Az év védésével Németország négy ponthoz juttatta Tomoriékat

Vágólapra másolva!
2012.12.07. 21:55
A szerbiai női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában Németország gólszegény mérkőzésen 17–16-ra legyőzte Horvátországot.

Schülke parádés védésekkel segítette csapatát, az utolsó percben pedig óriási ziccert fogott (Fotó: Imago)
Schülke parádés védésekkel segítette csapatát, az utolsó percben pedig óriási ziccert fogott (Fotó: Imago)
Schülke parádés védésekkel segítette csapatát, az utolsó percben pedig óriási ziccert fogott (Fotó: Imago)
Schülke parádés védésekkel segítette csapatát, az utolsó percben pedig óriási ziccert fogott (Fotó: Imago)
Schülke parádés védésekkel segítette csapatát, az utolsó percben pedig óriási ziccert fogott (Fotó: Imago)

A németek a korábbi meccs eredményének ismeretében léphettek a pályára, az ugyanakkor biztos volt, hogy mindenképpen le kell győzniük a horvátokat ahhoz, hogy megelőzhessék őket.

A németek sorozatban harmadszor búcsúzhattak volna világversenytől a csoportkört követően, mindkét korábbi alkalommal a saját kezükben volt a sorsuk az utolsó meccsen, de elbuktak. Érdekes párhuzam, hogy 2011-ben éppen ugyanezen a napon kaptak ki Angolától, amely után nem folytathatták tovább a brazíliai vb-n.

Már a találkozó elején egyértelműsítették a csapatok, hogy nem kell a magyar–spanyol mérkőzéshez hasonló gólpárbajra számítani, hiszen a 8. percben még csak egy-egy alkalommal került a hálóba a labda (1–1).

Hogy még durvább adatot közöljünk, mindkét alkalommal hetesből született gól, mint ahogy a következő két találat is, az első akciógólig egészen a 14. percig (!) kellett várni, Wohlbold betörése után 3–2-re vezettek a németek.

A horvátok először a 18. percben találtak be akcióból, Lovric révén negyedszer is egyenlítettek, majd a magabiztos ítéletvégrehajtó Zebic góljaival először fordítottak, majd meg is léptek (4–6).

A hajrában beindult Nadgornaja, és három találatot szerezve 8–7-re vezetett már a német együttes. A félidő végén Augsburg lövése már nem eredményezett gólt, cserébe ő kapott egy kétperces büntetést, így a második játékrészt előnyben kezdhették a horvátok (8–7).

A második félidő első negyedórájában fej-fej mellett haladtak a csapatok, 12–12 után aztán a németek Althaus és Augsburg vezetésével meglépni látszottak (15–12), de a horvátok nem adták olcsón a bőrüket, és 5 perccel a vége előtt ismét csak egy volt közte (16–15).

Az utolsó percre 17–16-os német előnnyel fordultak a csapatok, az időkérés után azonban eladták a labdát, a gyorsindulás után azonban Peraica (aki az első mérkőzésen szerencsés góljával megnyerte csapatának a Magyarország elleni párharcot…) ziccerét Schülke óriási bravúrral védte, így Németország végül nyert, ezzel pedig egyrészt továbbjutott, másrészt négy ponthoz juttatta a középdöntőben lévő magyar együttest.

SCHÜLKE BRAVÚRJAI ÉS A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



A D-csoportban megszerezte első győzelmét a négyszeres világbajnok Oroszország Izland bánta. Az oroszok 30–21-es sikerükkel biztossá tették középdöntős szereplésüket.

A kvartett utolsó mérkőzésén a románok Bulatovics meccsnyitó gólját követően fordítottak és gyakorlatilag végig vezetve, 10–9-es előnnyel vonulhattak pihenőre a két sikerrel kezdő Montenegró ellen.

A forduló előtt listavezető Knezevics vezetésével gyorsan fordítottak (13–11), és bár a románok Geiger 41. perces góljával egyszer még feljöttek ikszre (13–13), ezt követően a montenegróiak ismét megléptek (17–14), és többet már nem engedték ki kezükből a mérkőzést (23–20).

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (SZERBIA)
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Németország–Horvátország 17–16 (8–7)
Ld: Augsburg 4, Lang, Nadgornaja 3-3, ill. Zebic 5, Covic 3, Basic-Elez 2-2
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 32–31(17–14)
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Montenegró–Románia 23–20 (9–10)
Ld: K. Bulatovics 9, Knezevics 5, Djokics 4, ill. Bradeanu 6, Geiger 5, Meirosu 3.
Oroszország–Izland 30–21 (15–8)
Ld: Szen, Posztnova 5-5, Kuznyecova 4, ill. Jonsdóttir 4, Skuladóttir, Bragadóttir, Knutsdóttir 3-3.
A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG32183–80+34
2. Spanyolország32179–73+64
3. Németország31258–63–52
4. Horvátország31265–69–42
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Montenegró3379–63+166
2. Oroszország311178–72+63
3. Románia311163–630 3
4. Izland3356–78–220

A II. CSOPORT PROGRAMJA
december 9., 16.15
Spanyolország–Románia
december 9., 18.15
MAGYARORSZÁG–Montenegró
december 9., 20.15
Németország–Oroszország
december 11., 16.15
Spanyolország–Oroszország
december 11., 18.15Németország–Montenegró
december 11., 20.15
MAGYARORSZÁG–Románia
december 13., 16.15
Spanyolország–Montenegró
december 13., 18.15
Németország–Románia
december 13., 20.15
MAGYARORSZÁG–Oroszország
AZ ÁLLÁS
1. Montenegró2253–47+64
2. MAGYARORSZÁG2256–52+44
3. Spanyolország21154–52+22
4. Oroszország21148–51–31
5. Románia21141–44–31
6. Németország2241–47–60
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik