Vranjes hazája ellen irányíthatja a vb-n a magyar válogatottat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 12:20
null
A csoportok beosztása (Fotó: keziszovetseg.hu)
Jövő év januárjában Dánia és Németország közösen rendezi meg a férfi kézilabda-világbajnokságot, amelyre a magyar válogatott is kivívta a szereplés jogát. Hétfőn kora délután tartották a sorsolást a koppenhágai Városházán, ahol Magyarország viszonylag könnyű csoportba került, amelyben éppen a svéd válogatott az egyetlen európai ellenfél – Katar, Argentína, Egyiptom és Angola került még a koppenhágai, D jelű hatosba.

 

Az már korábban eldőlt, hogy Németország a berlini A-csoportba kapott besorolást, a müncheni B-ben Horvátország, a herningi C-ben Dánia, míg a koppenhágai D-ben Svédország szerepel.

A két rendező ország kézilabdajelenének kiválóságai – edzők, játékosok – segédkeztek a sorsolás elkészítésében.

A magyar válogatottat tartalmazó gömböt például Niklas Landin, a dán válogatott kapusa, míg a mieinket – a sorsolás addigi menetét elnézve – a legkönnyebbnek tűnő D-csoportba küldő másik golyót a németek legendás bajszának tulajdonosa, Heiner Brand kapta ki a második kalapból.

Mindez azt jelentette, hogy a mieink egyetlen európai válogatottal, Svédországgal kerültek egy csoportba – pikáns meccs lesz ez Ljubomir Vranjes magyar szövetségi kapitány számára.

A magyar válogatott Koppenhágában Katar, Argentína, Egyiptom és Angola ellen lép még pályára a csoportkörben a svédek mellett – és a négyes egyik tagja sem győzte még le egyszer sem a magyar válogatottat.

Az egyik rendező, Németország kimondottan nehéz csoportba került: a címvédő Franciaországon kívül Oroszország, Szerbia és Brazília mellett még (Dél-)Korea került az A-csoportba.

Az ázsiaiaknál indokolt a zárójel, mivel a sorsolás előtti beszédében dr. Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség elnöke megerősítette: tárgyalásokat folytat arról, hogy a két koreai állam közös csapattal vegyen részt a tornán.

Egyben az is megerősítést nyert, hogy a torna nyitó mérkőzését a koreai válogatott vívja majd Németország ellen 2019. január 10-én Berlinben.

BÁNHIDI: A KÖNNYEBB ÁGON VAGYUNK

A bajnok Mol-Pick Szeged válogatott beállója, Bánhidi Bence az MTI érdeklődésére elmondta, csak azt sajnálja, hogy Dániában játszanak, mert így talán kevesebben tudnak a helyszínen szurkolni a magyaroknak.

„Az, hogy kijutottunk, csak egy lépés volt a célunk, a tokiói olimpia felé. A következő lépés a világbajnokság lesz januárban. Kevés, ha azt mondjuk, jól szeretnénk szerepelni. A csoportban minél előrébb kell végeznünk és tovább kell jutnunk” – nyilatkozta.

Bánhidi hozzátette, minden bizonnyal a svédek ellen lesz a legnehezebb dolguk, de éppen a legutóbbi világbajnokság bronzérmese, Szlovénia ellen mutatták meg erejüket a selejtezőben.

„A többi csapatot sem becsüljük le, de nyernünk kell ellenük, ami cseppet sem könnyű, de megoldható feladat. A könnyebb ágon vagyunk, így talán egyszerűbb lesz a középdöntőben elérnünk a biztos olimpiai selejtezős helyet” – fogalmazott a beálló.

Az IHF visszaállította a korábbi középdöntős rendszert, vagyis három csapat jut tovább a csoportokból, majd következik az ág másik csoportjából érkező továbbjutók elleni három mérkőzés, és a középdöntős csoportok első négy-négy helyezettje alkotja majd a legjobb nyolc mezőnyét. Továbbjutása esetén a magyar válogatott a dániai Herningben játssza mérkőzéseit a középdöntőben.

A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek a 2020 tavaszán sorra kerülő olimpiai selejtezőn. Ebből a szempontból érdekesek az águnkon szereplő csapatok a D-csoportban, és ennek tükrében nem tűnik lehetetlennek a négy közé kerülés a középdöntőben. A magyar szövetségnél is osztják a véleményt:

„Nyilván nem kívánságműsor egy vb-sorsolás, de nem lehetünk elégedetlenek. Kiegyensúlyozott a CD-ág, a csoportunkban pedig akár az első kettő között is végezhetünk – mondta Marosi László, az MKSZ alelnöke. – Továbbjutásunk esetén a középdöntő első négy csapata közé kerülés a cél, hiszen ez azt jelentené, hogy a legjobb nyolc között végzünk, ami szinte olimpiai selejtezőt ér, mivel az első hét helyezett kivívja a kvalifikációs tornán való részvételt. Erre is jó esélyt látok, hiszen a skandináv csapatok mellett esélyesek lehetünk a legjobbak közé kerülésre.”

„Szeretnénk a magyar szurkolókat segíteni, hogy minél többen eljussanak a világbajnokságra, elsősorban hasznos információkkal, diplomáciai segítséggel, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy Dánia hagyományos kézilabdás helyszín, ugyanakkor azt szeretnénk, ha minél több magyar drukkolna a helyszínen a válogatottnak, hiszen rendkívül nagy segítséget nyújtottak a szlovénok elleni selejtezőkön is, a világbajnokság pedig meghatározó a 2020-as olimpiai kvalifikáció szempontjából” – hangsúlyozta Novák András, az MKSZ főtitkára.

