Fazekas és Perics - mindketten távoznának?

Vágólapra másolva!
2010.05.05. 12:22
null
Fazekas és Perics nem fér meg egy csapatban? (Fotó: Mirkó István és Czagány Balázs)
Címkék
A kezi.hu értesülései szerint Fazekas Nándor írásban kérte az MKB Veszprém klubvezetőségét, hogy állapítsanak meg számára egy kivásárlási árat, amelynek fejében elhagyhatja a klubot. Ezalatt a csapat másik kapusa, Dejan Perics is egyeztetett a vezetőkkel, mert kényelmetlenül érzi magát a kialakult helyzetben.

A kezi.hu állítja, hogy Fazekas Nándor a kevés játéklehetőség miatt nem szeretné kitölteni 2012-ben lejáró szerződését. A magyar kapus szeretné, ha a klub megállapítana egy kivásárlási árat, amelynek fejében távozhatna Veszprémből.

Pericsnek sem „ízlik" a kialakult szituáció, akit elsősorban az zavar, hogy a veszprémi szurkolók „riválisa" mellett állnak ki.

A szerb kapus egyeztetett a klubbal, és közölte: noha korábban Veszprémben képzelte el játékos-pályafutása utáni jövőjét (kontraktusa 2011-ig szól) kapusedzőként, erre most már semmi esélyt sem lát, mivel kényelmetlenül érzi magát a szurkolók „Nándizása" miatt.

„Sem megerősíteni, sem cáfolni nem szeretnénk az értesüléseket. Kétségtelen, hogy mindkét játékosnak vannak problémái, Fazekasnak a kevés játéklehetőség, Pericsnek pedig a játékostársát éltető kórus, ami felhangzik a meccseken. A napokban az ügy megoldásán dolgozunk, de annyit elmondhatok, hogy az egyesület egyik játékostól sem kíván megválni" – kommentálta az esetet Dr. Magyarády Péter, a Veszprém gazdasági és operatív elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik