Bevette Vácot, így előnybe került a Debrecen

Vágólapra másolva!
2010.04.11. 16:45
null
Fogadkoztak, majd győztek: a DVSC Vácon szerzett előnyt az elődöntőben (Fotó: Szabó Miklós)
A DVSC-Korvex csapata került előnybe a női élvonalbeli kézilabda-bajnokság elődöntőjében, miután 31–27-re tudott győzni Vácon. Folytatás Debrecenben – a hajdúságiak már csak egy győzelemre vannak a finálétól.

Juhász Gabriella révén az első „üdvözlő lövést" a vendégek adták le, válaszul kaptak három gólt, miután Bogdanovicsnak és Juhásznak is kétperces kényszerpihenőre kellett vonulnia. A Loki gyorsan válaszolt és a 8. perctől fej fej mellett haladtak a csapatok.

A Debrecen 7–7 után lépett el egy kicsit, Mörtel Renáta két gólja (és Tóth Tímea kiállítása) után Németh András időkérésre kényszerül. Hamarosan hárommal ment a DVSC (8–11), sőt, a 21. percben támadhatott a négygólos fórért is. A hajdúságiak hetest harcoltak ki, Herr Orsolya viszont fogta Mörtel büntetőjét.

Mint kiderült, Herr ezzel csak percekkel tudta elodázni a „mínusz négyet", egy szép akció után Bulath Anita 8–12-re alakította az eredményt. A 27. percben 9–13 volt az állás, viszont ekkor elkapta a fonalat a DVSC időkérése ellenére a Vác, Vaszari két és Uhraková egy gólja után már csak egy volt a vendégelőny. Az utolsó szó a félidőben Barossé volt, 13–14-gyel mentek pihenőre a csapatok.

A fordulást követően a Vác gyorsan egyenlíthetett volna, de Tóth Tímea hétméterest hibázott, a Loki pedig ezt gólokkal büntette (14–17).  Bulath egy ütközés után ápolásra szorult, a Loki pedig tartani tudta a háromgólos előnyt. A váciak nem hagyták leszakadni a Debrecent, sőt, a 45. percben már az egyenlítésért támadhattak – sikertelenül, a 46.-ban viszont már Tóth Tímea találatával összejött az egalizálás (22–22).

Aki hazai fordítást várt, csalódnia kellett: a DVSC összeszedte magát, Lovrics, Csáki és Bognár góljaival ismét elment hárommal, így tíz perccel a vége előtt Németh mester (meglehetősen dühösen) ismét időt kért. Nem használt, a váciak nem tudtak közelebb kerülni, és az 59. percben Bulath egy lerohanás után gyakorlatilag eldöntötte a meccset (24–28). A vége 27–31 – a DVSC hazai pályán játszhat a döntőbe jutásért, így nagy lehetőség előtt áll.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
ARANY ÁSZOK RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
VÁCI NKSE–DVSC-KORVEX 27–31 (13–14)
Vác, 1000 néző. V: Bonifert, Oláh
VÁC: HERR – Baross 3, Temes 3, UHRAKOVÁ 6, TÓTH T. 10 (4), Farkas, Vaszari 4. Csere: Juhász (kapus), Klivinyi 1, Bagócsi, Borkowska. Edző: Németh András
DVSC: TRIFFA – CSÁKI 4, BULATH 4, LOVRICS 7, SZABÓ V. 4, Bogdanovics, Juhász G. 3. Csere: Kiss É. (kapus), Hornyák D. 2, MÖRTEL 4 (1), Bognár B. 2 (1), Kazai 1, Borbás. Edző: Köstner Vilmos
Kiállítások: 2, ill. 16 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2
Az eredmény alakulása: 6. p.: 3–1. 12. p.: 5–7. 18. p.: 8–9. 27. p.: 9–13. 37. p.: 16–18. 45. p.: 22–22. 51. p.: 23–26. 57. p.: 24–28
MESTERMÉRLEG
Németh András: – Gratulálok a Debrecennek, megérdemelten nyert. Nagyon sok összetevője van annak, hogy szép sorozatunkat ma nem tudtuk folytatni. Ezeket most nem kívánom részletezni.
Köstner Vilmos: – Ma léptünk egyet céljaink elérése felé, de még nem jutottunk a döntőbe. A neheze a visszavágón következik, ott, illetve előtte az edzéseken még nagyon sokat kell dolgoznunk a sikerért.
A két győzelemig tartó párharc állása: 1–0 a DVSC javára
A TOVÁBBI PROGRAM
04.19. DVSC–Vác 18.00
04.25. Vác–DVSC 16.00 (ha szükséges)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik