Az örök karmester – Kökény Beatrix élete a ferencvárosi kézilabda

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2019.03.12. 12:17
null
Kökény Beatrix élete a ferencvárosi női kézilabda (Fotó: Földi Imre)
Családjával és legjobb barátaival ünnepel Kökény Beatrix, a kortalan és koronázatlan királynő – nélküle az FTC-t elképzelni sem lehet.

 

Semmi sem változott…

Kökény Beatrixnak – akit a sportágban senki sem szólít másként, csak Kökének – ma is ugyanolyan kislányosan bájos a mosolya, és kedves, magával ragadó az egyénisége, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt, amikor a kézilabda egyik hazai legjobbja, de bátran mondhatjuk azt is, királynője volt. Mindenki örömére és teljes megelégedettségére viselte a képzeletbeli koronát a pályán és azon kívül is, majd családjában és az FTC sportvezetőjeként is.

Az 50. születésnapját családja és sok-sok barátja, sporttársa körében ünneplő korábbi világklasszis irányítóról annak idején sem lehetett és jelenleg sem hallani mást, csakis szépet, jót, dicséretet. Ez azért ritka, mert néha még a legjobbakról is hallani ilyet is, olyat is – míg Kökéről kizárólag elismerő szavakat mondtak a kérdezettek, akik a legjobban ismerik őt.

„Öt évvel utánam, 1992-ben került Köke a Fradihoz, és büszke vagyok rá, hogy azóta elválaszthatatlan barátnők és klubunkban kolléganők is vagyunk – mondta lapunknak az olimpiai és vb-ezüstérmes, Európa-bajnok beálló, Pádár Ildikó, aki jelenleg a Ferencváros utánpótlásedzője. – Németh András edző vezetésével a Fradiban csodacsapat formálódott, és ebben, valamint a későbbi sikersorozatunkban óriási szerep jutott Beának, aki irányítóként a tréner jobbkeze volt. Nem ismertem senkit, aki nála jobban átlátta volna támadásban és védekezésben a pályán történteket, akivel jobb és könnyebb lett volna együtt játszani. Magas szintű játékintelligenciáját nem lehetett tanítani – ezzel az isteni szikrával születni kell. Nem arról volt híres, hogy tíz-tizenöt gólt lő meccsenként, hanem fantasztikus helyzetfelismerő képességéről, társai kiszolgálásáról, összefogásáról, biztatásáról. Átlövésből és betörésből azért sok gólt lőtt, mégis a csapatban betöltött vezérszerepe volt a legfontosabb a válogatottban és a Fradiban is. Hálát adok Istennek, hogy az egykori sikercsapatunkból sokan együtt maradtunk és együtt dolgozunk a Fradiban. A közös munka egyre több eredményének pedig együtt örülünk.”

Nem titok, az említett, évek óta Kökény körül szerveződő edzői hölgykoszorú tagja Pádár mellett Fiedler Adrienne, Fiedler Erika, Szarka Éva és Tóth Beatrix. Ők foglalkoznak a kézilabdás palántákkal a nyolcéves kislányoktól az ifjúságiakig a Népligetben.

„Az ismeretségünk és a barátságunk az ifiválogatottban kezdődött, vagyis jelentős múltra tekint vissza – mondta Tóth Beatrix, a korábbi válogatott jobbátlövő, aki szintén tagja volt az 1995-ben vb-, majd 1996-ban olimpiai bronzérmes Laurencz-csapatnak. – Olyan ember, akire szemrebbenés nélkül mindenemet rá merném bízni. A puszta jelenléte megnyugtatja, magabiztossá teszi a környezetét. Ahol ott van, senki sem pánikol, ott nem történhet semmi baj, ott minden kérdés megoldódik. A problémákat feladatnak tekinti, és az a legtermészetesebb, hogy megoldja. Ez így volt a pályán és azon kívül is, így van jelenleg is a Fradiban. Ma is csapatkapitány, csak már nem a pályán, hanem az utánpótlás és a szakosztály vezetőségében.”

Az atlantai olimpián (Fotó: AFP)
Az atlantai olimpián (Fotó: AFP)
KÖKÉNY BEATRIX NÉVJEGYE
Született: 1969. március 12., Budapest
Posztja: irányító
Klubjai: Építők SC/Hargita KC (1981–1992), FTC (1992–2001)
Nevelőedző: Hajnal József
Edzői: Laurencz László, Adorján János, Horváth Ervin, Németh András
Első válogatottsága: 1988. november 4., Lengyelország (Bulgária 24–20)
Utolsó válogatottsága: 2000. december 17., Bukarest (Ukrajna 32–30, Eb-döntő)
Válogatottsága/góljai: 245/542
Legjobb eredményei: olimpiai 2. (2000), olimpiai 3. (1996), vb-2. (1995), vb-5. (1999), vb-7. (1993), Európa-bajnok (2000), Eb-3. (1998), Eb-4. (1994), KEK-2. (1994), 8x magyar bajnok (1989, 1990, 1991, 1994, 1995, 1996, 1997, 2000), 7x MK-győztes (1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 2001)
Egyéni díjai: 3x az év legjobbja (1989, 1991, 1995)

 

A TITULUS MINDEGY

– Mire a legbüszkébb az életében?
– Nem szokásom a büszkélkedés, de a szűkebb famíliámban, valamint a tágabb családomban, vagyis a Fradi-családban rengeteg örömömet lelem – válaszolta Kökény Beatrix. – Mindig mindenben mellettem álló férjemre, Imre Gézára, valamint két csodálatos gyermekünkre nem tudok elfogultság nélkül gondolni. Bence jobbszélső, és tizenhat éves létére már a Fradi felnőttkeretében edz, Szofi pedig tizennégy, ő a serdülőcsapat kapusa.

– Sportolói pályafutása csúcsán olimpiai és világbajnoki éremcsatákban játszott, 2000-ben Európa-bajnoki aranyat nyert – egy évre rá visszavonult. Nem volt korai?
– Akkor, vagyis tizennyolc évvel ezelőtt úgy gondoltam, be kell fejeznem, és a döntésemet nem bántam meg. Jöttek a gyerekek, és továbbra is a sportban, a kézilabdában, a Fradiban maradtam, méghozzá a legjobb barátaimmal együtt.

– Sportvezetőként több funkciót is betöltött. Jelenleg az FTC női utánpótlásának szakágvezetője. Ezt a munkát örömmel végzi?
– A legnagyobb örömmel! Ha belegondolok, hogy tizenegynéhány évvel ezelőtt milyen súlyos gondokkal birkózott a szakosztályunk, aztán milyen fejlődésen ment át, akkor elégedett lehetek. Teljes mértékben stabil alapokon állunk, és ehhez – barátaim hathatós segítségével – magam is igyekeztem szakmailag valamicskét hozzátenni.

– Hogy még közelebb lehessen második családjához, a költözést is vállalta.
– Négy évvel ezelőtt a csarnokhoz közel vettünk lakást, ez megkönnyíti a gyerekek és az én dolgomat is.

– A Fradi utánpótlásának tükre lehet Bence és Szofi szárnybontogatása?
– Igen. A fiúknál és a lányoknál is kiválóan dolgoznak és eredményesek is a csapataink, két-három játékosunkat minden idényben elkérik a felnőttek trénerei. Így van ez a mostani idényben is.

– Belőlük is olimpikonok és világbajnoki érmesek lesznek?
– A legtöbb rajtuk múlik, a szakmai stáb csupa szív tagjai mindent megtesznek ezért, és kimondhatjuk, a sikerekhez ideálisak a feltételek is.

– Ehhez csak halk megjegyzés, hogy hazai BL-meccseit mégis idegenben játssza Elek Gábor női csapata… Meddig?
– Reményeink szerint már nem sokáig.

– A saját jövőjét miként képzeli?
– Sikeres kézilabdázók anyukájaként, valamint a Ferencváros kézilabda-utánpótlásáért nagyon sokat dolgozva. A titulus majdnem mindegy, a legjobban azt szeretem, ha azt mondják rólam: volt kézilabdázó.

A búcsú
A búcsú

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik