A Győr nyerte meg a Magyar Kupát

Vágólapra másolva!
2010.02.28. 18:13
null
Hornyák Ágnesék sorozatban hatodik Magyar Kupa-elsőségüket szerezték meg (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
Sima győzelmet aratott a házigazda Győr a Duna Takarék Magyar Kupa fináléjában a Ferencváros felett. Konkoly Csaba együttese 33–20-ra nyert, megszerezve ezzel hatodik MK-sikerét. A bronzérem a békéscsabaiak nyakába került.

Bár a mérkőzést a Ferencváros kezdte, a győri Hornyák Ágnes indította a gólok sorát. Hat perc elteltével már 4–0-ra vezettek Konkoly Csaba tanítványai.

 A BÉKÉSCSABÁÉ LETT A BRONZ

A harmadik helyért játszott mérkőzés fonalát a Mátéfi-tanítványok kapták el jobban: előbb 3–1-re, majd 9–6-ra is vezetett a Békéscsaba, elsősorban a félidőig négy gólt jegyző Olha Nikolajenko vezérletével.

 

Aztán magára talált a hódmezővásárhelyi együttes is. Ötgólos hátrányát kettőre olvasztotta, egy időn túli büntetővel pedig – amit a hetedik gólját szerző Wolf Alexandra értékesített – egálra hozta a mérkőzést,

13–13-as állással mentek pihenni a csapatok.

 

Wolf ott folytatta, ahol abbahagyta, így a második játékrész hatodik percében már 17–14-re a Dankó Ervin irányította vásárhelyiek vezettek, és a továbbiakban is ellenfelüknek kellett futniuk az eredmény után.

 

A 16. percben végül sikerült az egyenlítés a csabaiaknak (22–22), ám ekkor nem tudták megfelelően kihasználni a fordításra esélyt adó emberelőnyt, két perccel a vége előtt még mindig 27–27 állt az eredményjelzőn.

 

Minthogy egyik csapat sem tudott újabb gólt szerezni, hétméteresek következtek.

 

Az idegek csatáját Szekeresék bírták jobban, így a békéscsabaiak nyakába került a bronzérem.

A különbség negyedórányi játék után – a félidőig öt gólt szerző Aurelia Bradeanu vezérletével – hat gólra duzzadt (10–4), és mint tudjuk, szegény embert még az ág is húzza: rossz cseréje miatt kétperces hátrányba került a Fradi. Az előnyt köszönte szépen a házigazda: jelentős, nyolcgólos előnyre tett szert, amikor már csak öt perc volt hátra az első játékrészből (16–8).

Az utolsó percre fordulva pedig a győriek már rászámolhattak a vendégekre (19–9).

Az ötödik gólját szerző Katarina Mravikova alakította ki a félidő 20–9-es eredményét.

Vérten Orsolya és Eduarda Amorim felváltva szerzett két-két góljával, vagyis újabb 4–0-s szériával indult a második felvonás.

A továbbiakban az elődöntőben brillírozó Dajka Bettina kozmetikázott több ízben is az eredményen, az ETO pedig kilencperces gólcsendbe burkolózott.

A gólnélküliséget Hornyák törte meg: 26–15-nél és a 46. percben jártunk ekkor.

A népligeti lányok hiába futottak, hajtottak, a győriek egyre lazábbá váló játéka ellenére sem tudtak már tíz gólon belülre kerülni.

Az utolsó percek gólszegény játékot hoztak, így 33–20 lett a döntő vége, ami azt jelenti, hogy a házigazda Győr sorozatban hatodik Magyar Kupa-elsőségét könyveli el.

A mérkőzést megelőzően egyébként előre meghirdetett jótékonysági akciót szerveztek: az eseményre kilátogatóknak a magukkal hozott plüssállatokat  – a kezdősípszót megelőzően – a pályára kellett dobniuk. A 17 zsáknyi játékot a Petz Aladár Kórház gyermekosztályának adományozzák.

KÉZILABDA 
DUNA TAKARÉK MAGYAR KUPA, NŐK, DÖNTŐ
GYŐRI AUDI ETO KC–FTC-RIGHTPFONE 33–20 (20–9)
Győr, 2000 néző, V: Horváth P., Marton
AUDI ETO: PÁLINGER – MRAVIKOVÁ 5, HORNYÁK Á. 4, Bradeanu 5 (2), SPIRIDON 4, Kovacsics 2 (1), VÉRTEN 4, Csere: Víg (kapus), Amorim 3, Tomori 1, Mayer, Deáki 1, Szöllősi 2, Orbán A. 2
FTC: Pastrovics – Berta 1, Trufán 1, DAJKA 5 (1), Balogh B. 3, Szucsánszki, Szádvári, Csere: Németh Cs. 2, Szabó E. 2, Szamoránsky A. 2, Emberovics 2, Bari-Nagy 1, Hornyák A. 1
Az eredmény alakulása: 5. p.: 4–0. 15. p.: 10–4. 25. p.: 16–8. 36. p.: 20–14. 50. p.: 29–16
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
KONKOLY CSABA: – Már az első félidőben eldöntöttük a kupa sorsát. Ekkor jól védekeztünk, támadásban ötletesen és gyorsan játszottunk és egy nagyon jó hangulatú, sportszerű mérkőzésen sorrendben  hatodszor sikerült elnyernünk a kupát.
ELEK GÁBOR: – Sportszerű mérkőzésen a jelenlegi körülmények között reális eredmény született. Igyekeztünk felzárkózni ellenfelünkhöz, de a mérkőzés folyamán a Győr első sorával szemben teljesen tehetetlenek voltunk, így reális eredmény született.
KÉZILABDA 
Duna Takarék Magyar Kupa, Nők,  a 3. helyért
MONDI BÉKÉSCSABAI ENKSE– ASA CONSOLIS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NKC 27–27 (13–13) hétméteresekkel 4–2
Győr, 1200 néző. V: Pech, Vágvölgyi
BÉKÉSCSABA: Veress – Bódi 2, Takács B. 2, Czifra, TÓTH K. 3, Szekeres 4 (2), Kelemen 3. Cs: Futaki (kapus), NIKOLAJENKO 7 (2), Rácz 5 (2), Kisfaludy 1, Gávai. Edző: Mátéfi Eszter
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Király – Tamás 1, Sopronyi 2, Fülöp 3, KUDOR 6, WOLF 11 (4), Koroknai 2. Cs: Abramovics (kapus), ZSUZSA 1, Antal 1, Pomozi, Varga D. Edző: Dankó Ervin
Az eredmény alakulása: 8. p.: 5–3. 18. p.: 10–6. 26. p.: 12–10. 33. p.: 13–15. 45. p.: 20–22. 52. p.: 24–24. 57. p.: 26–27. 60. p.: 27–27
Kiállítások: 14, ill. 6 perc 
Hétméteresek: 7/6, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter: – Új edzőként első érmemet nyertem a Békéscsaba csapatával. Igazi vérbeli küzdelem volt, a kritikus pillanatokban helyén volt játékosaim szíve, akarata, és átsegítette őket az akadályokon. 
Dankó Ervin: – Vérbeli küzdelem folyt a pályán, a lányok csodálatosan küzdöttek, és szinte kezükben volt a bronzérem, mely az utolsó pillanatban kicsúszott a kezükből. Valamennyi játékosomnak gratulálok a hősies erőfeszítésért. 
A 2009–2010. ÉVI NŐI MAGYAR KUPA VÉGEREDMÉNYE: 
Kupagyőztes: Győri Audi ETO KC (Eduarda Amorim, Auréla Bradeanu, Deáki Dóri, Görbicz Anita, Hornyák Ágnes, Kovacsics Anikó, Mayer Szabina, Katarina Mraviková, Oguntoye Viktória, Orbán Adrienn, Pálinger Katalin, Planéta Szimonella, Simona Spiridon, Szegedi Orsolya, Szöllősi Patrícia, Tomori Zsuzsanna, Vérten Orsolya, Víg Vivien, edző: Konkoly Csaba, kapusedző: Bakos István, szakosztályvezető: Kiss Lajos, orvos: dr. Balogh Péter, gyúró: Cseh Zsolt)
2. FTC-RightPfone, 3. Mondi-Békéscsaba ENKSE, 4. ASA-Consolis-HNKC

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik