Férfi kézi: Ligetvári Patrik úgy készül a Gyöngyös ellen, mintha világversenyen lenne

Vágólapra másolva!
2024.02.23. 09:20
Ligetvári Patrikék úgy készülnek a Gyöngyös ellen, mintha világversenyen lennének (Fotó: Koncz Márton)
Ligetvári Patrik szerint a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata a sűrű program miatt olyan helyzetben van, mint egy válogatott a világversenyen.

A bakonyiak tavaly februárban hazai pályán, majd szeptemberben idegenben is kikaptak a dán GOG-tól a Bajnokok Ligájában, csütörtökön házigazdaként viszont úgy nyertek 34–31-re a csoportkör 12. fordulójában, hogy ellenfelük egyszer sem vezetett.

„Nehéz mérkőzésre számítottunk és azt próbáltuk elérni, hogy mi irányítsuk az egész találkozót. Igyekeztünk kiküszöbölni azokat a hibákat, amelyeket a szezon első felében elkövettünk, és ez nagyjából sikerült is” – nyilatkozta az MTI-nek Ligetvári.

A védekező-specialista kezdőként lépett pályára, és ezúttal is fontos láncszeme volt a hátsó alakzatnak, egészen az 51. percig, amikor a harmadik kiállítása miatt már nem térhetett vissza.

„Kaptunk gólokat a távoli zónákból, de főleg az első félidőben nagyon jól működött a védekezésünk és a lerohanásunk. Készültünk rá, hogy szinte minden felelősség nélkül lőnek, olyan gólokat kaptunk, amelyekre számítottunk is, de hellyel-közzel jól megoldottuk ezeket a szituációkat és az első félidőben kevés találatuk volt” – magyarázta a válogatott játékos.

A veszprémiek mindössze két héttel ezelőtt igazolták át a BL-győztes dán kapust, Mike Ulrich Jensent, aki csütörtökön 11 lövést védett és dobott két gólt is.
Ligetvári szerint már nagyon jó az összehang Jensen és a védekező mezőnyjátékosok között, és látszik, hogy próbálnak neki segíteni, megbeszélik, mit kínálnak fel az ellenfélnek, ő pedig próbálja azokat a sávokat takarni.

„A nagy testét kihasználva be is ugrik ezekbe a lövésekbe és parádés védései vannak. Meccsről meccsre jobban hozzászokik a védekező játékosokhoz és egyre jobb teljesítmény tud nyújtani” – mondta a 207 centiméter magas, 115 kilós kapusról.

Csütörtökön este fél 9 előtt ért véget a GOG elleni BL-meccs, szombaton délután fél 4-kor azonban már kezdődik a bakonyiak bajnoki találkozója, ráadásul idegenben, Gyöngyösön, ahol a Szeged három héttel ezelőtt 35–33-ra kikapott

Ligetvári hangsúlyozta, nehéz összecsapásra számít, hiszen tavaly is jó mérkőzést játszottak Gyöngyösön, ahol mindig remek a hangulat és telt ház fogadja őket.

„Ez egy olyan helyzet, mint amikor egy világversenyen szerepelünk a válogatottal, ott sincs több idő a regenerációra. A januári Európa-bajnokság után a testek hozzá vannak szokva, hogy kétnaponta meccset játszik az ember, szóval szerintem ebből nem lesz probléma” – vélekedett.

A címvédő Veszprém 16 mérkőzés után százszázalékos teljesítménnyel vezeti az NB I-es tabellát, BL-csoportjában pedig két fordulóval a vége előtt a harmadik helyen áll, de ha a jövő héten Montpellier-ben nyer, majd otthon legyőzi a címvédő német SC Magdeburgot, biztosan megszerzi a második helyet és nem kell pályára lépnie a rájátszás első körében, hanem automatikusan a negyeddöntőbe jut.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
17. FORDULÓ
Február 24., szombat
15.30: HE-DO B.Braun Gyöngyös–Telekom Veszprém

A FÉRFI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Veszprém1616660–420+240 32 
2. Szeged15132536–433+103 26 
3. Tatabánya16115487–446+41 22 
4. Csurgó16826463–467–4 18 
5. FTC14815446–414+32 17 
6. Balatonfüred1688423–435–12 16 
7. Budakalász1688449–472–23 16 
8. Dabas16718452–470–18 15 
9. Gyöngyös15627441–463–22 14 
10. NEKA16610425–450–25 12 
11. Komló16511422–467–45 10 
12. Eger16511404–504–100 10 
13. PLER163211430–505–75 
14. Veszprémi KKFT16214423–515–92 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik