A Fradi női kézisei is elindulnak a norvég úton

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2015.07.09. 13:28
null
Szekeres Klára (szemben) ezentúl a Fradiban dolgozhat együtt Tord Ellingsennel (Fotó: NS-archív)
Új taggal bővül a bajnoki címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának stábja, Tord Ellingsen erőnléti tanácsadóként segíti a jövőben Elek Gábor vezetőedző munkáját. A norvég szakember nem ismeretlen a magyar kézilabdában, a tavaly leukémiában elhunyt Karl Erik Böhnnel együtt dolgozott Győrben, majd a női válogatottnál.

„Márciusban keresett meg a Ferencváros azzal, hogy lenne-e kedvem a közös munkához – mondta Tord Ellingsen a Nemzeti Sport Online-nak. – Utána beszéltem Elek Gáborral és a szakosztályelnökkel a részletekről, hogyan képzelik el az együttműködést, miben tudnék segíteni a csapatnak. Később tartottam egy prezentációt a terveimről, s megmutattam, miként dolgoztunk a Győrnél és a magyar válogatottnál KEB-bel."

VÉLEMÉNYEK
BOGNÁR LÁSZLÓ, az FTC ügyvezető igazgatója: „Azt várjuk tőle, hogy átadja az erőnléti munka terén szerzett tapasztalatát. Láthatjuk, hogy ebben a norvégok az élen járnak. Egy hónapban pár napot fog velünk tölteni, de folyamatosan megkapja az adatokat, az ő iránymutatása alapján fogunk dolgozni."
ELEK GÁBOR, az FTC vezetőedzője: „Az én ötletem volt, hogy vegyük fel a kapcsolatot. Döntő volt, hogy a válogatott játékosok jó véleménnyel voltak róla, már elfogadták a módszereit. Mindig keressük a fejlődés lehetőségét, most elindulunk egy új úton. Egy az egyben persze nem lehet alkalmazni a norvég modellt, meg kell találni a kompromisszumos megoldást. Azt azonban látni kell, hogy regenerációban például nagyon előttünk vannak. Márpedig ez fontos lesz, amikor sorozatban jönnek a komoly meccsek. A teljes technikai háttér kiépítése nem megy egyik pillanatról a másikra, de egy-másfél éven belül az is meglesz, addig is tudjuk használni a focicsapat infrastruktúráját."

Ellingsen májusban személyesen is járt Budapesten, először a Bajnokok Ligája négyes döntőjének hétvégéjén, majd a hónap végén edzésen is részt vett a ferencvárosi lányokkal.

„Mondanom sem kell, a fociban akkor is a vesztes csapat tagja voltam, mint mindig... Elvégeztük a szükséges Bip-tesztet, és mindenki megkapta a nyári tervét. Láttam Gáboron is, hogy nagyon érdekelték a módszerek, szeretne tanulni. De az egész klub részéről nyitottságot éreztem, már alig várom a közös munkát. Egyelőre egyéves szerződésben egyeztünk meg, utána kiértékeljük a tapasztalatokat."

Könnyebbséget jelent, hogy a Fradi keretének számos tagját már ismeri, így a játékosoknak sem lesz új a személye és az elképzelései.

„A kétezer-tizenhármas szerbiai világbajnokság után is próbáltam nyomon követni, kivel mi történik, de elsősorban Szekivel [Szekeres Klára – a szerk.] és Beával [Siti Bea, a válogatott korábbi, a Fehérvár jelenlegi másodedzője – a szerk.] tartottam a kapcsolatot."

Amikor a magyar válogatott 2014 februárjában elhunyt szövetségi kapitányára, Karl Erik Böhnre terelődött a szó, Ellingsen megjegyezte:

„Bár csaknem másfél év eltelt KEB halála óta, nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Most is útközben hallottam a rádióban egy Coldplay-számot, amiről ő jutott eszembe. Mindig előjön valami kis közös emlék. Nem dolgozott sokáig Magyarországon, de a kisugárzásával mégis elérte, hogy sokan megszeressék."

Ellingsen még ma is majdnem mindennap gondol Böhnre (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Ellingsen még ma is majdnem mindennap gondol Böhnre (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)

A norvég szakember Böhn betegsége után is folytatta a munkát a magyar válogatottnál, és ott volt a 2013-as szerbiai világbajnokságon. A tavalyi év már csendesebben telt, több időt tudott a családjával tölteni.

Szereti, ha jó a hangulat az edzéseken
Szereti, ha jó a hangulat az edzéseken

„Egy sporttagozatos gimnáziumban tanítok testnevelést. Két lányom van, az egyik tíz-, a másik tizennégy éves, mindketten kézilabdáznak, én foglalkozom velük. A Larvik erőnléti edzőjével jó barátok vagyunk, sokat szoktunk beszélgetni, ez volt mindössze a kapcsolatom a sportággal az elmúlt esztendőben."

A Fradira visszatérve, Ellingsen ott lesz a felkészülés jövő heti rajtján, éppen előtte érkezik vissza egy háromhetes amerikai útról. Kíváncsiak voltunk, milyen újdonságot hozhat a népligeti szerepvállalása.

„Általánosságban úgy beszéltük meg, hogy hathetes terveket készítek. Persze megeshet, hogy néha ennél hosszabbak, néha rövidebbek lesznek a periódusok. Amikor nem vagyok a csapat mellett, a magyar stáb segíti a lányokat a fizikai tréningek végrehajtásban. A legfontosabb különbség az edzések gyakoriságában és intenzitásában lesz, egy adott periódusban kevesebb lesz a kemény tréning. A hangsúly a minőségen van a mennyiséggel szemben, erről szól a norvég modell. A másik fontos, hogy mindig megfelelő időt kell hagyni a regenerációra – akkor vannak intenzívebb edzések, amikor arra szükség van. Magyarországon rengeteg a tehetséges játékos, de ezen a téren talán még van fejlődési lehetőség."

Ahogy a korábbiakban tapasztaltuk, Ellingsen általában csendes, de mindig igyekszik valamivel feldobni a monoton edzéseket.

„Fontos számomra, hogy egy kis humort csempésszek a lányokkal való munkába. Sokat szoktam viccelődni, vagy éppen kis ajándékokkal lepem meg őket."

Az alábbi videó még a magyar válogatottnál készült, ebben éppen kapusként próbálta megállni a helyét.



A Ferencváros hétfőn kezdi meg a felkészülést a 2015–2016-os szezonra, majd kedden 14.30-tól nyílt edzésre, 16.30-tól pedig szurkolói ankétra várják a szurkolókat. A nyári programban több felkészülési mérkőzés is szerepel, július 23-án a Hypóval, 29-én a DVSC-vel, 31-én a Váccal, augusztus 5-én pedig a magyar válogatott játékosok nélkül a Kecskeméttel találkozik Elek Gábor együttese. Augusztus 15-én és 16-án rendezik az Elek Gyula-kupát a Népligetben, 22-én és 23-án pedig Kaproncán szerepel a Fradi egy tornán, amelyen a házigazda horvát RK Podravka Koprivnica mellett a szlovén Krim Ljubljana és a szlovák Iuventa Michalovce vesz még részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik