Férfi kézi: a Veszprém szélsője Ortega csapatához igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.24. 13:04
null
Ugalde hat év után távozik Veszprémből (Fotó: Szabó Miklós)
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján adta hírül, hogy Cristian Ugalde Németországban, a Carlos Ortega vezette Hannoverben folytatja pályafutását.

A spanyol balszélső 2012-ben érkezett Veszprémbe az FC Barcelonától. A bakonyi együttesnél eltöltött ideje alatt eddig ötször nyerte meg a magyar bajnokságot, hatszor a Magyar Kupát, kétszer a magyar Szuperkupát és kétszer a SEHA-ligát. Négy alkalommal bejutott a csapattal a BL négyes döntőjébe, kétszer finálét játszhatott. Két évvel ezelőtt, 2016-ban a SEHA-liga és a Bajnokok Ligája All Star-csapatába is beválasztották.

Ugalde 2020-ig írt alá a német csapatnál. Posztjára a Veszprém már korábban szerződtette a horvát Manuel Strleket, valamint az irányítóként is bevethető francia Kentin Mahét.

A Hannover jelenleg hatodik a Bundesligában, de még harcban van a BL-szereplést érő helyekért – a harmadik Magdeburg mögött csak három pont a hátránya.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2025.12.21. 14:50

Elsöprő többséggel további négy évig a 81 éves Hasszan Musztafa az IHF elnöke

Kézilabda
2025.12.21. 14:05

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04

Az FTC bejelentette a dán válogatott irányító érkezését – hivatalos

Kézilabda
2025.12.16. 14:44

Népsport: csak nem lehetett a magyarokkal „kikukoricázni”

Népsport
2025.12.13. 11:52

Kézilabda: ORV-arannyal búcsúzott 2025-től a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.12. 09:05

A Szeged szerződést hosszabbított Szilágyi Benjáminnal

Kézilabda
2025.12.06. 15:12

Imre Bence 2026 nyarától a Veszprém kézilabdázója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.06. 11:10
Ezek is érdekelhetik