A franciák elkerülték a teljes leégést

2010.12.10. 20:25
null
Olivier Krumbholz először tapsolhatott csapatának az idei Eb-n (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Franciaország 29–19-re nyert a Szlovénia elleni ki-ki mérkőzésen, így a magyar és a norvég válogatott mögött harmadikként továbbjutott a női kézilabda-Eb D-csoportjából.

Első két mérkőzésén mindkét válogatott kikapott, így nulla ponttal várta a mai sorsdöntő meccset. A franciák gólkülönbsége jobb volt, ezért a szlovénoknak győzniük kellett volna a középdöntőbe jutáshoz.

Erre sok esélyük nem mutatkozott a mérkőzésen, bár a második félidő elejéig reménykedhettek a fordításban. Ehelyett azonban jött egy hatperces időszak, amely alatt a franciák 16–12-ről 23–12-re alakították az állást, eldöntve ezzel gyakorlatilag minden kérdést.

A szlovénok támadásban ezúttal is rendkívül erőtlennek bizonyultak, mindössze öt játékosuk tudta bevenni a franciák kapuját, ketten közülük egyszer voltak eredményesek.

A franciák győzelmükkel elkerülték azt a szégyent, hogy világbajnoki ezüstérmesként nem jutnak tovább a csoportjukból, azonban pont nélkül kezdve a középdöntőt nem túl rózsásak a kilátásaik a továbbiakat tekintve.

A csoportelsőségről a norvég–magyar összecsapás dönt.

NŐI KÉZILABDA EB 
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Franciaország–Szlovénia 29–19 (15–9)
Legjobb dobók: Signate 7, Ayglon 5, Dembélé, Kamto Njitam 3-3, ill. Jericek 8, Gros 6, Mavsar 3
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Svédország–Hollandia 25–18 (14–6)
Legjobb dobók:  Gulldén 6, Johansson, Islas Helgesson 4-4, ill. Van der Wissel 6, Visser, Van der Heijden 3-3
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
2 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
3 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
3 órája