Elek Gábor: Meg kell szoknunk elviselni az esélyesség terhét

Vágólapra másolva!
2013.09.15. 20:31
null
Az FTC csak a második félidőben juttatta érvényre papírforma fölényét az Érddel szemben (Fotó: Tumbász Hédi)
A házigazda FTC-Rail Cargo Hungaria jutott fel a női kézilabda Bajnokok Ligája főtáblájára, miután a népligeti selejtezőcsoport döntőjében 31–24-re legyőzte az Érdet. A népligetiek kulcsembere, Tomori Zsuzsanna elmondta: roppant büszke a csapatára, amelynek azonban sokat kell még javulnia, míg edzője, Elek Gábor azt is kiemelte, nehéz volt feldolgozniuk, hogy immár esélyesként, teherrel kellett játszaniuk. Szabó Edina szerint az Érd eljátszotta azt a szimpatikus vesztes szerepét, amit kiosztottak neki, és neheztel Triscsuk sérülése miatt.



„A lelkem mélyén valami hasonlóra számítottam, ami történt, az agyam viszont azért többet várt az első fél órában – mondta Elek Gábor a mérkőzést közvetítő Digi Tv-nek. – Amit most a legfontosabbnak tartok, hogy a mai győzelmünket a közönségünknek ajánlom, óriásit segítettek rajtunk, és hihetetlen, hogy milyen támogatást kaptunk tőlük. Biztos nagyon nagy szerepük volt, hogy most a BL-ben játszhatunk, köszönöm nekik ezúton is a csapat nevében. Szakmailag ilyen helyzetben még nem voltunk pályafutásunk során, hogy legnagyobb esélyesként, hazai pályán kellett itt úgy dolgoznunk, hogy nem hibázhattunk, ami nagyon görcsössé tett minket. Meg kell szoknunk elviselni az esélyesség terhét, mert az elmúlt években azért mindenhol kicsit sötét lóként indulhattunk, ezt most már így nem lehet. Végül fel tudtuk őrölni az Érdet, és ez mindenképpen pozitív. Nagyon köszönjük és megtisztelő a velünk szemben támasztott komoly elvárás, de mi azért szeretnénk lépésről lépésre feldolgozni a feladatainkat, és ennek is rendelünk alá úgymond mindent. Innentől minden erőnkkel a dunaújvárosi mérkőzésre koncentrálunk. Nagyon keserű tapasztalat volt az előző idényben egy hasonló BL-siker után ott pontot veszíteni, ezt nagyon szeretném most elkerülni. Innentől az energiánk elsősorban oda koncentrálódnak, és még nem a BL-re. Ott ugyanis nagyon nehéz meccsekre számítok, sokkal nehezebb a csoportunk, mint tavaly volt. Nyilván most még keveset tudok a leendő ellenfeleinkről, nem is tudok mélyen belemenni a szakmázásba, de azt gondolom, hogy a tavalyinál is több kell tőlünk ahhoz, hogy sikerrel vívjuk meg a csoportkört.”

Triscsuk sérülése érzékenyen érintette az érdieket
Triscsuk sérülése érzékenyen érintette az érdieket

„Az Érd nagyon szépen eljátszotta azt a szerepet, amit kiosztottak neki az elejétől fogva – mondta az érdiek mestere, Szabó Edina. – Szimpatikus ellenfél volt, lehetett egy kicsit izgulni, de nem akarom kommentálni az eseményeket, mert így is rengeteg indulat van bennem. Gratulálok a Ferencvárosnak, sok sikert kívánok, de ami történt, az nem teljesen normális. Azt gondolom, ez után a játék után vajon hogyan állunk majd a gyerekek elé. Ez nem az első eset, Triscsuk hónapokra kiesett. Én foglalkozom a saját dolgommal, nekünk a bajnokság nagyon fontos, és szeretnénk mi is létezni. Valahol biztos lesz majd egy hely, ahol eljutunk oda, ahová szeretnénk. Mindenkinek gratulálok, tök jól volt, hogy itt lehettünk. Szuper. Remélem, hogy sikeres lesz a Fradi és a Győr, szurkolunk nekik, de ezt a szerepet egyébként nem nagyon szeretem. Sose szerettem, most aztán meg főleg nem, hogy az emberem a kórházban van. Nagyon súlyos sérülése van, itt ült fél órán keresztül, nem volt egy ember, aki elvitte volna a kórházba.”

„Az első félidőben ellövöldöztük a labdákat két-három passzból, könnyű lövéseket vállaltunk, nem találtuk el a kaput. Csapatként kiküzdöttük a második félidőt, de sokkal több kell a BL-ben. Az a nyomás is rajtunk volt, hogy itthon mindenképpen meg kell szereznünk. Nagyon büszke vagyok a csajokra, és végre vége, úgyhogy most már csak a BL-re tudunk koncentrálnunk – nyilatkozta Tomori Zsuzsanna, majd kitért a szezon céljaira is. – Nagyon jól kezdtük a szezont a Győr elleni meccsel, és azóta is próbáljuk megtalálni azt a formát, amit azon a meccsen tudtunk nyújtani. Tudtuk, hogy ezt kötelező behúzni, mondom, talán ez volt érezhető egy kicsit a csapaton. Mind a két nap nagyon rossz első félidőt produkáltunk, az előző nap Zácsik Szandi és Szikora Meli kihúzott minket, utóbbi a második félidőben nagyon sokat segített, az ő védései után tudtunk rohanni, könnyű gólokat lőni, végül ezzel nyertünk. Sokat kell javulnunk, de nagyon örülök, hogy BL-indulás lett a vége.”

Tomori elmondta, az ő lövését blokkolni készülő, de utána megsérülő Triscsuk Krisztina kiválását nagyon sajnálta.

„Nagyon jóban vagyunk, nem ez volt a célom, hogy őt kiiktassam a játékból, a lövés után ment tovább a lövő kezem, éreztem, hogy eltaláltam talán az arccsontját, próbálok érdeklődni, mi van vele. Nagyon sajnálom, hogy kiesett.”

Szikora Melinda nevét vasárnap is méltán skandálta a népligeti csarnok ferencvárosi érzelmű része.

„Nagyon jólesett, kirázott a hideg – mondta minderről a 25 éves kapus. – Szeretem ez ilyen forró hangulatú mérkőzéseket, a közönség nagyon sokat tud segíteni a csapaton, de még egy-egy védésnél is. A szünetben ezúttal sem voltam bent az öltözőben, így nem tudom, hogy edzőnk mit mondott a csajoknak, de gondolom megint kaptunk egy kis fejmosást. Aztán úgy, mint tegnap, kijöttünk az öltözőből, és teljesen más játékot tudtunk hozni. A védekezésünk sokkal jobban összeállt, főként középen, és eredményesebbek voltunk, mint az első félidőben. Most egy nagyon kis ünneplés jöhet, mert szerdán már bajnokink lesz a Dunaújváros ellen, mostantól már arra koncentrálunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik