Nemzetisport.hu 2012.12.11 18:00 Frissítve: 2014.12.16 01:44

Szerbia legyőzte Dániát, tovább élnek a házigazda reményei

A házigazda szerb válogatott 29–26-ra nyert Dánia ellen a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének I. csoportjában, ezzel életben tartotta reményeit az elődöntőbe jutásra. Norvégia és Montenegró már biztosította helyét a legjobb négy közözz – csakúgy, mint a magyar válogatott –, a legutóbbi Eb-n ezüstérmet szerző svédek viszont idén biztos nem állhatnak dobogóra.

Alexandrina Barbosa (balra) ezúttal nem lőtt gólt a spanyoloknál (Fotó: Mirkó István)

 


A spanyol és az orosz csapat is két ponttal érkezett a mérkőzésre, így mindkét félnek sikerre volt szüksége ahhoz, hogy reális esélye legyen a négy közé jutásra.

A magyarok elleni vereség után Romániával szemben is alulmaradó spanyolok a káprázatos formában játszó, 11 góllal záró (igaz, ebből 9 hétméteres volt) Martín találatával ugyan megszerezték a vezetést a találkozó elején, azonban a hétszer is eredményes Posztnova vezérletével az oroszok öt, válasz nélkül hagyott találatot szereztek, villámgyorsan ellépve ellenfelüktől (1–5).

A spanyolok folyamatosan zárkóztak fel nagy hátrányukból, amihez kellett az is, hogy Szidorova és Baszarab elvétve se találkozzon a labdával (az utolsó percig összesen két védést tudtak felmutatni...).

A félidő derekára utolérte ellenfelét Spanyolország (9–9), a vezetést ugyanakkor állandósítani nem tudta (11–10), így Posztnováék várták előnnyel a második félidőt (13–14).

A második játékrészt sem kezdték jól a spanyolok, Szen góljával már ismét három volt közte (14–17), ezt a különbséget pedig a 44. percig tartották is, igaz, ehhez az is kellett, hogy a spanyol ziccerek rendre a léc fölé pattanjanak.

Az emberelőnybe kerülő spanyolok a tarthatatlan Martín vezérletével (10. lövéséből is eredményes volt) 20–20-ra felzárkóztak, sőt az 50. percre Fernández lövése után először a vezetést is átvették a második játékrész során (22–21).

Az oroszok azonban nem törtek meg, ehhez persze nem ártott a spanyolok hétperces gólcsendje sem, így az utolsó két percre 24–24-gyel érkeztek a csapatok.

Pinedo és Hmirova találata után 25–25-re módosult az állás, de a spanyolok az utolsó 66 másodpercet kettős emberhátrányban kezdték meg. Az időkérés után gyorsan eladták a labdát, de még hamarabb visszaszerezték, az utolsó másodpercben azonban Martín nehéz helyzetből hibázott (12. kísérletéből ez az egyetlen ami kimaradt), Baszarab védése után mindkét csapat egy ponttal gazdagodott.

Ezzel biztossá vált Montenegró továbbjutása, a délszláv válogatott nem is erőltette meg magát, viszonylag simán kikapott Németországtól. A győri Jovanka Radicsevics érdemben csak a második félidőben kapott szerepet.

A németeknél Clara Woltering kiváló napot fogott ki, támadásban pedig Laura Steinbach és Marlene Zapf bizonyult húzóembernek. A montenegróiak sokat hibáztak, a nyolcadik percben már 5–1-es hátrányban voltak. Mínusz egyre ugyan sikerült visszajönniük többször is, de a játékrész hajrája a németeké volt, akik 14–9-re elhúztak.

Sőt, nyolc is volt már az előnyük a 38. percben (20–12), ezután azonban összekapta magát a montenegrói csapat, és sorozatban öt gólt lőve feljött a németekre. De közelebb már nem ért, a hajrában pedig több kulcsember (Ana Djokics, Katarina Bulatovics) sem játszott, és a németek végül 27–20-ra nyertek.

A mieink Románia elleni sikerének köszönhetően ebben a csoportban már elkelt a két továbbjutó hely. Ha a magyar csapat másodikként végez – az oroszok ellen nem szerez több pontot, mint Montenegró a spanyolok ellen –, akkor Norvégia vár majd rá az elődöntőben.

Az I. csoport első mai mérkőzésén a csehek ismét megszorították esélyesebb riválisukat, de hiába vezettek még az 53. percben is (21–20), a hajrát a franciák jobban bírták – Dembele három gólt is szerzett a záró percekben – és végül 24–22-re nyertek.

A csoport második összecsapásán, a 2010-es Eb-döntő „visszavágóján” a norvégok ismét bedarálták a svédeket. Bár a találkozón a norvégok szerezték meg az első gólt, a gyors svéd fordítás után Lökéék egészen a 44. percig folyamatosan csak futottak az eredmény után. Akkor azonban 19–17-es svéd vezetés után 6–1-es sorozatot produkáltak a norvégok (23–20), innentől pedig nem tudtak visszakapaszkodni Isabell Gulldenék (28–25).

A címvédő norvégok ezzel a sikerrel továbbjutottak, a svédek pedig búcsút intettek elődöntős álmaiknak.

A szerbeknek elődöntős álmaik életben tartásához mindenképpen pontot kellett szerezniük, ennek megfelelően nagyon erősen kezdtek. Az elején 3–0-ra elhúztak, előnyüket pedig az első félidőben tovább növelték. Öt gól is volt már a két csapat között (11–6), de a szünetre a dánoknak sikerült feljönniük 16–14-re.

Az északi csapat 17–17-nél utolérte a hazaiakat – akik ezúttal is csak ábrándozhattak a telt házról, a húszezres Belgrad Arenába a hivatalos adatok szerint csak ötezren látogattak ki –, majd a következő két gólt is ők szerezték.

A Szanja Damnjanovics vezette szerbek azonban nem roppantak össze, az utolsó negyedórában sikerült a maguk javára fordítani a mérkőzést, és 29–26-os győzelmüknek köszönhetően továbbjutó helyről várhatják az utolsó fordulót, amelyben a szintén az életükért – azaz az elődöntőért – küzdő franciákkal csatáznak majd. A győri Andrea Lekics három góllal járult hozzá a szerb diadalhoz, amellyel eldőlt, hogy Norvégia megnyerte a középdöntő I. csoportját.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (SZERBIA)
I. CSOPORT
Csehország–Franciaország 22–24 (12–10)
Ld: Chrenková 4, Poznarová, Sterbová 3-3, ill. Ayglon 6, Baudouin 4, Signaté, Dembele 3-3
Norvégia–Svédország 28–25 (12–14)
Ld: Edin 9, Sulland, Löke 5-5, ill. Gullden 10, Torstenson, Jacobsen 3-3
Szerbia–Dánia 29–26 (16–14)
Ld: Damnjanovics 8, Ognjenovics 6, Filipovics 5, ill. S. Jörgensen 5, Augustesen 4, Gravholt, L. Jörgensen, Burgaard 3-3
II. CSOPORT
Spanyolország–Oroszország 25–25 (13–14)
Ld: Martín 11, Fernández 4, Pena 3, ill. Posztnova 7, Szen, Kuznyecova 3-3
Németország–Montenegró 27–20 (14–9)
Ld: Steinbach 7, Hubinger, Zapf 5-5, ill. Bulatovics 6, Djokics 4 
MAGYARORSZÁG–Románia 25–19 (14–12)


 AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 4 4 107–89 +18 8
2. Szerbia 4 2 1 1 106–101 +5 5
3. Dánia 4 2 2 113–113 0 4
4. Franciaország 4 2 2 94–97 –3 4
5. Svédország 4 1 1 2 92–101 –9 3
6. Csehország 4 4 95–106 –11 0

 A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 107–99 +8 6
2. Montenegró 4 3 1 101–100 +1 6
3. Németország 4 1 1 2 94–93 +1 3
4. Spanyolország4112105–108–33
5. Oroszország 4 3 1 99–102 –3 3
6. Románia411291–95–43

A csoportkör közben a gólkülönbség, a végén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

2020.04.04 08:20:03

Kézilabda PAPP BÁLINT

„Ezt az évadot tartom a második leggyengébbnek a 2010-ben elért bajnoki ötödik helyezésünk után.”

2020.04.01 01:49:52

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

A Győri ETO átlövője a nehéz helyzetben is próbálja megőrizni vidámságát, és tanácsokat is ad a bezártság elviselésére.

2020.03.30 07:37:41

Kézilabda NAGY PÉTER

A Liberbank Cuenca válogatott kézilabdázója Szegeden készül, s nem zárja ki, hogy itthon folytassa.

2020.03.29 15:16:08

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

A sorozat ötödik, záró epizódjában a 2008-as olimpia történéseit vette sorra Ballai Attila.

2020.03.28 15:59:13

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

Az olimpiai visszatekintés negyedik epizódjában a 2004-es játékok történéseit vette sorra Ballai Attila.