Jegyek a világbajnokságra:https://www.eventim.de/campaign/en/ihf2019/

FÉRFI KÉZILABDA-VB (2019. január 10–27., Németország és Dánia)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Berlin):
Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, (Dél-)Korea
B-CSOPORT (München): Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán
C-CSOPORT (Herning):Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia
D-CSOPORT (Koppenhága): Svédország, MAGYARORSZÁG, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola

EZ VOLT A SORSOLÁS ELŐTTI KIEMELÉS
1. kalap:
Franciaország, Spanyolország, Svédország, Dánia
2. kalap: Horvátország, Oroszország, Norvégia, MAGYARORSZÁG
3. kalap: Katar, Németország, Ausztria, Macedónia
4. kalap: Szerbia, Tunézia, Izland, Argentína
5. kalap: Brazília, Egyiptom, Bahrein, Chile
6. kalap: (Dél-)Korea, Szaúd-Arábia, Angola, Japán

KÖZÉPDÖNTŐ (január 1923.)
I. CSOPORT (Köln):
az A- és B-csoport első három helyezettje kvalifikál.
II. CSOPORT (Herning): a C- és D-csoport első három helyezettje kvalifikál.

Az Elnöki-kupa (helyosztók) meccseire Kölnben és Koppenhágában, az elődöntőkre január 25-én Hamburgban, a bronzmeccsre és a fináléra január 26-27-én Herningben kerül sor.

A SORSOLÁS PERCRŐL PERCRE

13.12: Köszönjük a figyelmet, hamarosan jövünk az összefoglalóval.

13.10: A sorsolás lezárult, a program a városházán még folytatódik a dán és a német válogatottak kapitányai máris a pódiumon, és értékelnek.

13.07: Az utolsó kalapban két ország: Franciaország első ként került elő, irány az A-csoport, míg Spanyolország a B-csoportba került besorolásra.

13.05: Oroszország került elő utánunk, A-csoportba sorolták, Norvégia pedig a C-be ment.

13.04: Most jön a mi kalapunk! Landin húz országot. És rögtön Magyarország kerül elő. A D-csoport a miénk!

13.03: A bajuszkirály Heiner Brand és Niklas Landin a színpadon.

13.02: A maradék Macedónia a B-csoportban – a rendező Németországot már előre az A-ba tették. .

13.01: Itt a harmadik kalap: Katar a D-be került. Ausztria a C-csoportban.

12.59: Izland a B-csoport került – Kretschmar előre bemondta. Argentína meg a D-be megy.

12.58: Jön a 3. és a 4. kalap. Elsőként Svan kikapta Szerbiát, Kretschmar megnyerte maguknak őket. Tunézia a második, a C-be került.

12.57: Stefan Kretschmar és Lasse Svan váltják a segítőket.

12.55: Brazília az A-csoportba került.B, mint B-csoport, mint Bahrein. Egyiptom megy a D-csoportba.

12.54: Jön az ötös kalap: Chile a C-csoportba, ők játszanak elsőként a dánokkal.

12.53: Japán a második, a B-csoportban, velük nem játszunk, Szaúd-Arábia a C-be került.

12.52: A hatos kalapból Klein elsőként Angola került elő. Irány a D-csoport.

12.51: Kezdődik! A 6-os és az 5-os kalapokkal kezdünk. Dominik Klein a német és Mads Mensah a dán válogatott kiválóság segít.

12.50: Straub direktor a kalapokat ismerteti, egyesével felsorolja őket.

12.48: A helyszíneket ismerteti Peter Straub a versenyigazgató, aztán a kiemeléseket is elmagyarázza.

12.46: Kampman befejezte, most jön az IHF két képviselője és elmagyarázza a sorsolás menetét.

12.44: A dán szervezők elnöke még egy szót sem szólt. Ezen változtat most Jam Kampman

12.40: Újabb szónok jő, Andreas Michelmann a Német Kézilabda-szövetség elnöke, egyben a német szervezőbizottság elnöke.

12.37: Az IHF elnöke után most Koppenhága sportért és kultúráért felelős polgármestere köszönti a jelenlevőket.

Még mindig az elnök beszél, épp a Németország–(Dél-)Korea mérkőzés jelentőségét ecseteli.

12.30: Megkezdődött a sorsolás, Ulla Essendorp a házigazda, rögtön át is adja a szót a Nemzetközi Kézilabda-szövetség elnökének. Dr. Hasszan Musztafa köszönti az egybegyűlteket.

12.25: A sorsolás helyszíne Dánia fővárosa, Koppenhága, azon belül is a Városháza.

12.20: Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a sorsolás!

A sorsolás menete egyszerű: a leggyengébb, azaz a hatodik kalapból húzzák ki először az ott lévő három csapatot, majd az egyes felé haladnak csökkenő sorrendben.

Így mire a magyar válogatottat kihúzzák a 2. kalapból, már csak egy ellenfél kilétére kell várni – és az biztos, hogy nem kerülhetünk a B-csoportba, mivel a második kalapból a szervezők kiemelték a horvátokat.

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A világbajnokság plakátja (Fotó: handball19.com
A világbajnokság plakátja (Fotó: handball19.com

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik