratott. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, sok technikai hibát követtünk el. A Veszprém Európa egyik legjobbja, és egy ilyen remek csapat ellen ennyi hibával nagyon nehéz visszajönni a meccsbe. Sajnálom, hogy Ziga Mlakar súlyosnak látszó sérülést szenvedett.
Xavier Sabaté: – A Celje edzője nagyon jó munkát végez, hiszen szinte minden évben újra kell építenie csapatát, pótolva a távozó tehetséges játékosokat. A hangulat fantasztikus volt, ezért külön dicséret illeti a veszprémi szurkolókat. A huszadik percig kiválóan védekeztünk, ezzel megalapoztuk a győzelmünket. Az utolsó tíz-tizenöt percben sajnos kiengedtünk, ami egy BL-csapatnak nem megengedhető.

A JÁTÉKNAP TOVÁBBI EREDMÉNYEI
B-CSOPORT

Kolding-Köbenhavn (dén)–Kielce (lengyel) 25–33 (13–12)
Montpellier (francia)–Löwen (német) 28–30 (15–16)
D-CSOPORT
Elverum (norvég)–Schaffhausen (svájci) 27–28 (11–15)
Baia Mare (román)–Skjern (dán) 28–28 (15–11)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Paris SG (francia) 7 6 1 226–199 +27 12
2. MKB-MVM VESZPRÉM 7 5 1 1 195–179 +16 11
3. Flensburg (német) 7 5 2 211–189 +22 10
4. Kiel (német) 7 4 3 206–187 +19 8
5. PPD Zagreb (horvát) 7 3 4 179–182 –3 6
6. Wisla Plock (lengyel) 7 2 1 4 189–207 –18 5
7. Celje PL (szlovén) 7 1 6 184–200 –16 2
8. Besiktas (török) 7 1 6 183–230 –47 2
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 7 5 1 1 211–194 +17 11
2. Vardar (macedón) 7 5 2 207–180 +27 10
3. RN Löwen (német) 7 4 1 2 192–181 +11 9
4. Kielce (lengyel) 7 3 2 2 214–202 +12 8
5. MOL-PICK SZEGED 7 4 3 197–194 +3 8
6. Kristianstad (svéd) 7 2 5 203–219 –16 4
7. Montpellier (francia) 7 2 5 190–206 –16 4
8. Köbenhavn (dán) 7 1 6 174–212 –38 2
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Zaporizzsja (ukrán) 7 5 2 204–195 +9 10
2. Skjern (dán) 7 4 1 2 198–182 +16 9
3. Baia Mare (román) 7 3 3 1 194–190 +4 9
4. Schaffhausen (svájci) 7 3 1 3 196–199 –3 7
5. Metalurg (macedón) 7 2 5 155–160 –5 4
6. Elverum (norvég) 7 1 1 5 187–208 –21 3

 

PERCRŐL PERCRE

60. perc: Vége a meccsnek, biztosan nyert a Veszprém. 27–30
60. perc: Terzic
még kapott két percet, Zvizej pedig az utolsó pillanatban kozmetikázott még egy kicsit az eredményen. 27–30
59. perc: Lékai
használta ki higanymozgását, és mielőtt reménykedni kezdett volna a hazai csapat, újra négyre alakította a különbséget. 26–30
58. perc: Jött is a veszprémi időkérés.
58. perc: Lékai
lövése nem ment be, a fellelkesült Janc viszont betalált. 26–29
57. perc:
Kissé lazábbra vette már a meccset a Veszprém, talán ennek volt betudható az újabb szlovén gól, majd indításból a következő, és Zvizej révén feljöttek négy gólra. 25–29
56. perc: Dobelsek
szerzett labdát, majd kisvártatva gólt is. 23–29
55. perc: Zarabec
már nem sokáig vacakolt, azonnal kilőtte a felső sarkot. 22–29
54. perc:
Ez is belefért. Zvizej kapott labdát, és be is gyalogolt vele a kapuba. Sulic is akart még egy gólt lőni, és meg is tette. 21–29
53. perc: A Veszprém időt kért.
52. perc:
Nem kellett sokáig várni, és Sulic máris betalált, majd labdaszerzés után Lékai is. 20–28
51. perc: Zarabec
kapufája után Lékai lövése gyenge volt, Poteko pedig gólt szerzett. 20–26
49. perc: Potekót
kiállították, Marguc pedig szinte azonnal büntetett. 19–26
48. perc:
Újabb rontott hazai támadás után Sulictól labdát loptak, Zvizej pedig szépített. 19–25
46. perc: Ivic
nem tudott gólt lőni, mert Mikler védett, jöhetett előre a Veszprém, Chema azonban nem tudta nyolcgólosra hizlalni az előnyt.
45. perc: A Celje edzője időt kért.
43. perc: Ivic
lövését a kapufára tolta Mikler, az ellenakcióból pedig Ilics lőtt óriási gólt. 18–25
43. perc:
Már-már passzív miatt elvesztette a labdát a Veszprém, amikor Chema kilőtte a jobb alsót. 18–24
41. perc: Sulic
terült el a földön, de ez nem ért kiállítást. Egy szabadot viszont igen, Sulic pedig szép gólt szerzett. Nem állt fel a gól után a veszprémi védelem, Blagotinsek pedig szépített. 18–23
40. perc: Zarabec
belejött, megint betalált. 17–22
40. perc: Ilicset
nehéz tartani, újabb gól a neve mellett. 16–22
38. perc: Mikler
védése után lépéshiba Chemánál, Zarabec pedig emberhátrányból nagy gólt lőtt. 16–21
37. perc:
A mintegy ezer veszprémi szurkolótól támogatott Veszprém támadott, de labdát vesztett, Zvizelj gólt lőtt, de az ellenakcióból Ilics azonnal visszaállította a különbséget, ráadásul emberelőnybe is kerültünk. 15–21
36. perc: Iváncsik
kapta ziccerben a labdát, és nem is hibázott a hatosról. 14–20
35. perc:
Újabb elrontott veszprémi támadás után hetest kaptak a szlovénok, Ivic pedig be is dobta. 14–19
34. perc:
Megint Janc hibázott, majd Ilics sem talált kaput. Ellentétben Zarabeccel, aki betalált. 13–19
32. perc: Janc
lövését védte nagy bravúrral Mikler, a veszprémi támadásból pedig Nagy László volt eredményes. 12–19
31. perc: Nagy
imitált átadást, majd nagy gólt szerzett. 12–18
31. perc:
Mindjárt góllal kezdett a hazai csapat, Poteko volt eredményes. 12–17
31. perc: Elkezdődött a második félidő.
30. perc: Vége az első félidőnek, nagyon biztosan vezet a Veszprém. 11–17
30. perc:
Érdemes volt átbeszélni, remek figura után Gulyás érte el a félidő utolsó gólját. 11–17
30. perc:
Még egy időkérés jutott a félidő végére.
30. perc: Újabb hetest kapott a Celje, Ugaldét ráadásul ki is állították. Megint Gal Marguc végezte el a hetest, Mikler azonban kivédte!
29. perc: Patrianova
harcolt ki hetest, amelyet Gal Marguc értékesített. 11–16
28. perc: Marguc
vette észre éles szemmel, hogy üres a rövid sarok, be is lőtte. 10–16
27. perc:
Jó sokáig támadtak hátrányban a celjeiek, majd egy rossz veszprémi támadás után Kodrin szépített. 10–16
26. perc:
Emberelőnybe került a Veszprém, Potekót, Sliskovic pedig kínai figurából ért el gólt, de nem adták meg.
25. perc:
Gyenge veszprémi védekezés után Patrianova pörgetett szépen Mikler lába között a kapuba. 9–15
24. perc: Nagy László
lőtt messziről szépen a hálóba. 8–15
23. perc: Lékai
kiváló előkészítése után Sliskovicot hozta játékba aki szép gólt lőtt. A Celje felgyorsította a játékát, Ivic pedig betalált. 8–14
22. perc:
Gyors indítás után Janc szerzett gólt. 7–13
21. perc: Mikler
védése után hiába lőtt gólt Ugalde, belemenést fújtak. Ivicet ez nem érdekelte, szépített. 6–13
20. perc: Nagy
kidolgozta a helyzetet, majd Ilicset hozta játékba, aki szép gólt dobott. 5–13
20. perc:
Eltékozolt veszprémi támadás után ziccerben kapuját lőttek a szlovénok, az emberelőnyük pedig lejárt.
18. perc: Terzic
fogta nyakon Patrianovát, ezért a bírók ki is állították a veszprémit. Mikler kétszer is óriási ziccert fogott!
17. perc: Sulic
már az ötödik gólját lőtte. 5–12
16. perc:
Emberhátrányban bátor volt Mlakar, és a védők közt átkígyózva lőtte csapata ötödik gólját. 5–11
16. perc:
Nem lehet tartani a Veszprémet. Zarabec hetest és kiállítást érően szabálytalankodott. A hetest Ilics lőtte a bal felsőbe. 4–11
15. perc: Mlakar
nem sokat teketóriázott, gyorsan bevette Mikler kapuját. 4–10
15. perc:
Nem úgy Nagyé, amely a jobb alsóba vágódott. Ez volt Nagy első gólja a BL-ben a visszatérése után. 3–10
14. perc:
Sokáig támadott a Celje, de Zarabec lövése még a kaput sem találta el.
13. perc: Sulic
szedett össze egy labdát a hatoson, és azonnal a bal alsóba vágta. 3–9
12. perc:
Emberhátrányban szépített Zvizej egy védelmi megingást kihasználva. 3–8
11. perc:
Megint labdát vesztettek a szlovének, és a Sulicsot lebirkózó Dobelseket ki is állították. A hetest viszont Marguc kihagyta...
11. perc: Ilics
lőtt gólt lerohanás után. 2˜–8
10. perc:
Mlakar lövését védte Mikler, de maradt a labda a Celjénél. A vége az lett, hogy Dujmovic lövését védte Mikler.
9. perc: Sulic
beállóban kapta a labdát, onnan meg szépen lőtt a hálóba. 2–7
8. perc:
Megkört a szlovén jég, Mlakar lőtt ügyesen a bal alsóba. 2–6
7. perc: Dujmovic
lövése gyenge volt, de a veszprémi támadás sem hozott sikert. Újabb szlovén labdavesztés után Sulic ziccerből növelte az előnyt. 1–6
6. perc: Mit volt mit tenni, a szlovén edző időt kért...
6. perc:
A rendkívül megilletődötten játszó Celje labdát vesztett, az ellentámadásból Naggyal szabálytalankodtak, hetes. A hetest Marguc a bal alsóba vágta. 1–5
5. perc: Ilics
emelkedett rendkívüöl magasra, és a bal fölsőt ki is csipkézte. 1–4
5. perc: Mlakar
volt nagyon erőszakos, és ennek gól lett a jutalma. 1–3
4. perc: Zarabec
hibázott, Sulic viszont Nagy László átadását lőtte a hálóba. 0–3
3. perc:
Labdát vesztett a Celje Sulic azonban kihagyta a ziccert. Maradt a labda a Veszprémnél, de Nagy parádés átadását Ugalde ezúttal nem tudta gólra váltani.
2. perc: Nagy
labdaszerzése után Ugalde lőtt lerohanásból újabb gólt. 0–2
1. perc:
Rögtön vezetést szerzett a Veszprém Ugalde révén. 0–1
1. perc: Elkezdődött a meccs, a Veszprém indította útjára a labdát. A magyarok pirosban, a celjeiek sárga-kékben játszanak.

Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés a párizsi terrortámadásban életüket vesztett áldozatok emlékére.

ELŐZMÉNYEK

A legutóbbi, 6. fordulóban a PSG megverte Párizsban a Veszprémet, ezzel elvette a csapat veretlenségét. Hét közben a SEHA-ligában a Vardar Szkopje döntetlent játszott Veszprémben, és itt az újabb feladat, a szlovén Celje. A magyar csapatból Nilsson és Zeitz kimarad, mindketten sérülés miatt.

7. FORDULÓ (november 11–15.)
Kiel–PSG 26–30
Celje–VESZPRÉM 27–30
Wisla Plock–Besiktas 32–26
Flensburg–PPD Zagreb 28–27

A csoportból az első helyezett közvetlenül a negyeddöntőbe jut, a 2–6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe kerülnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik