Férfi kézi NB I: nem bírt egymással a Népligetben az FTC és a Tatabánya

Vágólapra másolva!
2024.04.07. 20:38
Ikszelt a Népligetben az FTC-vel a Tatabánya (Fotó: Árvai Károly)
Nem bírt egymással a Népligetben a negyedik helyezett FTC-Green Collect és a harmadik helyen álló Mol Tatabánya KC a férfi kézilabda NB I 21. fordulójában. A rangadó az előzetes várakozásoknak megfelelő, fordulatos, végig kiélezett csatát és 27–27-es döntetlent hozott.

Az olimpiai részvételt kiharcoló magyar válogatott hősei közül öten is pályára léptek a férfi kézilabda K&H Liga legfontosabb hétvégi találkozóján. A bronzérmet „védő” Tatabányában Bartucz László, Ancsin Gábor és Rodríguez Pedro, a hazai pályán szereplő FTC-ben Lékai Máté és Imre Bence is szerepet kapott a rangadón, amit a szövetségi kapitány, Chema Rodríguez is a helyszínen tekintett meg. Kora délután a Fradi futballistái a Groupama Arénában tettek nagy lépést a bajnoki cím felé, a zöld-fehérek szurkolói közül a meccs után néhányan útra keltek, hogy az Elek Gyula Arénában Pásztor István csapatát is győzelembe hajszolják.

Magas belső négyessel kezdett védekezésben a Tatabánya, amelyben ott volt a következő idényben már a zöld-fehéreket erősítő Ancsin is. Elsöprő lendületben indult a meccs, Bognár Alex és Juhász Ádám óriási gólokat dobott, míg Bartucz és Győri Kristóf a két kapuban mutatott be ziccervédéseket. A Fradi védekezése állt össze előbb, a hazaiak 8–6-os hátrányból percek alatt 12–8-as előnyt varázsoltak. A Bányász hamar felzárkózott a 36 éves Cristian Ugalde vezérletével, de a szünetben továbbra is a hazaiak álltak jobban.

A második félidőben a vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, és átvették a vezetést. Az utolsó öt percre maradt még egy-két fordulat, Bognár hetedik találatával ismét a Ferencváros állt jobban (26–25). Ám nem sokáig: Pergel Andrej egyenlített, majd Ugalde hétméterese után ismét a Tatabánya került nyert helyzetbe. Azonban 17 másodperccel a vége előtt Imre labdát szerzett, és 27–27-re mentette a hazaiaknak a rangadót. Az iksznek mégis a Tatabánya örülhet inkább. Ugyan a fővárosiak eggyel kevesebbszer játszottak riválisuknál az Európa-kupa-menetelésük folytán sűrűvé váló naptáruk miatt, az az egy meccs pont egy Szeged elleni idegenbeli összecsapás.

 

FÉRFI KÉZILABDA NB I
21. FORDULÓ
FTC-Green Collect–Mol Tatabánya KC 27–27 (15–14)
Elek Gyula Aréna, 1100 néző. V: Bíró Á., Kiss O.
FTC: GYŐRI K. – IMRE B. 4, BOGNÁR A. 8, FÜZI 4, LÉKAI 3, Nagy B., Kovacsics 1. Csere: Balogh Á. (kapus), Mikita J., Balogh Zs. 2 (2), DEBRECZENI 4, Pordán, Szepesi, Csörgő 1. Edző: Pásztor István
TATABÁNYA: BARTUCZ 1 – Rodriguez, Ancsin 1, Vilovszki, Topic, Dissinger 3, UGALDE 6 (3). Csere: Székely (kapus), JUHÁSZ Á. 7, PERGEL 4, MARAS 4, Peric, Vajda 1, Enomoto, Krakovszki B. Edző: Dragan Djukics
 Az eredmény alakulása. 9. perc: 4–7. 19. p.: 12–8. 25. p.: 13–13. 37. p.: 16–18. 47. p.: 22–22. 56. p.: 26–25.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Pásztor István: – Hatalmas csata, kemény, férfias küzdelem jellemezte a mérkőzést, amelyen mindkét együttes hatalmas taktikai csatába bonyolódott. Csapatom hibái idegrendszeri fáradtságra vezethetők vissza, ami a nagy megterhelés következménye, és még nem vagyunk a végén. A második félidőben komoly földharcot vívtunk magunkkal szemben is. Köszönöm azt a küzdelmet, ami beletettek a fiúk a játékba.
Dragan Djukics: – Mindkét csapat rászolgált a pontra, több cserénk volt, ezért több energiánk is maradt. Kiemelem Imre Bencét, aki a sportág nagy ígérete.

    
A FÉRFI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Veszprém2121865–571+29442
2. Szeged20182735–572+16336
3. Tatabánya211326650–606+4428
4. FTC201235649–590+5927
5. Csurgó211029599–614–1522
6. Budakalász2110110596–624–2821
7. Gyöngyös219210624–649–2520
8. Balatonfüred219111564–587–2319
9. Dabas219111585–621–3619
10. Komló21813563–611–4816
11. NEKA21714564–622–5814
12. PLER215214568–650–8212
13. Eger21615533–654–12112
14. Veszprémi KKFT21219569–693–1244

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik