Egyszerre jó és rossz a mieink sorsolása

Vágólapra másolva!
2010.07.09. 19:04
Címkék
Péntek este Göteborgban elkészítették a jövő évi férfi kézilabda-vb csoportjainak beosztását. A magyar válogatott a B jelű hatosba került, ahol Izland, Norvégia, Ausztria, Japán és Brazília kapott még helyet.

A mieink a norvégokkal és az osztrákokkal is összecsapnak a csoportmérkőzések során (Fotó: Action Images)
A mieink a norvégokkal és az osztrákokkal is összecsapnak a csoportmérkőzések során (Fotó: Action Images)
A mieink a norvégokkal és az osztrákokkal is összecsapnak a csoportmérkőzések során (Fotó: Action Images)
A mieink a norvégokkal és az osztrákokkal is összecsapnak a csoportmérkőzések során (Fotó: Action Images)
A mieink a norvégokkal és az osztrákokkal is összecsapnak a csoportmérkőzések során (Fotó: Action Images)

 

CSOKNYAI: NAGY KIHÍVÁS ELÉ NÉZ A CSAPATOM
„Elsőre nem tűnik nehéznek a csoportunk, de azt előre nem lehet megmondani, hogy mely csapatok lesznek jók – mondta az MTI érdeklődésére Csoknyai István. – Fiatal, átalakuló csapatom nagy kihívás elé néz, mert megpróbálunk az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos első hét helyen végezni. Ezt elérni azért is nehéz lesz, mert bár hatosunk könnyebbnek tűnik, de a középdöntőben olyan válogatottak várhatnak ránk, mint a francia, spanyol vagy éppen a német együttes."
                                                        MTI

A csoportunkkal elégedettek lehetünk, szinte mindegyik kalapból kaphattunk volna nehezebb riválist is. Az águnkat tekintve viszont már más a helyzet, ugyanis a mieink az A-csoportból kaphatnak majd ellenfelet a középdöntőben, márpedig abban a hatosban szerepelnek a spanyolok, a franciák és a németek is.

A svédek  házigazdaként kiválaszthatták, melyik csoportban szeretnének szerepelni, és ők a D-csoportot, illetve a CD-ágat tartották a legideálisabbnak.

A világbajnokság január 13-án kezdődik, a döntőre pedig január 30-án kerül sor.

A csoportokból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, amely során a legjobb 12 csapat két hatos csoportban folytatja Jönköpingben, Malmőben és Lundban, míg az alsó ágra kerülő csapatok (13–24.) az Elnöki Kupáért küzdenek meg Skövde, Malmö, Lund és Kristiansand városában.

FÉRFI KÉZILABDA-VB, 2011, SVÉDORSZÁG 
A-CSOPORTB-CSOPORTC-CSOPORTD-CSOPORT
FranciaországIzlandHorvátországLengyelország
SpanyolországNorvégiaDániaSvédország
NémetországAusztriaSzerbiaDél-Korea
TunéziaMAGYARORSZÁGRomániaSzlovákia
EgyiptomBrazíliaAlgériaArgentína
BahreinJapánAusztráliaChile

 

A CSOPORTELLENFELEK SZÁMOKBAN 
IZLAND
Olimpia: 2. (2008), 4. (1992), 6. (1984), 8. (1988), 9. (2004), 12. (1972)
                – 6 részvétel 
Világbajnokság: 5. (1997), 6. (1961, 1986), 7. (2003), 8. (1993, 2007), 10. (1990),
                           11. (1970, 2001), 13-16. (1995), 15. (2005)
                            – 11 részvétel
Európa-bajnokság: 3. (2010), 4. (2002), 7. (2006), 11. (2000, 2008), 13. (2004)
                                – 6 részvétel
Izland elleni mérlegünk: 36 mérkőzés, 22 győzelem, 2 döntetlen, 12 vereség, 915–836
 
 
NORVÉGIA
Olimpia: 9. (1972)
                – 1 részvétel
Világbajnokság: 6. (1958), 7. (1974, 2005), 9. (2009), 12. (1997), 13. (1993, 1999, 2007),
                           14. (2001)
                           – 9 részvétel
Európa-bajnokság: 6. (2008), 7. (2010), 8. (2000), 11. (2006)
                                – 4 részvétel
Norvégia elleni mérlegünk: 23 mérkőzés, 16 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség, 547–496
 
 
AUSZTRIA
Olimpia: nem szerepelt
Világbajnokság: 2. (1938), 14. (1993)
Európa bajnokság: 9. (2010)
Ausztria elleni mérlegünk: 45 mérkőzés, 33  győzelem, 2 döntetlen, 10 vereség, 1176–916
 
 
BRAZÍLIA
Olimpia: 10. (2004), 11. (1996, 2008), 12. (1992)
                – 4 részvétel 
Világbajnokság: 16. (1999), 19. (2001, 2005, 2007), 21. (2009), 22. (2003)
                            21-24. (1995), 24. (1997)                         
                            – 8 részvétel
Brazília elleni mérlegünk: 2 mérkőzés, 2 győzelem, 47–40
 
 
JAPÁN
Olimpia: 9. (1976), 10. (1984), 11. (1972, 1988)
                – 4 részvétel
Világbajnokság: 10. (1970), 12. (1974, 1978), 14. (1982), 15. (1990, 1997), 16. (2005),
                            21-24. (1995)
                            – 8 részvétel
Japán elleni mérlegünk: 8 mérkőzés, 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 201–169
 FORRÁS: ÉLIÁS GÁBOR

 

Legfrissebb hírek

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
1 órája

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
1 órája

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
1 órája

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
2 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
2 órája

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
3 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik