A Triscsuk, Tilinger, Szikora trió elintézte a Lokit

Vágólapra másolva!
2012.02.29. 21:06
null
Hiába védekezett a DVSC olykor felettébb keményen, a végén az Alcoa játékosai örülhettek (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Az Alcoa hazai pályán fontos, 36–28-as győzelmet aratott a DVSC ellen a női kézilabda NB I szerdai játéknapján, míg a Ferencváros szintén otthon 40–28-ra legyőzte a Siófokot. Az Érd hazai pályán nagy meglepetésre a szünetben még 18–17-re vezetett a Győri ETO ellen, végül azonban 47–30-ra kikapott a címvédőtől, amely ezzel a sikerével megnyerte az alapszakaszt.

ALCOA–DVSC

A legjobb nyolc közé jutás szempontjából rendkívül fontos mérkőzést vívott a két csapat, amelyek őszi egymás elleni összecsapását a DVSC nyerte meg 28–24-re. Az Alcoának tehát legalább négy góllal kellett nyernie, ezzel szemben az első húsz percben a fiatal debreceni csapat akarata érvényesült.

Az első félidő hajrájában a fehérváriak mínusz háromból plusz hármat csináltak, így jó helyzetből várhatták a folytatást. A második játékrész elején jól tartotta magát a Loki, egyenlíteni azonban nem tudott. Többek között azért nem, mert a hétmétereseket rettenetes hatékonysággal lőtte, persze ne vegyük el a dicsőséget Szikora Melindától, aki nyolcból hat (!) büntetőt védett.

Mellette Krisztina Triscsuk és Tilinger Tamara volt a fehérvári siker fő letéteményese, előbbi 12, utóbbi 11 góllal terhelte meg a vendégek kapuját. Az Alcoa végül 36–28-ra nyert, így pontazonosság esetén megelőzné az alapszakasz végén a DVSC-t.

ÉRD–GYŐR

Az ETO az idény során már kétszer is nagyon megverte az Érdet (a bajnokságban hazai pályán 47–22-re, a Magyar Kupában pedig idegenben 40–28-ra), most viszont sokáig semmi sem utalt az újabb kiütésre. Az Érd nagyon összeszedetten kézilabdázott, a győriek pedig – talán az eddigi nagy különbségű sikereik hatására is – nem azt nyújtották, amit a bajnokságban és a BL-ben is hétről hétre láthatunk tőlük.

A szünetben így 18–17-es érdi vezetést mutatott az eredményjelző, a második félidőre viszont már egy másik ETO futott ki. Pálinger Katalint Katrine Lunde Haraldsen váltotta a kapuban, aki sokkal jobb százalékkal védett, igaz, ebben nagy segítségére volt a győriek feljavuló védelme is. A vendégek egymás után lőtték indításból a góljaikat, és 20–19-ről pillanatok alatt fordítottak 21–29-re. Ekkor a hazaiak vezetőedzője, Szabó Edina időt kért, ám ez sem segített csapatán. A következő öt gólt is az ETO szerezte, amely a második játékrészben 30 (!) találatig jutott, így újabb kiütéses sikert aratott az Érd ellen, és nem utolsó sorban megnyerte az alapszakaszt.

FTC–SIÓFOK

Az elején kicsit „beragadt" a Ferencváros, amely az ötödik percben 0–2-nél szerezte első gólját, ezután viszont Kovacsicz Mónika vezérletével átvette a vezetést, és azzal a lendülettel el is húzott ellenfelétől.

A beteg Bódi Bernadettet nélkülöző siófokiak a szünetben nyolcgólos (20–12) hátrányban voltak, a 40. percre pedig végleg lemondhattak a pontszerzésről. Ekkor ugyanis már 15 góllal vezetett a Fradi, amelyben Zácsik Szandra és Tomori Zsuzsanna is szép számmal termelte a gólokat, Jelena Zsivkovics pedig ezúttal is biztos kézzel értékesítette a hétmétereseket.

Hogy a vendégek megúszták 12 gólos vereséggel, azt elsősorban Bogdanovics Annamáriának köszönhetik, aki alaposan megszórta a fővárosiakat.

NŐI KÉZILABDA NB I
20. FORDULÓ
ALCOA FKC–DVSC-FÓRUM 36–28 (18–15)
Székesfehérvár, 600 néző. V: Nagy F., Túróczy
FEHÉRVÁR: SZIKORA – Niksics, Nikcsevics 3, TILINGER 11, Horváth B., TRISCSUK 12 (3), Vaszari 5. Cs: Becséri, Lelkes, Kuhinkó 2, RÁDL 2, Maruscec 1. Edző: Konkoly Csaba
DVSC: Makai – VARSÁNYI 8 (2), Karalyos 4, Kudor 2, Dakos 3, Siska 4, Kazai 3. Cs: Király (kapus), Szilágyi Á., Bálint 2, Slakta 2, Karnik. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–2. 12. p.: 6–8. 18. p.: 8–11. 24. p.: 13–12. 28. p.: 15–14. 34. p.: 21–17. 40. p.: 23–21. 46. p.: 27–24. 52. p.: 31–25. 58. p.: 36–28
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 8/2
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba: – Ahogy számítottam rá, egy kicsit fáradtabban játszottuk ezt a mérkőzést a heti munkának köszönhetően. Nagyon lelkesen dolgoztak a lányok, ez okozta ezt a fáradtságot. A védekezésünkben megint voltak olyan hiányosságok, amelyeket Szikora Melinda kompenzálni tudott a hétméteresek hárításával. Ötven százalék fölött volt a mutatója, ez pedig nagyon kellett a csapat teljesítményéhez. Mindent megtettünk ma, az első félidőben, amikor visszavettük a vezetést óriási tartásról tettünk tanúbizonyságot, mert ne felejtsük el, eredménykényszer alatt játszottunk, azért, hogy az egymás elleni összevetésben is jobbak legyünk, mint a Debrecen.
Köstner Vilmos: – Egy nagyon jó, hajtós mérkőzést játszottunk, a lányokat megdicsérem, szívüket-lelküket kitették. Játékban nem is voltunk gyengébbek, viszont kapusteljesítményben, és hétméteres lövésben volt különbség a csapatok között, ez döntött.
FTC-RC HUNGARIA–SIÓFOK-G. FÜRDŐ 40–28 (20–12)
Népliget, 600 néző. V: Bonifert, Oláh
FTC: Abramovics – KOVACSICZ 9, Szamoránsky P. 1, Cifra 1, TOMORI 5, SZUCSÁNSZKI 3, Szarka 2. Cs: Pastrovics (kapus), ZÁCSIK 6, Zsivkovics 10 (8), Deáki 2, Such 1, Szádvári, Kocsis Á. Edző: Elek Gábor
SIÓFOK: Herr O. – Kovács A. 1, Németh Cs., BOGDANOVICS 11 (1), Ábrahám 5, Mörtel 4, Szepesi 1. Cs: Lajtos (kapus), De Souza 1, Bloj, Szalai 1, Herr A. 3, Kiss O. 1, Varga N. Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–3. 13. p.: 5–4. 20. p.: 11–5. 28. p.: 17–9. 33. p.: 22–12. 40. p.: 28–13. 49. p.: 35–20. 54. p.: 36–26
Kiállítások: 8, ill. 16 perc
Hétméteresek: 8/8 ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – A vártnál könnyebben sikerült nagy különbségű győzelmet aratnunk. Örülök, hogy majdnem mindenkinek lehetőséget adhattam. Készülünk szombatra.
Imre Vilmos: – A miattunk kilátogató szurkolóktól elnézést szeretnék kérni gyalázatos teljesítményünkért. Megpróbálunk javítani. Sok sikert a Fradinak a Zvezda ellen.
ÉTV-ÉRDI VSE–GYŐRI AUDI ETO KC 30–47 (18–17)
Érd, 350 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
ÉRD: JANURIK – Tamás K. 2, KOVÁCS A. 6, Bognár 1, Vukcsevics 4, Tóth T. 5, VINCZE 5. Cs: Gridnyeva (kapus), Wolf 4 (3), Török, Balog B., Szekeres 1, Kisfaludy 2, László B. Edző: Szabó Edina
GYŐR: Pálinger – ORBÁN 7, Hornyák Á. 2, GÖRBICZ 11 (4), LÖKE 9, Amorim 3, Kovacsics 7. Cs: LUNDE-HARALDSEN (kapus), Radicsevics 3, Vérten, Schatzl 1 (1), Gros, Lekics 4. Edző: Karl Erik Böhn
Az eredmény alakulása. 8. p.: 5–5. 16. p.: 7–14. 23. p.: 14–15. 26. p.: 15–17. 33. p.: 20–19. 46. p.: 21–35. 56. p.: 29–42
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – Nagyot léptünk előre a felfelé vezető úton, és biztos vagyok benne, hogy rengeteget tanulunk a második félidőből is.
Karl Erik Böhn: – Nem lehetek büszke arra, amit a csapat az első félidőben mutatott. Aztán harminc perc alatt harminc gólt lőttünk a szünet után, mert nem mindennapi teljesítményt nyújtottunk.
AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 19 19 766–455 +311 38
2. FTC 20 17 3 696–595 +101 34
3. Siófok KC 20 12 2 6 578–563 +15 26
4. ÉTV-Érdi VSE 20 12 8 559–557 +2 24
5. Váci NKSE 19 10 1 8 536–487 +49 21
6. Veszprém Barabás KC 19 9 2 8 531–551 –20 20
7. Alcoa Fehérvár KC 19 7 2 10 515–551 –36 16
8. DVSC 20 8 12 546–617 –71 16
9. Budapest Bank Békéscsaba 19 6 3 10 491–552 –61 15
10. Dunaújvárosi REK 19 5 1 13 568–623 –55 11
11. UKSE Szekszárd 19 2 3 14 490–611 –121 7
12. Kiskunhalas NKSE 19 1 2 16 507–621 –114 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik