A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapatának új szponzora

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 18:30
Nagy Elek és Kubatov Gábor (Fotó: fradi.hu)
Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a női kézilabda Bajnokok Ligájában tavaly döntőt játszó FTC-Rail Cargo Hungariát – adta hírül a klub csütörtökön a hivatalos honlapján. A támogatásról szóló szerződést csütörtökön látta el kézjegyével Nagy Elek, a Főtaxi elnöke és Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

„Én Kolozsváron nőttem fel, ahol a szurkolás egyszerre protestálást is jelentett. Az osztályunkban szinte minden fiú Ferencváros-szurkoló volt. Erdélyben Fradi-drukkernek lenni annyit jelentett, hogy magyarok vagyunk. Ezt igazán az tudja megérteni, aki megélte azokat az éveket. Nem csoda, ha a gyerekeimmel ma is kijárok Fradi-meccsekre, és ha a Fradinak szüksége van támogatásra, akkor rám is számíthatnak” – idézi a fradi.hu Nagy Eleket, a Főtaxi elnökét.

„Köszönöm a Főtaxinak, hogy egy nehéz helyzetben azonnal a segítségünkre sietett, és felajánlotta a támogatását. A Főtaxi láthatóan észrevette, hogy tavaly BL-döntőt játszottak női kézilabdázóink, akik idén karnyújtásnyira vannak a bajnoki aranyéremtől. Megnyerték már a Magyar Kupát, és reményeink szerint a Bajnokok Ligájában is sikeresen szerepelnek majd. Szívből köszöntjük tehát az új szponzort, ígérjük, a tervek szerint haladunk tovább, célunk, hogy inkább előbb, mint utóbb, diadalmaskodjunk a BL-ben is!” – tette hozzá Kubatov Gábor.

Mint ismert, januárban – hivatalos indoklás szerint a csapat eredményessége miatt – a korábbi szponzor, a Mahart Passnave Kft. szerződést bontott a zöld-fehérekkel.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik