Férfi kézi: 40 százalékos fizetéscsökkentés Füreden

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.04.12. 19:17
null
Június 30-ig csökkentett bért kapnak a Balatonfüred játékosai (Fotó: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló)
A Balatonfüred férfi kézilabdacsapatánál átlagosan negyven százalékkal csökkentek a bérek a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt – olvasható a klub vasárnapi sajtóközleményében.

 

Mint ismert, a Magyar Kézilabda-szövetség április 8-án befejezettnek nyilvánította a 2019–2020-as hazai idényt. Bajnokot nem avatnak, kiesők és feljutók sincsenek, a következő évad európai kupaindulóiról pedig az előző kiírás végeredménye dönt.

A mérkőzéssorozatok felfüggesztése, majd befejezetté nyilvánítása nekünk is jelentős anyagi veszteségeket okoz. Kiestek a hátralévő meccsek jegybevételei, a meccsekhez köthető reklámbevételek. Több szponzorunk is jelezte, hogy a jelen helyzetben nem tud helytállni kötelezettségeivel. Így ennek megfelelő, sajnálatos, de szükségszerű döntéseket kellett hozni – olvasható a fürediek közleményében.

A klub június 30-ig átlagosan negyven százalékkal csökkentette a keret és a stáb bérét. A gárda egyébként a bajnokság félbeszakadtakor a hatodik helyen állt és reális esélye lehetett volna odaérni a harmadik-negyedik pozícióba is.

A klub arról is tájékoztatást adott, hogy a felnőttcsapat tagjai korábban bekapcsolódtak a helyi idős lakosok megsegítésébe: bevásároltak nekik és házhoz vitték a szükséges javakat. Az utánpótláshoz tartozó játékosokat az idény lefújása után azonnal hazaengedték a családjukhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik