„Az FTC a nemzeti válogatott érdekeit a sajátja elé helyezi”

Vágólapra másolva!
2011.11.29. 11:36
null
Karl Erik Böhn továbbra is számíthat a fradista lányokra a válogatottnál (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Jeney Zsolt Ákos, a Ferencváros női kézilabda-szakosztályának elnöke sajtótájékoztatón számolt be a múlt pénteki rendkívüli elnökségi ülésen hozott döntésekről. Jeney elmondta, hogy garanciákat kaptak a Magyar Kézilabda-szövetségtől a Fradi által felvetett témákban, így május után biztosan főállású, klubtól független szövetségi kapitánya lesz a nemzeti csapatnak, illetve erre törekszenek az utánpótlás válogatottak esetében is. A zöldek játékosai így továbbra is szerepelhetnek a válogatottban, a Népligetben pedig lezártnak tekintik az ügyet.

A Ferencváros korábban tiltakozását bejelentő női kézilabda-szakosztálya pénteki elnökségi ülését követően nem foglalt állást Karl Erik Böhnnek a győri csapat vezetőedzői székébe történt kinevezése ügyében. A szakosztály ma délelőtt sajtótájékoztatón számolt be az álláspontjáról.

VASS SÁNDOR: A STÍLUS A HIBA, NEM BÖHN KETTŐS SZEREPE
Teljesen védhető Karl Erik Böhn kettős szerepvállalása, hogy a női szövetségi kapitányi poszt mellett a Győr vezetőedzői feladatait is ellássa – mondta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Vass Sándor. A Magyar Kézilabda-szövetség nemrégiben leköszönt szakmai alelnökét egyáltalán nem lepte meg a norvég mester Kisalföldre szerződése, azt mondta, „amikor a válogatott edzőjének élettársa, Heidi Löke Győrbe igazolt, teljesen kézenfekvő volt, hogy a Konkoly Csaba utáni győri edző Karl Erik Böhn lesz". A teljes véleményt itt olvashatják.

Jeney Zsolt Ákos szakosztályelnök, aki korábban elmondta, a tiszta viszonyok híve, most úgy foglalt állást, hogy a Fradinál a nemzeti csapat érdekeit a sajátjuk elé helyezik.

„Elnökségünk mérlegelte a kialakult helyzetet. A szövetség vezetői kérték, hogy először őket tájékoztassuk döntésünkről, és utána forduljunk a nyilvánossághoz, korábban ugyanis emiatt is ért minket kritika. Szeretnénk kifejezni, hogy a nemzeti válogatott érdekeit a sajátunk elé helyezzük, így a játékosaink továbbra is szerepelnek a nemzeti csapatban. Ugyanakkor garanciát kértünk, hogy 2012. május 31. után továbbra is főállású, klubtól független szövetségi kapitánya legyen a válogatottnak. Utánpótláscsapatok estében is ezt szeretnénk a nyári meccsek után, ennek azonban addig meg kell teremteni az anyagi feltételeit. A harmadik pont, hogy egy klub ne indíthasson két csapatot az NB I-ben. Mindhárom esetben pozitív választ kaptunk a szövetségtől, ez számunkra garancia, hogy nem folytatódnak a számunkra aggályos dolgok. Így a magunk részéről lezártnak tekintjük a történteket″ – mondta Jeney, aki kérdésre válaszolva elmondta, a győriek olyan szerződést kötnek a szövetséggel és Böhnnel, amely alapján a szakember május 31. után kizárólag a válogatottal foglalkozik majd.

Az elnök hozzátette, hogy ettől függetlenül az összehívott rendkívüli ligaülést megtartják, hogy a többi klub is kifejthesse véleményét.

Mint ismert, Böhnt múlt hét szerdán nevezték ki a Bajnokok Ligája középdöntőjébe jutó Győri Audi ETO KC trénerévé a szezon végéig, 2012. május 31-ig. A megállapodással a győriek teljesítették az MKSZ feltételét, mivel a szövetség korábban jelezte, csak akkor járul hozzá a megállapodáshoz, ha Böhn legfeljebb a 2011–2012-es bajnoki idény végéig ír alá az NB I-ben százszázalékos mutatóval listavezető együtteshez.

A nyolcszoros magyar bajnok Győri ETO legnagyobb hazai riválisának számító FTC ugyanakkor már korábban, Böhn lehetséges kinevezésének hírére reagálva azt közölte: elfogadhatatlannak tartaná, ha a norvég szakember lenne az ETO vezetőedzője, egyúttal jelezte, ha ez mégis így alakulna, olyan helyzetbe kerülne, hogy mérlegelnie kellene a ferencvárosi játékosok válogatottbeli szerepvállalásának lehetőségeit.

JENEY: ELÉGEDETTEK VAGYUNK A DÖNTÉSSEL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik