Férfi kézi NB I: alapszakaszelső lett a 19-cel nyerő Veszprém

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 19:49
A férfi kézilabda NB I alapszakaszának utolsó fordulójában a Veszprém a kilencgólos Renato Sulic vezérletével 39–20-ra nyert a B.Braun Gyöngyös vendégeként, biztossá téve első helyét.

A hazaiak nyolc percig tartották a lépést a listavezetővel, 3–3 után azonban Renato Sulic és Cristian Ugalde vezérletével 6–3-ra ellépett a vendégcsapat, majd az első negyedórát követően Gulyás Péter találatával már 9–4-re vezetett a Veszprém.

A félidő során fokozatosan nőtt az előny, és először a 26. percben volt két számjegyű a differencia (8–18), a szünetre pedig 12-vel mentek a vendégek (8–20).

A 40. percben Cham Rodríguez találata után már 12–27-et mutatott az eredményjelző, az utolsó minutumban pedig Császár Gábor végeredményt beállító góljával kialakult a két együttes közötti legnagyobb különbség (20–39).

A Veszprém ezzel a sikerrel biztossá tette alapszakasz-elsőségét, és a Pick Szegeddel együtt kiemeltként várja elődöntős ellenfelét – a 3–6. helyen záró csapatok egymás elleni párharcban döntik el a másik két elődöntős kilétét.

A másik szombati mérkőzésen a Vác meglepetésre hat góllal, 32–26-re nyert az FTC-PLER otthonában.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
B. BRAUN GYÖNGYÖS–MKB VESZPRÉM 20–39 (8–20)
Gyöngyös, 1500
néző. V: Medve R., Nagy L.
GYÖNGYÖS: Tamási – Gúnya, Oláh T. 1, FREY 3 (2), Debreczeni 2, Koller 2, GAZDAG 4 (2). Cs: Hudák (kapus), SÁNDOR R. 3, VARSANDÁN 2, SÁNDOR Á. 3, Szöllősi. Edző: Nagy Károly
VESZPRÉM: Fazekas – Rodriguez 1, SULIC 9, NAGY L. 3, Schuch, Terzic 1, UGALDE 6. Cs: Alilovic (kapus), Gulyás 3, LALUSKA 3, Császár 3, Iváncsik T. 2 (1), Iváncsik G. 2, Jamali 3, Pesics 3. Edző: Carlos Ortega
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–2. 12. p.: 4–6. 18. p.: 5–11. 24. p.: 7–16. 36. p.: 11–23. 42. p.: 14–27. 48. p.: 17–31. 54. p.: 18–35
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Nagy Károly: – Sérülések miatt nagyon kevesen voltunk, a gyerekek küzdöttek, de óriási a tudáskülönbség.
Carlos Ortega: – Koncentráltan játszottunk, a védekezésünk jól működött, s ebből sok leindításos gólt tudtunk szerezni

FTC PLER BUDAPEST–VÁCI KSE 26–32 (14–15)
Lőrinci sportcsarnok, 400 néző. V: Baranyi, Szlozska
FTC: Székely – Vancsics 4, Laurencz 3, MAZÁK 5, Lendvay 2, Szűcs 2, Pálos 3. Cs: Váczi (kapus), Kránitz (kapus), Marczinkó 2, Pavlovics, Rév 3 (2), Auth 1, Tóth 1 (1), Győrfi, Csontos. Edző: Zsiga Gyula
VÁC: VITÁRIS – Munkácsi, Szabó 1, BAJORHEGYI 5, Korsós 2, PÁL 8, Szikra 3. Cs: NAGY L. (kapus), Simányi 2, Székely, Császár 3, Kökény 1, Tyiskov 2, Sipeki, GÁBORI 5 (1), Rosta. Játékos-edző: Rosta István
Az eredmény alakulása. 8. p.: 4–4. 17. p.: 10–6, 22. p.: 12–10. 26. p.: 13–13. 35. p.: 16–19. 41. p.: 18–24. 44. p.: 19–26. 53. p.: 23–28
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Zsiga Gyula: – Egyértelműen látszott, hogy melyik csapat volt a motiváltabb.
Rosta István: – Újoncként csupán két ponttal maradtunk le a felsőházi rájátszásról. Gratulálok játékosaimnak.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. MKB Veszprém KC 20 19 1 745–469 +276 38
2. Pick Szeged 19 17 1 1 645–469 +176 35
3. Csurgói KK 20 15 5 528–516 +12 30
4. Grundfos Tatabánya KC 19 10 2 7 501–497 +4 22
5. FTC-PLER 20 8 2 10 527–544 –17 18
6. B.Braun Gyöngyös 20 6 4 10 493–551 –58 16
7. Váci KSE 20 7 13 513–588 –75 14
8. Balatonfüredi KSE 19 6 1 12 466–524 –58 13
9. Pécsi VSE 20 5 1 14 521–632 –111 11
10. Ceglédi KKSE 19 5 14 500–594 –94 10
11. Orosházi FKSE 20 4 1 15 532–587 –55 9
* A Kecskemétet a 15. forduló előtt kizárták az NB I-ből, eredményeit törölték.

Az alapszakasz vége után a 3–6. helyezett csapatok két győzelemig tartó párharcot vívnak az elődöntőbe jutásért (a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel játszik). Az elődöntő, a döntő, illetve a további helyosztók ugyancsak két győzelemig tartanak. Döntetlen esetén mindhárom fordulóban hétméteresek döntenek. A finálé időpontjai: május 5., 8., esetleg 12.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik