Férfi kézi BL: a címvédő kikapott a tavalyi győztestől a rajton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.15. 21:08
Vereséggel kezdte meg a csoportkört a férfi kézilabda Bajnokok Ligája címvédője, a francia Montpellier, az együttes otthon 27–24-re kikapott a 2017-ben csúcsra érő Vardar Szkopjétól.

A sokáig kiegyenlített meccsen a vendégek az utolsó tíz percben, 22–22 után húztak el ellenfelüktől. A meccsen a vendégek részéről Vuko Borozan nyolcszor is betalált, mellette Ivan Cupic hat, Stas Skube öt gólt szerzett.

A Kristianstad otthon repülőrajtot vett a Meskov Breszt ellen, vezetett már 3–0-ra, 4–1-re és 6–2-re is, de 13–9-nél megtört a lendület, és a 28. percben egyenlítettek a vendégek (13–13). A szünetre így is a házigazda mehetett előnnyel (16–14), de a vendégek hamar átvették a kezdeményezést, és az 58. percben már 31–27-re is vezettek. Az utolsó percben egyre feljött a Kristianstad, de egyenlíteni már nem tudott, sőt, végül kettővel kikapott (30–32).

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT

TELEKOM VESZPRÉM–Kielce (lengyel) 29–27
Montpellier (francia)–Vardar Szkopje (macedón) 24–27 (11–12)
Kristianstad (svéd)–Meskov Breszt (fehérorosz) 30–32 (16–14)
SZERDÁN
RN Löwen (német)–Barcelona (spanyol) 35–34

AZ ÁLLÁS
1. Vardar Szkopje (macedón) 1 1 27–24 +3 2
2. Meskov Breszt (fehérorosz) 1 1 32–30 +2 2
3. TELEKOM VESZPRÉM 1 1 29–27 +2 2
4. RN Löwen (német) 1 1 35–34 +1 2
5. Barcelona (spanyol) 1 1 34–35 –1 0
6. Kristianstad (svéd) 1 1 30–32 –2 0
7. Kielce (lengyel) 1 1 27–29 –2 0
8. Montpellier (francia) 1 1 24–27 –3 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik