A szurkolók szeretettel fogadták Nagy Lászlót

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2012.06.10. 18:45
null
Nagy László kapta a legnagyobb ovációt<br />(Fotó: Mirkó István)
Címkék
Nagy László a norvégok ellen 27–21-re megnyert világbajnoki selejtezőn tért vissza tétmérkőzésen a magyar kézilabda-válogatottba. A szurkolók szeretettel fogadták, Nagy pedig vezér volt a pályán. Nyomon követtük az átlövő minden fontos megmozdulását!

Hétfőn véget ért egy közel három éve húzódó történet, a Thália Színházban bejelentették, hogy Nagy László újra magyar válogatott lesz. A Barcelona klasszis jobbátlövője legutóbb 2009. június 21-én lépett pályára a nemzeti csapatban a Szlovákia elleni idegenbeli Eb-selejtezőn. Sokáig úgy tűnt, a londoni olimpián akár a spanyol csapat mezében is kifuthat a pályára, de ez a szál a Veszprémbe való igazolásával végleg meghiúsult.

Nagy egyből csatlakozott a válogatott felkészüléséhez, és bár már a keddi, Dél-Korea elleni zárt kapus felkészülési meccsen is játszott a csapatban, de a hivatalos tétmeccsen való visszatérésére a Norvégia elleni világbajnoki selejtező itthoni első felvonásán került sor. Az átlövő természetesen kiemelt figyelmet kapott a találkozón.

A csapatok bemelegítése közben beszélgetve a szurkolókkal egyértelmű volt a kép, a selejtezőre kilátogatók örülnek Nagy László visszatérésének:

„Halleluja” – fogalmazta meg velősen egy Veszprém-szurkoló az érzéseit. „A világ egyik legjobb balkezes átlövőjére minden válogatottnak szüksége lenne. Mi csak üdvözöljük, hogy újra ott van a csapatban. Az, hogy pontosan mi áll a háttérben, bennünket nem foglalkoztat” – ezt már a B-közép dobos szekciójának egyik tagja tette hozzá, kiemelve, hogy az már a szegediekre tartozik, ők hogyan fogadják majd a hazatérő klasszist.

KÉRDŐJELEK AZ OLIMPIAI KERETBEN

Mivel a londoni játékokra csak 14 játékos nevezhető, jelenleg több poszton is túlkínálat van a válogatottban. A kapusok (Fazekas Nándor, Mikler Roland), a beállók (Zubai Szabolcs, Schuch Timuzsin) biztos pontnak tűnnek, a jobbátlövő helyén Nagy László visszatérésével és Krivokapcs Milorad kiesésével valószínűleg Mocsai Tamás lesz a poszt másik várományosa. Ha Ilyés felépül, akkor valószínűleg ő és Pérez lesz a két balátlövő. A védekezésben biztos pontnak tűnő Laluska Balázs utazása is valószínűsíthető, így kérdés, hogy a szélsők, vagy az irányító helyén indulunk-e neki a tornának egy játékossal. Császár és Iváncsik Gergő helye szintén megkérdőjelezhetetlen, így a Vadkerti, Lékai, Gulyás, Harsányi, Iváncsik Tamás ötösből kell még három embert kiválasztani.

Elnézve a bemelegítés közben, nem sok érzelmet lehetett leolvasni Nagy arcáról, miközben kis túlzással minden tekintet és vaku rá szegeződött. A bevonulásnál egyértelműen Nagy kapta a legnagyobb ovációt (ha volt is szurkoló a meccsen, aki ellenérzéssel fogadta, azt nem mutatta ki), a himnuszok után pedig egyenként odament mindenkihez, és biztatta társait. A meccsre természetesen kezdőként futott ki, és egyértelműen vezér volt a pályán. Bátran vállalkozott, bár első lövését még védte a norvégok kapusa, majd ziccerben is hibázott. Védekezésben fontos pillére volt a hatosfalnak, hol Laluska Balázzsal, hol Schuch Timuzsinnal alkotott párt középen, folyamatosan tanáccsal ellátva társait.

Az első periódusban, amikor a norvégok uralták meccset, nagyon kellett még valaki Császár Gábor mellé, aki be tud találni. Nagynak nem törték a kedvét az első elrontott kísérletek, és két sikeres átlövéssel, valamint egy betörés után szerzett góllal jelentkezett. Ebben a periódusban sikerült megfordítani a meccset, és állandósítani a 2-3 gólos előnyt.

Amikor lehetőség volt rá, próbálta gyorsítani a támadásokat, hogy a még rendezetlen norvég fal ellen lehessen támadást vezetni. Több remek gólpasszal is észrevétette magát, amíg a 20. percben Mocsai le nem cserélte.

A második félidőben is nagy lendülettel vetette bele magát a küzdelembe, és amíg a bal oldalon Pérezen meglátszódott a többhetes kihagyás, addig Nagy továbbra is kulcsszereplő volt. A 34. percben gyors indulásból akkora bombát eresztett meg, hogy a labda Ole Erevik kapus kezével együtt is a hálóban kötött ki – a szurkolók biztatásában pedig nyoma sem volt bármiféle neheztelésnek.

A félidő felénél kapott néhány perc pihenőt, aztán amikor négygólos vezetésünk után feljöttek mínusz egyre a norvégok, a legjobbkor talált be újból. Védekezésben nem jöttek a felesleges két percek, jól összefogta a társait. A fontos végjátékban az újabb gólja eredményezte az ötgólos előnyünket, így neki is kijárt a szurkolóktól a pacsi a lefújást követően. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a végére hatra duzzadó különbség kialakításában, és bár a média érdeklődését a meccs után elhárította, készséggel állt az aláírására és közös fotóra vágyó szurkolók rendelkezésére. Mocsai Lajos szavai is beszédesek voltak:

„Jól passzol a csapatba, ez a legfontosabb! A hozzáállása, szerénysége és szorgalma már a felkészülés során is meglátszódott, mi pedig befogadó közösség vagyunk, ehhez a jó morálú csapathoz csatlakozott.”

A visszatérés tehát kiválóra sikeredett (csakúgy hat góllal zárt, mint Császár Gábor), azt már csak mi tesszük hozzá, ha Ilyés Ferenc (és esetleg Iváncsik Tamás) is felépül, akkor igazán ütőképes együttesünk lehet az olimpián. A csoportbeosztás ismeretében el is kell az erősítés!

Császár: A csapategység miatt nem estünk össze

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik