Női kézilabda NB I: edzője nélkül nyert az FTC Dunaújvárosban

Vágólapra másolva!
2024.02.07. 18:37
Hársfalvi Júlia kezdett a bal szélen a Fradiban (Fotó: fradi.hu)
A mezőnyben egyedül hibátlan Ferencváros vezetőedzője, a betegséggel küzdő Allan Heine nélkül 35–23-ra nyert a Dunaújváros otthonában a női kézilabda NB I 14. fordulójában. A DVSC és a Mosonmagyaróvár hazai pályán győzött a Fehérvár, illetve a Budaörs ellen.

 

A Fradi a változatosság kedvéért ezúttal edzőjét nélkülözte, Allan Heine betegség miatt maradt távol a dunaújvárosi bajnokitól. Távollétében Mihály Attila, az akadémia szakmai igazgatója irányított, a kézsérülésből lábadozó Andrea Lekics most is a kispadról segítette tanácsaival a társait. A belső posztokon kevés játékost forgató FTC magabiztosan gyűjtötte be az újabb két pontot, Klujber Katrin tíz kísérletből kilenc gólig jutott. 

Másik két kupaszereplő, a DVSC és a Mosonmagyaróvár egyaránt hazai pályán aratott győzelmet. A BL-ben szereplő Loki az Alba Fehérvárt múlta felül 12 találattal, míg az Európa-ligában érdekelt MKC a Budaörsnél bizonyult jobbnak hárommal. Érdekesség, hogy a vendégeknél minden mezőnyjátékos eredményes volt.

NŐI KÉZILABDA NB I
14. FORDULÓ
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 23–35 (13–19)
Dunaújváros, 800 néző. V: Bátori, Szécsi Lantos
DUNAÚJVÁROS: Véninger – Arany 1, Travcsinszka 2 (1), SZALAI B. 4, Paróczy 1, Horváth P. 3, Sallai N. 2. Csere: Oguntoye (kapus), Nick 2, Gajdos 2, Moreno, Bouti 2, Borgyos 1, Horváth A. 1, Török F. 2, Csáki. Edző: Paic Róbert
FERENCVÁROS: JANURIK – Kovács A. 4, Simon P. 5 (1), Edwige 1, Tomori, Bölk 1, Hársfalvi 2. Csere: BÖDE-BÍRÓ 1 (kapus), KLUJBER 9, Kukely A. 1, MALESTEIN 6 (1), Cvijics 1, Márton G. 4, Horváth F. Megbízott vezetőedző: Mihály Attila
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–2. 15. p.: 5–11. 22. p.: 9–15. 28. p.: 13–17. 40. p.: 18–25. 44. p.: 19–27. 51. p.: 21–31
Kiállítások: 4, ill. –
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Paic Róbert: – Két célunk volt, egyrészt a tisztes helytállás, ezt hellyel-közzel sikerült elérnünk. Másrészt igyekeztünk azokat a megoldásokat gyakorolni, amelyek a folytatásban számunkra igen fontosak lehetnek. A három BL-résztvevő elleni mérkőzések után számunkra most kezdődik a bajnokság. Sajnos az első tíz percben ismét az öltözőben ragadtunk, utána picit magunkra találtunk, igyekeztünk a saját játékunkat játszani. A lehetőségekhez képest tisztességesen helytálltunk.
Mihály Attila (Allan Heine vezetőedző betegsége miatt nem lehetett jelen a találkozón): – Nagyon speciális helyzetben van a csapatunk, mert a szerda-szombat ritmus fizikálisan és mentálisan is elég nehéz. Ma minden szempontból jól szerepeltek a lányok, végig remekül koncentráltak, kontrollálták a játékot. A hazaiak erős nyomást gyakoroltak ránk, ezért különösen örülök, hogy ilyen magabiztosan tudtunk győzni.

DVSC SCHAEFFLER–ALBA FEHÉRVÁR 39–27 (18–14)
Debrecen, 800 néző. V: Sándor Gy., Szabó B. 
DVSC: BARTULOVIC – Grosch 3, HÁMORI 5, FÜZI-TÓVIZI 4, Planéta 1, Vámos P., VÁMOS M. 4. Csere: Gabriel (kapus), Töpfner 5 (3), Kácsor 1, Hornyák D., HAGGERTY 4, Johansson, CSERNYÁNSZKI 8, Jovovics 3, Petrus 1. Edző: Szilágyi Zoltán
FEHÉRVÁR: Kubina – Szemes 1, Afentaler 5 (1), SZABÓ K. 10 (4), Kövér, UTASI 6, Takó 2. Csere: Tóth N. (kapus), Sulyok, Smabtian, Dubán 1, Tolnai 1, Bojtos 1, Zrnic. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–2. 9. p.: 7–6. 19. p.: 15–11. 28. p.: 17–14. 39. p.: 25–16. 51. p.: 35–22
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 8/5
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – Örülök a magabiztos győzelemnek, ez volt a célunk, illetve az, hogy azok a játékosok is minél többet játsszanak, akik az előző meccseken kevesebb lehetőséget kaptak. Működött a gyors játékunk így sok lerohanásgólt szereztünk.
Horváth Roland: – Hatalmas a fizikális és a tudásbeli különbség a hazaiak javára. Mi a kis csapatommal teljesen más célokért küzdünk, így ez a realitás. Sok gólt kaptunk, főleg lerohanásból, de a lőtt gólok számával elégedett vagyok.

MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁR–MOYRA-BUDAÖRS HANDBALL 36–33 (18–14)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 1000 néző. V.: Fekete T., Hajdu T.
MKC: Szemerey – Udvardi 2, PÁSZTOR 6, Albek 2, Ivancok 3, Tóth G. 3, STRANIGG ZS. 7 (2). Csere: HADFI (kapus), Schatzl N. 2, TÓTH E. 6 (2), Lancz 3, Varga E 1, Faragó 1. Edző: Gyurka János
Budaörs: Vártok R. – SZABÓ-MÁJER 3, Szekerczés 2 (1), Debreczeni-Klivinyi 1, Gorilska 2, Hudák 1, SZABÓ A. 3.  Csere: Mistina (kapus), SCHNEIDER 6 (3), Mlinkó 3, UHRIN 5, Szövérdffy-Szabadfi 2, Pálos-Bognár 1, Tóth M. 2, Vártok T 2. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása: 4. perc: 13, 6. p: 4–3, 14. p: 9–6, 19. p: 10–10, 24. p: 14–14, 28. p: 18–14, 36. p: 22–16, 38. p: 25–17, 44. p: 26–22, 52. p: 32–26, 58. p: 34–31 60. p: 36–33
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – Az ötödik helyen álló, jó formában lévő Budaörs ellen nehéz mérkőzést játszottunk. Látszott, hogy a támadásaink gyorsasága nemzetközi szintű, de néha pontatlanok vagyunk. A mentális fáradtság kicsit látszott a csapaton, de ebből is tanulniuk kell a fiatal játékosoknak, ezek a meccsek ebben is fejlesztenek minket. Jó ellenfél ellen sikerült győznünk a nehéz sorozatterhelés közepette. Nagyon akarunk, nagyon szeretnénk nyerni, de a sikerek mellett a játékosok fejlesztése is fontos célunk, és ezt szem előtt is tartjuk.
Buday Dániel: – Kis csapat vagyunk, próbálkoztunk mindennel és meg is tudtuk nehezíteni az óváriak dolgát, akik remek szezont futnak, úgy tűnik, hazai pályán verhetetlenek. Jár a dicséret a csapatomnak, mindenki hozzátett a teljesítményhez, jó mérkőzést játszottunk. Nem jó kikapni, de elégedett vagyok a teljesítményünkkel.

1. FTC1414513–348+165 28 
2. Mosonmagyaróvár14131490–382+108 26 
3. Győr14122497–318+179 24 
4. Debrecen14113432–340+92 22 
5. Budaörs15717426–448–22 15 
6. Vác1376356–353+3 14 
7. Vasas14428355–404–49 10 
8. Fehérvár14428381–434–53 10 
9. Dunaújváros1459354–447–93 10 
10. MTK13337367–402–35 
11. Kisvárda13418336–384–48 
12. Békéscsaba13319333–390–57 
13. NEKA142111342–424–82 
14. Kozármisleny131111298–406–108 
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik