Férfi kézi BL: akár vasárnap pótolhatják a Szeged és a PSG meccsét

R. B.R. B.
2020.09.17. 12:42
null
Juan Carlos Pastor és csapata még nem tudja, mikor kell játszaniuk (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe )
Az Európai Kézilabda-szövetség várhatóan csütörtökön, azaz ma határoz a férfi Bajnokok Ligájában elmaradt Mol-Pick Szeged–PSG csoportmérkőzésről – tudta meg a L’Équipe.

Az eredetileg csütörtök estére kiírt összecsapás azért maradt el, mert a hét elején a Szeged öt játékosának pozitív lett a koronavírustesztje.

A francia L’Équipe azt írta, felvetődött, hogy szeptember 20-án, most vasárnap pótolják a találkozót, ám a szegediek a fokozott sérülésveszély miatt ettől eltérő időpontot preferálnak.

A Tisza-partiak második tesztjének eredménye péntekre lesz meg, azaz legkorábban szombaton tudnak edzeni. A Szeged keretéből 12-14 bevethető játékos lenne vasárnapra.

A francia sportnapilap egy szegedi forrást idézve azt írja, a magyar együttes szerint ilyen körülmények ismeretében a sérülések szempontjából magas kockázattal járna a vasárnapi meccs. A szóvivő hozzátette, természetesen akkor játszanak, amikor az EHF akarja.

A L’Équipe cikkében az áll, a zsúfolt versenynaptár ellenére van lehetőség a későbbi pótlásra, például novemberben.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04

Hazai győzelemmel kezdte a Veszprém a BL-t, Gáncs-Pető öt gólt dobott

Kézilabda
2026.09.09. 20:22

Férfi kézilabda BL-erősorrend: változatlanul izgalmas mezőny 16 helyett 24 csapattal

Kézilabda
2026.09.08. 12:59