A Győri ETO hazai pályán is kiütötte a DVSC-t

Vágólapra másolva!
2012.02.15. 19:41
null
Görbicz Anitáék könnyed sikerrel hangoltak a Larvik ellen (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
A női kézilabda NB I 18. fordulójában a címvédő Győri ETO hazai pályán 46–18-ra nyert a DVSC ellen.

 

Az előző idényben még a bajnoki címért küzdött egymással a Győri ETO és a DVSC, a most futó szezonban azonban már egészen más a helyzet, a Debrecen ugyanis a fordulót megelőzően a tabella hetedik helyén szerénykedett. Az őszi, debreceni összecsapáson a tizenhét forduló után továbbra is hibátlan győriek 43–22-re diadalmaskodtak a nemrég a KEK negyeddöntőjébe bejutó DVSC otthonában. Ezek alapján a hazai szimpatizánsok talán joggal vártak fölényes, könnyed sikert Karl Erik Böhn együttesétől.

A BL-ben továbbra is versenyben lévő Győr 5–0-s rohama megadta az alaphangot az összecsapáshoz, sőt Görbicz Anita még hétméterest is hibázott egygólos vezetésnél. Katrine Lunde Haraldsen remek százalékban hárított a debreceni próbálkozásokat az első perctől kezdve. A Loki mondhatni későn ébredt, az első félidő közepére három gólra csökkentette hátrányát, de ennél közelebb nem tudott kerülni a címvédőhöz, amely helyenként már közönségszórakoztató megoldásokkal 26–8-as előnyre tett szert az első harminc percet követően.

A második játékrész elején sem vett vissza a tempóból az ETO, ráadásul a kapuban Pálinger Katalin bravúrt bravúrra halmozva vette el egyre csak a debreceniek kedvét. Böhn a magabiztos vezetés tudatában több fiatal játékosának is lehetőséget adott – pihentetve ezzel kulcsembereit a Larvik elleni BL-találkozóra.

A végeredmény végül 46–18 lett az ETO javára, a Debrecen nem volt egy súlycsoportban a címvédővel.


NŐI KÉZILABDA NB I
18. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KCDVSC-FÓRUM 46–18 (26–8)
Győr, 1200 néző. Vezette: Pech K., Vágvölgyi M.
GYŐR: LUNDE HARALDSEN – ORBÁN 6, Gros 6, Görbicz 3 (1), LÖKE 3, AMORIM 5, KOVACSICS 8 (2). Csere: PÁLINGER (kapus), Radicsevics 3, Vérten 3, Planéta 1, Schatzl 1, Palkó 3, TÓTH E. 4. Edző: Karl Erik Böhm
DVSC: Makai – Varsányi 2 (1), Karalyos 3, Kador 3, Bálintová, Siska 2 (1), Szilágyi. Csere: Király A. (kapus), Dakos, Kazai 1, KARNIK SZ. 5, Karnik M. 1, Mikula, Pál E. 1. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 7. p.: 5–0. 11. p.: 6–3. 16. p.: 10–5. 22. p.: 16–6. 28. p.: 24–8. 35. p.: 28–8. 43. p.: 33–10. 58. p.: 44–16
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Karl Erik Böhn: – Támadásban és védekezésben is jól játszott csapatom, ehhez párosult két jó kapusteljesítmény. A szünet után fiataljaink is meggyőzően szerepeltek, s ez a teljesítményünk biztató a következő BL-meccsünk előtt.
Köstner Vilmos: – Sajnos ilyen különbség van a Győr és köztünk, ami nem öröm, viszont láttuk, hogy miből kell tanulnunk és hová kell fejlődnünk.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri Audi ETO KC 18 18 719–425 +294 36
2. FTC 17 14 3 585–512 +73 28
3. Siófok KC 17 10 2 5 494–473 +21 22
4. ÉTV-Érdi VSE 17 10 7 463–458 +5 20
5. Veszprém Barabás KC 17 9 2 6 476–491 –15 20
6. Váci NKSE 17 9 1 7 482–437 +45 19
7. DVSC 18 8 10 494–545 –51 16
8. Budapest Bank Békéscsaba 17 6 3 8 446–493 –47 15
9. Alcoa Fehérvár KC 17 5 2 10 451–504 –53 12
10. Dunaújvárosi REK 17 4 1 12 513–563 –50 9
11. UKSE Szekszárd 17 2 2 13 433–546 –113 6
12. Kiskunhalas NKSE 17 1 1 15 445–554 –109 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik