Nemzetisport.hu 2012.12.15 11:45 Frissítve: 2015.03.16 01:29

A döntő kapujában Görbiczék: belépnek-e rajta?

A szerbiai Európa-bajnokság elődöntőjében a magyar női kézilabda-válogatott, azaz Karl Erik Böhn együttese a norvég szakember hazájának válogatottja ellen lép pályára. A mieink 2003 után először juthatnak döntőbe világversenyen.

 

A belgrádi arénában először léphet pályára ezen az Eb-n a magyar válogatott (Fotó: Mirkó István)

„Elsőre elámultunk, mekkora csarnok ez, de jó érzés körülnézni – mondta Herr Orsolya, a szombaton fél háromtól Norvégia ellen Európa-bajnoki elődöntőt játszó magyar kézilabda-válogatott kapusa, amikor társaival először belépett pénteken a húszezres belgrádi Kombank Arénába. - Még nem is izgulunk annyira – majd délután, amikortól már kizárólag a meccs jár a fejünkben.”


A válogatott játékosainak névjegyét itt találja!

Időpontok, ágak, eredmények – Eb-adatbank!

A következő rácsodálkozás az óriási médiaérdeklődésnek szólt: Karl Erik Böhn szövetségi kapitány fél órával a megadott időszak kezdete után még félúton sem tartott a csarnok közepén felállított interjúzónában, ahol egy nagyobb norvégiai műszaki áruház teljes kamerakészlete felsorakozott.

„Tudja, hogy van ez – mondta Karl Erik Böhn olyan hangsúllyal, mintha tényleg tudnánk. - Norvégiában már a karácsonyi népszokás része, hogy a női kézisek nyernek valamit. Így aztán a sajtó is ki van éhezve, már alig tudnak mit kitalálni, hogy különlegessé tegyék, hogy ismét győz a csapat, és most jól jön nekik, hogy egy honfitársuk ül az ellenfél kispadján, aki ráadásul élete párja ellen készíti fel a válogatottat. De nincs ezzel gond.”

A magyar előtt a norvég csapat tartott sajtófélórát, amelyről egyedül Heidi Löke hiányzott. Mint később kiderült, ennek valószínűleg az volt az oka, hogy nem akarták, hogy Böhnnel való viszonyáról kérdezzék. A norvég sajtót ugyanis bejárta az a hír, hogy már nem alkotnak egy párt, ezt pedig később a norvég szövetség is megerősítette.

A magyar csapat a 2003-as horvátországi világbajnokság óta először kerülhet döntőbe nagy tornán, amihez egy jól ismert ellenfél tökéletesen ismert játékosai (Löke és a kapus Katrine Lunde Haraldsen Győrben légióskodik) ellen kell a maximumot nyújtani.

„Vannak apró trükkök, amelyeket alkalmazhatunk így, hogy jól ismerjük őket – mondta Görbicz Anita. – Kemény meccs lesz, az biztos. Tudjuk, hogy ha kihagy a figyelmünk, arra azonnal lecsapnak a norvégok, egy pillanat alatt megugranak néhány góllal, és utána már nehéz őket utolérni. Türelmesen kell játszanunk támadásban, nekünk kell lőnünk a gólokat, mert a kimaradt helyzetekből Heidi és a két szélsőjük gyorsan fordul, azaz pontosan vissza kell rendeződnünk. Persze a védekezés lesz a kulcs, mert hatan a hattal szemben, felállt fal ellen szerintem mi vagyunk a jobbak – csak nem szabad hagynunk, hogy szétfussanak minket.”

SITI BEA: FELEJTSÜK EL A NORVÉGOKKAL KAPCSOLATOS
SZTEREOTÍPIÁKAT! A cikkért kattintson ide!

Ennek megfelelően a kezdő támadósor az akciók utáni gyors cserét és visszarendeződést gyakorolta jelentős erőbedobással a tegnap délutáni edzésen, amelyen a lányok lassan belakták a hatalmas csarnokot: a Szabó Valéria helyére pénteken a keretbe becserélt Vincze Melinda különleges intenzitással dobálta a gólokat. A lányok egészségesek, és jó erőben vannak – a fél hármas meccsidőpont viszont kicsit szokatlan lehet számukra.

„Újvidéken mindig este játszottunk, másnap későn reggeliztünk, és általában olyankor kezdtünk ebédelni, amikor szombaton már a pályán leszünk – gondolkodott el Tomori Zsuzsanna. – Muszáj alkalmazkodnunk ehhez is, megpróbálunk hamar átállni. Ettől még ugyanúgy hajtunk. Hátha meglepjük a norvégokat – akkor ők csodálkoznak majd.”

Győri klubtársak: Lunde és Herr Orsolya
(Fotó: A magyar válogatott hivatalos facebook-oldala)

A két csapat összesített egymás elleni mérlege hiába mutat masszív magyar fölényt, az utóbbi időszakban nem túl sok sikerélményünk volt a norvégokkal szemben. A legutóbbi nyolc párharcot a norvégok nyerték meg. Mostanáig az utolsó magyar győzelem 2007. február 28-án született, akkor Szombathelyen 32–27 lett a végeredmény. A mieink nem Magyarországon – jelesül Norvégiában – legutóbb 2006. április 4-én, Kristiansandban, éppen Böhn szülővárosában kerekedtek a rivális fölé (25–24-re). Az eddigi utolsó, tétmérkőzésen aratott sikerünket 2005. december 10-én ünnepelhettük a szentpétervári vb-n, amelyen 20–18-ra sikerült legyőzni a norvégokat, holott a félidőben még 9–6-ra ők vezettek.

A magyar női válogatott legutóbb Zágrábban (2003) nyert elődöntőt világversenyen – persze világversenyből is kimaradt neki a legutóbbi kettő. Itt lenne az ideje egy újabb megnyert elődöntőnek…

„ÍGÉRJÜK, NEM LESZ KÖNNYŰ HEIDI LÖKÉNEK”
 

 


Ön szerint legyőzi a magyar női kézilabda-válogatott Norvégiát?
Összes szavazat:3607
Szavazás kezdete: 2012. 12. 15
A szavazást lezárták.
Igen - 59%
Nem - 40%
 
NŐI KÉZILABDA EB, SZERBIA – A SZOMBATI PROGRAM
AZ 5. HELYÉRT
Dánia–Oroszország 12:00 (Tv: Sport1)
  
 ELŐDÖNTŐ
Norvégia–MAGYARORSZÁG
14:30 (Tv: M1)
Szerbia–Montenegró 17:00 (Tv: Sport1)
 MAGYAR–NORVÉG VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK
1970 2. 23. Budapest 11–8 (6–4)
  2. 24. Budapest 10–5 (3–0)
  6. 28. Mosztar 10–8 (6–5)
1972 11. 4. Rugge 14–8 (9–4)
  11. 5. Fredrikstadt 12–8 (7–3)
1973 6. 24. Zombor 15–8 (7–5)
  12. 12. Negotin 14–3 (7–1) vb
1975 10. 25. Budapest 18–13 (9–8)
1976 3. 16. Tonsberg 17–12 (7–7)
  3. 17. Fredrikstadt 18–15 (10–9)
  3. 18. Oslo 15–8 (7–5)
1978 7. 21. Szeged 28–14 (14–7)
  9. 29. Breustadt 18–15 (9–7)
  9. 30. Trondheim 20–8 (9–2)
  10. 1. Lavenghallen 17–10 (10–4)
1979 11. 5. Oslo 21–11 (8–6)
  12. 16. Katowice 19–17 (10–10)
1981 2. 20. Alta 22–11 (12–4)
  2. 21. Tromsö 18–9 (9–6)
  2. 22. Bodő 17–13 (8–6)
  3. 10. Neubrandenburg 20–12 (8–5)
  10. 21. Budapest 27–12 (10–6)
1982 6. 10. Szeged 23–16 (12–5)
  12. 3. Budapest 24–18 (13–8) vb
1985 3. 7. Neubrandenburg 24–17 (10–10)
  10. 10. Beilen 22–20 (10–11)
1986 10. 17. Breda 25–24 (14–9)
1987 6. 19. Pozarevac 26–24 (14–9)
  11. 12. Steinkser 19–25(9–10/
1988 3. 12. Neubrandenburg 18–18 (8–9)
  5. 27. Szeged 19–23 (8–8)
1989 3. 10. Neubrandenburg 23–19 (12–10)
1990 3. 6. Neubrandenburg 26–21 (12–13)
1992 3. 15. Neubrandenburg 19–16 (9–9)
  6. 14. Budapest 19–13 (11–5)
1993 3. 9. Budapest 20–16 (9–8)
  11. 24. Oslo 15–18 (9–6) vb
1994 9. 10. Dunaújváros 23–19 (13–6)
  9. 25. Berlin 19–24 (6–10) Eb
1995 9. 8. Hévíz 29–20 (15–11)
  9. 9. Dunaújváros 27–18 (12–10)
  12. 15. Budapest 22–21 (13–11) vb
1996 7. 6. Oslo 18–31 (8–17)
  8. 3. Atlanta 20–18 (6–9) olimpia
1998 12. 5. Bergen 20–29 (10–15/)
  12. 8. Lillehammer 24–25 (13–10)
  12. 19. Hertogenbosch 14–28 (8–13) Eb
1999 8. 14. Sopron 27–20 (16–14)
  8. 15. Győr 22–21 (7–11)
  9. 7. Sydney 22–23 (12–8) előolimpia
  11. 14. Oslo 29–22 (18–13)
  12. 9. Trondheim 21–24 (11–15) vb
2000 9. 29. Sydney 28–23 (16–10) olimpia
  11. 30. Bergen 26–25 (15–13)
2001 11. 16. Bécs–Vösendorf 21–24 (10–13)
2002 8. 22. Tiszaújváros 35–24 (18–15)
  8. 23. Miskolc 31–29 (17–14)
  8. 24. Eger 21–24 (9–12)
  12. 12. Farum 23–24 (11–13) Eb
2003 11. 7. Skien 26–26 (11–12)
  12. 10. Rijeka 24–24 (14–11) vb
2004 12. 18. Budapest 29–44 (16–21) Eb
2005 12. 10. Szentpétervár 20–18 (6–9) vb
2006 4. 4. Kristiansand 25–24 (16–11)
  4. 7. Ózd 28–22 (11–10)
  4. 8. Miskolc 23–26 (10–14)
  12. 14. Göteborg 34–31 (17–16)
2007 2. 28. Szombathely 32–27 (15–15)
  3. 3. Forde 24–30 (13–15)
2008 7. 22. Larvik 21–35 (9–16)
  7. 23. Larvik 25–32 (13–17)
  7. 26. Roskilde 32–33 (13–15)
  12. 10. Ohrid 20–34 (8–13) Eb
2009 9. 23. Aarhus 13–33 (5–17) vk
  12. 9. Szucsu 19–25 (11–11) vb
2010 12. 10. Lillehammer 13–34 (7–19) Eb
Összesítés: 76 mérkőzés, 49 győzelem, 3 döntetlen, 24 vereség, 1630–1533-as gólkülönbség

 

2019.12.11 04:14:17

Kézilabda PAPP BÁLINT

A szövetségi kapitánynak is van miből okulnia; csak szélről nem lehet meccseket nyerni.

2019.12.11 06:56:18

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Kumamoto), HATÁR DÁVID (Budapest), RUSZNÁK GYÖRGY (Budapest)

Norvég–spanyol és orosz–holland elődöntőt rendeznek a női kézilabda-világbajnokságon.

2019.12.10 23:13:21

Kézilabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Ami azonban nincs, vagy legalábbis a hatékony verzióját még nem vettük észre: a számonkérés. Számonkérés az egyesületi munkáról, a tehetséggondozásról, a befektetett tőke és munka megtérüléséről.

2019.12.10 08:13:28

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Kumamoto)

INTERJÚ. A női kéziválogatott kapitánya a sok cseréről, a nyomásról és a saját helyzetéről is beszélt.

2019.12.09 22:35:08

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A kumamotói női kézilabda vb-n már csak azért szoríthatunk, hogy mások kiharcolják nekünk az olimpiai selejtező elérését, és ha meglesz, onnantól fel kell építeni jövő tavaszra a válogatottat.