Nagy Martin: Nem volt bent, mérges vagyok, hogy megadták

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.04.05. 09:59
null
Nagy Martin tudta, hogy be fog állni a Pick Szeged kapujába a kézilabda BL-negyeddöntőbe jutásért vívott visszavágón, de arra ő sem számított, hogy több mint egy félidőt véd a Telekom Veszprém ellen. Voltak bravúrjai, és kapott egy peches gólt is, ami szerinte bent sem volt.

„Úgy láttam, hogy nem volt bent, mérges vagyok, hogy megadták, de megpróbálom elengedni” Nagy Martin arca bizony még jóval a lefújás után is megrezdült, amikor megemlítettük neki a Veszprém harmincadik gólját, amelyet Dragan Pesmalbek lőtt – illetve a Szeged kapusa szerint a védése után nem haladt át a albda a gólvonalon, a bírók viszont megadták. Nyilván nem múlt rajta semmi, hiszen  a veszprémiek a BL-negyeddöntőért folytatott párharc visszavágóját is magabiztosan nyerték meg hét góllal a Szeged ellen, a kapust azonban bosszantotta. Pedig ő azok közé tartozott, akit ki lehetett emelni a Szegedből, és ezt a szurkolók a neve skandálásával többször is megtették.

Mennyire érzékelte ezt, és mit jelentett ez számára? Ez kiderül a videónkból, ahogy az is, számított-e rá, hogy több mint egy félidőt véd a Veszprém ellen. Továbbá azt is elmondja, melyik védésére a legbüszkébb, és mi volt az oka annak, hogy a hazai meccset követően idegenben is hét góllal kaptak ki a nagy riválistól. 

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
TELEKOM VESZPRÉM–OTP BANK-PICK SZEGED 39–32 (19–15)
Veszprém, 5057 néző. V: Marín, García (spanyolok)
VESZPRÉM: Corrales – VAJLUPAU 8 (1), REMILI 3, Fabregas 3, Ligetvári, el-Dera, Descat 1. Csere: Jensen (kapus), J. Omar 4, Casado 2, A. NILSSON 3, PESMALBEK 6, SANDELL 4, Mahé, Koszorotov 1, ELÍSSON 4. Edző: Momir Ilics
SZEGED: Mikler – Sostaric 4 (2), GARCIANDIA 6, Bombac, Bánhidi 1, Szita 3, Frimmel 3. Csere: NAGY M. (kapus), Kalaras, Gaber 2, Stepancic 3, MARTINS 8, Mackovsek, Jelinic 2, Szilágyi. Edző: Kárpáti Krisztián
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–0. 10. p.: 6–5. 20. p.: 12–8. 26.p.: 18–12. 35. p.: 23–16. 42. p.: 28–20. 48. p.: 29–25. 52. p.: 32–25. 57. p.: 36–30
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2
Továbbjutott: a Veszprém, kettős győzelemmel, 76–62-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Momir Ilics: – Boldogok vagyunk, hogy sikerült továbbjutnunk. Nagyon komolyan vettük a mérkőzést, minden játékos hatvan percen keresztül küzdött a pályán. Büszke vagyok a játékosaimra, többet nem szeretnék elmondani a találkozóról.
Kárpáti Krisztián: – Megérdemelten jutott tovább a Veszprém. Ennyi technikai hibával lehetetlen egy ilyen jó csapatot legyőzni. Szerettük volna ledolgozni a hátrányunkat, így belementünk egy futós mérkőzésbe, ez a hazaiaknak kedvezett. Voltak fellángolásaink, azonban a veszprémiek mindkét meccsen jobbak voltak nálunk. A folytatásban fizikailag és mentálisan is javulnunk kell. A Magyar Kupában és a bajnokságban próbáljuk majd bebizonyítani, hogy tudunk mi ennél jobban is kézilabdázni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik