Férfi kézi: Andreas Nilsson Hamburgból Veszprémbe igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.29. 15:54
null
Andreas Nilsson (labdával) a Veszprémben folytatja pályafutását
A Hamburg férfi kézilabdacsapata a honlapján bejelentette, hogy svéd válogatott beállója, Andreas Nilsson az MKB-MVM Veszprémbe igazol.

 

Andreas Nilsson Veszprémbe igazolásáról azóta lehetett hallani és olvasni, hogy a HSV csődközeli helyzetbe került. A klub végül megmenekült, és mivel Nilsson szerződéséből még volt egy év, a hamburgiak 250 000 ezer eurót kértek érte.

Hogy végül mennyit kaptak érte, nem tudni – a felek nem hozták nyilvánosságra az üzlet részleteit –, Nilsson klubcseréjét mindenesetre megerősítette a német egyesület.

„Két évet töltöttem el Hamburgban, ezalatt nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat fejlődtem. Ezért hoztam meg nagyon nehezen ezt a döntést. Sok szép eredményt elértem a HSV-val, ám most új kihívásra vágyom. A klubot és a szurkolókat is a szívembe zártam” – búcsúzott a hamburgiaktól a 24 éves, 197 cm magas beálló.

A veszprémiek új játékosa a svéd válogatottal olimpiai ezüstérmet, a Hamburggal Bajnokok Ligáját nyert, a HSV színeiben 92 mérkőzésen 159 gólt szerzett.

Nilsson korábban elmondta: nem fél attól, hogy Veszprémben Renato Suliccsal kell megküzdenie a csapatba kerülésért, előnye, hogy tíz évvel fiatalabb, így idővel átveheti a horvát beálló helyét.

A veszprémi klub is megerősítette az átigazolás tényét. Nilsson hároméves szerződést írt alá, és a legsürgősebb dolgok elintézése után, amilyen gyorsan lehet csatlakozik a Roglán készülő együtteshez. Ezzel végleges a Veszprém 2014–15-ös kerete.

Az mkb-mvmveszprem.hu a következőt írja a klub új szerzeményéről:

A januári világbajnokságon – habár Svédország hamar búcsúzott a tornától – remek teljesítményt nyújtott, mind a huszonhárom kapura lövéséből gól született.

Az első hamburgi idényében még némileg Igor Vori árnyékában játszott – akitől egyébként saját bevallása szerint rengeteget tanult –, majd a horvát beálló Párizsba igazolását követően már igazán kibontakozhatott az akkor még Bajnokok Ligája-címvédő csapatban.

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40

Kézi: a junior leányválogatott Eb, az ifjúsági dupla megméretés előtt

Utánpótlássport
2025.06.29. 09:05
Ezek is érdekelhetik