A győri expressz elrobogott a Loki mellett

Vágólapra másolva!
2011.10.26. 19:43
null
Hornyák Ágnes, Ana Gros és Görbicz Anita ismét győzelmet<br />ünnepelhetett Debrecenben (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A címvédő Győri Audi ETO KC idegenben 43–22-re győzött a DVSC-Korvex ellen a női kézilabda NB I 7. fordulójában.

A meccs előtt harmadik helyen álló DVSC fogadta a listavezető győrieket, elvileg tehát rangadónak is nevezhettük volna a mérkőzést, gyakorlatilag azonban a címvédő ETO ezúttal sem izzadt meg a két pontért.

Pedig Pálinger Katalin és Vérten Orsolya sérülés miatt nem állhatott Konkoly Csaba rendelkezésére, ám ez sem vetette vissza a vendégeket, akik a 7. percben már 7–1-re vezettek. Katrine Lunde Haraldsen szinte mindent védett, társai pedig támadásban (is) sziporkáztak.

A hazai szurkolók Köstner Vilmos időkérése után kis ideig reménykedhettek benne, hogy övéik szorossá tudják tenni az összecsapást, hiszen Triffa Ágnes néhány bravúrja után feljöttek 10–6-ra, ám az ETO az első játékrész második felében ismét állva hagyta őket, a szünetben 9–24-et mutatott az eredményjelző.

A ínszalaggyulladással bajlódó válogatott Hornyák Dórát nélkülöző Loki a fordulás utáni percekben tartani tudta a lépést a klasszisok sorát felvonultató címvédővel, Sopronyi Anett és Szilágyi Ágnes is elkapta a fonalat.

A vendégeknél a második félidőben Jovanka Radicsevics vitte a prímet, nagyrészt neki köszönhető, hogy a Rába-parti csapat végül több mint húsz góllal, 43–22-re nyert Debrecenben.

NŐI KÉZILABDA NB I
7. FORDULÓ
DVSC-FÓRUM-GYŐRI AUDI ETO KC 22–43 (9–24)
Debrecen, 1500 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
DVSC: TRIFFA – Csáki 2, Sopronyi 6 (1), Karalyos, Szűcs G. 1, Kudor 4 (1), Kazai. Cs: Makai (kapus), Dakos 1, Léránt, Siska 1, SZILÁGYI Á. 4, Slakta 3, Bohus-Karnik, Varsányi, Bálint. Edző: Köstner Vilmos
GYŐR: LUNDE-HARALDSEN – Orbán 2, Hornyák Á. 1, Lekics 4 (1), LÖKE 7, E. AMORIM 5, GÖRBICZ 8 (3). Cs: Pásztor (kapus), Kovacsics 2, GROS 5 (1), RADICSEVICS 8, Schatzl, 1, Tóth E., Kurucz. Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 7. p.: 1–7. 24. p.: 7–17. 40. p.: 12–30. 50. p.: 19–35. 58. p.: 21–41.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: – A meccs végén jogosan szólt szurkolóink kórusa: „Harcoljatok!" Ugyanis csapatomban sajnos kevesen harcoltak...
Konkoly Csaba: – Nagyon jó tempójú meccset játszottunk a Debrecennel. Készülünk a hét végi, Metz elleni BL-rangadóra.
AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 8 8 322–192 +130 16
2. Váci NKSE 8 7 1 232–189 +43 14
3. FTC 6 5 1 184–174 +10 10
4. DVSC 8 5 3 231–229 +2 10
5. Siófok KC 6 3 1 2 172–170 +2 7
6. Veszprém Barabás KC 6 3 1 2 167–175 –8 7
7. Alcoa Fehérvár KC 8 3 1 4 221–250 –29 7
8. ÉTV-Érdi VSE 8 3 5 222–213 +9 6
9. UKSE Szekszárd 6 2 4 169–200 –31 4
10. Dunaújvárosi REK 7 1 6 208–236 –28 2
11. Budapest Bank Békéscsaba 7 1 6 169–220 –51 1
12. Kiskunhalas NKSE 6 6 153–202 –49 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik